Vajon hány kapcsolat nem alakulhat ki, vagy a kezdete előtt bukhat el azért, mert az egyik fél nem találja méltónak magát a másik érdeklődésére, szerelmére?

Miért nem mernek az ilyen emberek legalább egy próbát tenni? Mit veszíthetnek? Miért ennyire erős bennük a visszautasítástól való félelem? Lehet, hogy igazuk van, nem jönnek be az illetőnek, vagy később kiderül, hogy nem illenek össze. De miért írják le a dolgot anélkül, hogy legalább esélyt adtak volna maguknak? Persze nem mondom, hogy mindenkire nyomulni kell, nem kell átesni a ló túloldalára. De jónéhány eset lehet, mikor a másik fél, ha közelednek hozzá, vagy nyíltabban viszonozzák az érdeklődését, közeledését, benne lett volna a dologban, akár valami komoly is alakulhatott volna, csak az illető túl gyáva volt.

Persze a visszautasítás nekem is fáj, de legalább kiderül mi is a helyzet, nem filózok azon, hogy mi lett volna, ha. Akivel nem jön össze, azzal valószínűleg úgysem működhetett volna. Nem akarhat mindenki minket, végül is elég egyetlen egyszer, hogy összejöjjön. Vagy nem?