Szerintetek a hüseg jogosan elvarható egy kapcsolatban, hazassagban?

Együtt éltek, együtt nevelitek a gyereket, közös a kassza, nincsenek viták, épp csak szexelni mással jártok össze, nem egymással.

Ezt az egyik ember nyitott házasságnak hívja, a másik meg elhidegülésnek.

Én meg önbecsapásnak. Miért nem lehet kimondani, hogy bocs, de VELED nem tudok hosszú távon együtt élni, úgy hogy csak te legyél, szóval keressünk mást.

Miért KELL együtt maradni egy olyan házasságban/szerelemben, ami nem működik?!

Tegyük fel, hogy két ember szerelmes, akkor egyértelmű, hogy kívánják egymást, ha a szex is jó, és minden más a kapcsolatban teljes, nincs szükségük másra, nincs is rá igényük.

Ha két ember együtt van, kedvelik egymást, de szexelni csak mással van kedvük, azt barátságnak hívják, és felesleges még azzal is tetézni, hogy a látszat kedvéért összeházasodnak.

Az ilyen kapcsolatban az egyik fél full szerelmes, és hagyja hogy a másik a lábát törölje bele, csak ne hagyja el. Azt is elnézi, ha félrelép.

A másik félnek fő a kényelem, a biztonság, hogy legyen aki mossa szennyesét, főzzön rá, nevelje a gyerekeket, de nőként nem tud ránézni a pótanyukájára, így dugni mással szokott. És pontosan tudja, hogy megteheti, mert szerelmes, és úgyse hagyja el. Egy kis sírás, egy pár csokor virág, kis romantika, és megint két évre biztosítja, hogy jól működjön a háztartási robot.

Ez a kapcsolat így is megalázó, meg úgy is, ha megalkuvásból, a látszat kedvéért élnek együtt testi szerelem nélkül.

Az egy külön állatfaj, akik szeretik egymást, kívánják egymást, de mellette fűvel-fával ba.sznak, swingereznek, gruppeneznek, kutyát-lovat bevetnek az élvezet és a változatosság kedvéért, mert a nemi szerveik birizgálása tölti ki az életük, és az a cél, hogy minél több emberrel, minél változatosabb és botrányosabb nemi aktusnak lehessenek részesei, és még büszkék is rá. Ez normálisabb társadalmakban klinikai eset.

Ahogy szerencsére egyelőre nálunk is.

A társadalom legkisebb egysége a család. Apa, anya, gyerekek, és jó esetben nem arról szól egy átlagos vasárnap, hogy a gyerekek a nagyinál poshadnak, a szülők meg gyűrik a lepedőt valahol, valakivel, mert ettől ők kur.va boldogok.

Mondom ezt úgy, hogy apám csalta anyámat, anyám apámat, én meg mindkettőtől undorodok a mai napig.

Nem vagyunk egyformák. Van, akinek kellenek a más élmények is a párja mellett, és van, aki csak érzelmi kötődéssel képes a szexre is. Én az utóbbi vagyok, nekem nem teher a hűség, egyfelhasználós vagyok. Akinek meg teher hűségesnek lenni, azzal nincs dolgunk egymás mellett. Nekem olyan társ az ideális, akinek hozzám hasonlóan nem teher a hűség.

Természetesen nem azt mondom, hogy egy rosszul működő kapcsolatot minden áron fenn kell tartani, de amíg egy kapcsolat működik, számomra abban csak a páromnak és nekem van hely, és ha úgy alakult, hogy nem működik tovább, ne hűtlenséggel kezeljük a problémát, hanem zárjuk le a kapcsolatot, és utána lépjünk tovább mással (vagy igény szerint másokkal), vagy egyedül.

Egy nőnek általában rosszul esik, hogyha az általa valóban szeretett személy a kapcsolaton belül más nővel is kokettál, netán viszonyt folytat.

Azért él az ember monogám kapcsolatban, mert szexuális és egyéb területen mindent megkap attól a partnerétől. Ha nem így van, nem érdemes folytatni a kapcsolatot, vagy egyik-másik félnek változtatnia kell bizonyos dolgokon.

Tiszteletben tartva, hogy másoknak más a személyisége, értékrendje, én a teljes hűség pártján vagyok.

Azon a véleményen vagyok (és a pszichológia is), hogy ahol be tud férkőzni egy harmadik, ott a kapcsolatban vannak hiányok, és némi erőfeszítéssel bele lehetne vinni. Csakhogy az emberek többsége nem akar "dolgozni" a kapcsolatáért, hanem sokkal egyszerűbb számukra a kapcsolaton kívül keresni azt az egy dolgot, ami hiányzik (legyen az szex, megértés, elfogadás, újdonság, stb.).

