Amíg valaki meg nem tanul egyedül is boldognak lenni, addig ne akarjon párkapcsolatot. Ezt miért nem tudják egyesek megérteni?

Jó kérdés. Meg az is, hány boldogtalan, éveket elvesztegető kapcsolattól szabadultak volna meg az emberek, ha nem a másiktól várják a boldogságot, hanem maguktól. És két boldog ember jött volna össze két, magát boldognak mutató ember helyett :)

A másik ilyen, amikor több éves kapcsolat után pár nappal valaki letölt egy társkeresőt. Miért? És ha aznap ráír valaki, akivel összeillenek, és jól érzik magukat, akkor..? Nekem is volt több éves kapcsolatra 1-2 héttel másik, de azt mindketten tudtuk, hogy nem lesz komoly... :D Viszont szórakozni a másikkal nem illik, és szerintem a fenti kérdésben említett helyzet is az.

F

Mert nem feltétlenül igaz. Ha valaki elégedett az életével, csak azért nem igazán boldog, mert hiányzik neki a kapcsolat, a család, akkor tényleg elképzelhető, hogy valóban ez fogja boldoggá tenni.

Persze ha amúgy sem tud semmivel elégedett lenni, ha más problémái vannak, azt egy kapcsolat nem fogja megoldani.

Nem tudom. Én az eddigi 23 évemet többé kevésbé boldogan töltöttem, pedig sosem volt párkapcsolatom. Már olyan szinten megszoktam az egyedüllétet, hogy nem is vágyom kapcsolatra. Kisebb kalandjaim vannak, meg van 2 lány akivel rendszeresen találkozgatok ilyen "barátság extrákkal" szinten, nekem ennyi bőven elég is.

"Amíg valaki meg nem tanul egyedül is boldognak lenni, addig ne akarjon párkapcsolatot."

Ezzel csak az a baj, hogy a legtöbben pont azért boldogtalanok, mert nincs párkapcsolatuk, aki pedig megtanul egyedül is boldog lenni, annak onnantól már nem is feltétlen kell kapcsolat.

Amúgy teljesen igaz, hogy az lenne az egészséges, ha kapcsolattól függetlenül is boldogak tudnának lenni az emberek ,csak az a baj, hogy ebben a mai felgyorsult rohanó világban annyi nyomás nehezedik egyesekre, hogy keresniük kell valamit, amitől várják a boldogságot, és ez általában a párkapcsolat, aztán persze csodálkoznak, hogy bizonyos esetekben csak még boldogtalanabbak lesznek tőle.

Mert nagyon rossz x óra munka után fáradtan hazaesni, hogy egyedül aludj el megint, miközben napközben sem volt már kire gondolnod, ha pedig bárminemű problémád van, azt nyugodtan oldd old csak meg egyedül, miközben annyi biztosíték sincs az életedben, hogy akármi történik, van valaki, aki melletted lesz. És ezt miért nem tudják egyesek megérteni?

Arról nem beszélve, hogy miközben mindenki házasodik körülötted, gyerekei lesznek, te meg egyedül vagy, miközben már családot szeretnél, akkor szerintem nem sok esély van a boldogságra, akármit mantrázol mellé ("eljön a te időd", "akkor jön, mikor nem számítasz rá", "először egyedül kell boldognak lenned" és további divatos bölcsességek).

Ez egy végtelenül primitív, buta leegyszerűsítés. Akik azért boldogtalanok, "mert nincs párkapcsolatuk", azok valójában nem emiatt a tény miatt vannak elkeseredve, hanem mert úgy érzik, hogy NEM IS LEHET (vagy nem számukra megfelelő személlyel). A kudarcok, vagy az önképük annyira elveszik az önbizalmukat, hogy úgy érzik, sosem élhetik majd át ezt. Valami miatt értéktelennek látják magukat, aminek a párkapcsolat hiánya csak a manifesztációja, de nem a gyökere.

Szóval ez egy ökörség, és teljesen elmegy amellett, ami az ilyen emberek valódi problémája.

Nem mindenki szidja a másik nemet, aki egyedül van. Sokan magukat szidják, kárhoztatják, amiért nem elég jók. És anélkül nem fogja magát az ilyen ember elfogadni, hogy bizonyságot nyerne arról, hogy ő is értékes, szerethető, kívánható.

Akármennyire is próbálják ezt erőltetni, az ember pszichéje, önértékelése, közérzete soha nem a környezetétől elszigetelten működik. Közösségi lények vagyunk, és a környezet visszajelzései rengeteget számítanak abban, hogy milyen képet alakítunk ki magunkról. Akire pedig ez nincs hatással, az az úgynevezett szociopata, amit pszichés rendellenességként tartanak számon.

Ezért aztán szép dolog ez az elképzelés, hogy mindenki előbb "fogadja el magát", de egész egyszerűen teljesen valóságtól elrugaszkodott dolog.