A magam részéről úgy gondolom, hogy olyan társat kell választani, akiben MINDEN megvan, amire nekem szükségem van, nem szabad kompromisszumokkal belevágni egy kapcsolatba. Az természetes, hogy idővel jelentkeznek ilyen-olyan hiányok, de azt bizony bele lehet vinni a kapcsolatba. Látok a környezetemben újra és újra megújuló kapcsolatokat, ahol mindkét fél dolgozik azért, hogy megmaradjon a láng (20-30 éves házasságok).

Én megkértem a páromat, hogy ha valami hiányzik a kapcsolatunkból, akkor jelezze, és próbáljuk közösen megoldani. Tettem ezt azért, mert az exemmel sajnos nem így volt, ő nem szólt, amikor hiányérzete volt (nem szexuálisan), és kívül kezdte el keresni. Talált is hozzá partnert: olyat, akiben az az egy, hiányzó dolog megvolt, csak éppen semmi más. Erre hamar rá is jött, és elkezdte értékelni a meglévő kapcsolatot, ahol megvolt az a minden más. Csakhogy addigra egy fontos érték eltűnt a kapcsolatunkból: a bizalom. Azt már nem lehetett visszahozni.

Nekem a megcsalásban az a fájdalmas, hogy a párom máshol keres valamit, amit én is meg tudnék neki adni, csak nem jelzi, hogy igénye van rá. Ezzel pedig leértékel. Ha teszem azt hiányzik a szexuális változatosság, akkor vigyük bele a kapcsolatba! Ha hiányzik az újdonság, a bizsergés, oldjuk meg! Ha megértő társra vágyik, arra is képes vagyok bármikor. Ha mindezeket nem tőlem várja, akkor azzal az értékeimet kérdőjelezi meg.

És igen, lehet mondani, hogy kell a friss husi, meg hogy unalmas mindig ugyanazzal szexelni... elfogadom, hogy valaki így működik, de én olyan társsal vagyok, akiről tudom, hogy még soha életében nem volt része érzelemmentes szexben, nem tud szexuális segédeszköznek tekinteni egy nőt (amit egyébként nagyon értékelek benne). Többek között ezért választottam őt, mert olyan az értékrendje, amilyen. Ha mindezek ellenére képes lenne félrelépni, akkor vagy az értékrendje kérdőjeleződne meg bennem, egy olyan dologban csalódnék, amit tisztelek benne, vagy felmerülne annak a lehetősége, hogy mégiscsak érzelmekkel szexel mással, és az már komolyan megrendíti a kapcsolatot.

Szóval a mi kapcsolatunkba nem férne bele a megcsalás (én magamról tudom, hogy képes vagyok hűséges maradni szélsőséges körülmények között is, voltam már ilyen helyzetben és azóta is tudok tükörbe nézni).

És nekem a megcsalás ott kezdődik, ha nem jelzi őszintén, hogy valami hiányosságot, problémát tapasztal a kapcsolatban. Ez ugyanis a megcsaláshoz vezető út első lépése.

Szerintem a megromlott kapcsolatokkal nem az a baj, hogy nem akarnak dolgozni rajta, ebből azért aránylag kevés van, inkább az, hogy elkapkodva mennek bele kapcsolatokba, és nem figyelik meg, kivel jönnek össze, rengeteg ember kapcsolatfüggő, és az ilyenek szólnak le, amikor én azt mondom, hogy nekem nem kell minden áron kapcsolat, ha épp nincs olyan ember, akivel működőképesnek érzem ennek a lehetőségét, és elvagyok egyedül is. De inkább tartsanak válogatósnak, mint hogy egyik pocsékul megválasztott kapcsolatból a másikba röppenjek, aztán húzzam az én időmet is megmásét is. A megfelelővel pedig nem fog beleférni harmadik vagy többedik és nem lesz teher együtt maradni akár életünk végéig.

Régebben sem voltak jobbak ebben az emberek egyébként, a szüleim korosztályában is rengeteg az elfuserált házasság, annyi változott, hogy most könnyebb lépni, és bátrabban, gyorsabban lépnek az emberek, nem ragadnak le a rosszban, csak mert mások mit fognak szólni, ha valami nem jó, de a körültekintő választásra sem régen sem most nem figyel a többség, a problémák pedig ebből vannak.

Már miért lenne jobb?

Én örülök annak, hogy van lehetőségem megélni a kapcsolat teljességét egy olyan társsal, akit kellő önismerettel választottam, aki minden téren passzol hozzám, akivel minden felmerülő konfliktust és problémát gyorsan és hatékonyan tudunk kezelni.

Igen, sok-sok "munka" van ebben, hosszú - sokszor fájdalmas - fejlődési utat jártam be, de nem bánom, mert ha mindez nem így történt volna, akkor kimaradtam volna életem legboldogabb, legharmonikusabb kapcsolatából.

Ez kábé olyan, mint hogy napról-napra kenek egy vajas kenyeret, vagy szendvicset és azon élek, csak hogy egyek valamit, vagy minden nap főzök valami finomat. Utóbbi melósabb, de sokkal nagyobb élvezetet nyújt.