Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Boldog párkapcsolatban élek,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Boldog párkapcsolatban élek, de közben beleszerettem egy másik lányba is. Volt már valaki hasonló helyzetben?

Figyelt kérdés

Van egy lassan 4 éves kapcsolatom, együtt élünk, boldogok vagyunk, nagyon szeretem Őt, 4 év alatt más nőre egyáltalán nem gondoltam, viszont pár hónapja, jött egy új kollegina, akivel együtt dolgozok, napi 8 órában együtt vagyunk és beleszerettem, elég sokat gondolok rá és most hogy hétvége van, nem találkoztunk, már hiányzik. Elejétől fogva nagyon "működött a kémia" közöttünk, de elején sikerült elfojtanom a dolgot, ne adjam jelét a vonzalomnak, de teltek a hetek egyre jobban megismertük egymást, sajnos csak egyre jobban egymásra hangolódtunk.

Elején amikor észrevettem a jeleket, hogy Ő is vonzódik hozzám, mondtam, hogy neki van párom, akit nagyon szeretek, onnan egy-két hétig hűvös lett közöttünk a hangulat, szigorúan csak a munka miatt beszéltünk, aztán egyre kevésbé tudta elfojtani a dolgot Ő is láttam rajta, mára meg forr közöttünk a levegő, de próbáljuk visszafogni magunkat, mert nem lehet. És nem megf*ktetni akarom, hanem Vele lenni, nagyon hiányzik ha nincs velem.

Viszont ugyanez a helyzet a párommal, Ő is hiányzik ha nincs velem, el sem tudnám képzelni, hogy elhagyjam, ugyan úgy szeretem, mint az elején.

Tudom egy g*ci vagyok, hülye férfiak... de nem így terveztem, nem akartam ezt, nekem is rossz, nagyon rossz, folyamatosan kattog az agyam... nagyon nehéz. És tudom, hogy szegény lánynak sem könnyű, remélhetőleg a párom meg még nem sejt semmit.

Sosem csaltam meg senkit és most sem fogom elkezdeni.

De nem tudom mi lenne a jó megoldás, sajnos nem vagyunk arabok, hogy több feleségem legyen :D

De tényleg nem tudom mi lenne ilyenkor a jó megoldás :(



2016. máj. 1. 14:28
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
62%

Ha fontos neked a kapcsolatod, akkor elvágot a dolgot a másik nővel.

Hogy hogyan? Legyél tapló. Bántsd meg. Ha finoman nem megy ("jajj, nem lehet, barátnőm van"), akkor legyél durva. Igen, kegyetlen dolog, de így szép lassan letesz rólad, és te is róla, mert amit most elkezdtél, biztos út arra, hogy betegyél a kapcsolatodnak.

Ha meg jobban izgat a mostani nő, akkor legyél egyenes, és hagyd el barátnődet. Ne kertelj, ne szenvelegj. Egyik, vagy másik, dönts, és cselekedj tisztességesen.

2016. máj. 1. 14:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim ***** válasza:
100%

Én voltam hasonló helyzetben.

De a páromat "választottam".

Nekem problémák voltak a párkapcsolatomban akkor, és azért tudtam nyitni úgy más felé. Ezt fel kellett ismernem, hogyha nem lenne probléma, nekem se jutna eszembe flörtölgetni, meg szárnyalni más mellett.

Éa idő közben megoldottuk a párommal a gondokat, a "kiszemeltem" kollegámról meg kiderült, hogy elborított a rózsaszín köd és nem is hozzám való.


N

2016. máj. 1. 14:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 anonim ***** válasza:
64%
Egyes, mi az, hogy legyen vele tapló? Ezt a hülyeséget :D
2016. máj. 1. 14:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 anonim ***** válasza:
100%
Ha nem kollega lenne akkor egyszeribb lenne a helyzet, csak nem talalkoztok es kesz. De igy mivel gondolom o szingli igy csak az maradt h eludegenuted magadtol, elveszed a kedvet. Elsore nem kell igazan bunkon csak ne figyelj ra, latvanyosan und. Aham, persze, ertem, oke, jolvan, aha. Ez legyen a szokincsed ha nem mumkarol beszeltek. Ha nem akarod h gyanakorjon es meg akarod tartani a munkahelyi semleges vidzonyt akkor kb 1-2 het alatt fokozazotan juss el idaig. Csalodni fog elobb utobb es beken hagy. Neha lehetsz vele egy picit serto, DE CSAK PICIT. Pl mesel valami sztorit es 'ne haragudj de nem latod hogy sok a munkam?!', es hasonlok. Ha lehet, a munkaval kapcsolatos viszonyotne rontsd el. Ha mem megy, akkor legyel bunkobb, idegenitsd el teljesen. De fokozatosan mert egyebkent egyertelmu lesz h mire megy ki az egesz.
2016. máj. 1. 14:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 anonim ***** válasza:
90%

4: Te csacsi, szerinted elmúlik a szerelem, ha nem találkozol az illetővel?:)

A távolság olyan, mint a szél: a kis tüzeket eloltja, a nagyokat fellobbantja.


Kérdező, én el sem tudom képzelni, hogy miért most kérdés a kérdés.

Az én kedvesem előbb tudja, hogy odáig vagyok valakiért, mint én magam, mert megosztom vele a gondolataimat. Te viszont úgy látszik, nem osztod meg vele az életedet, magadat.

Tudod, a szeretet nem egy vágy, nem egy érzés, nem egy meggyőződés, nem egy gondolat, hanem tettek. Te egyáltalán nem viselkedsz úgy a pároddal, mintha BÁRMI is volna köztetek! Egy idegennel is közlékenyebb vagyok, mint te vele!!

2016. máj. 1. 15:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat!

Mivel napi 8 órában együtt vagyunk nehéz a távolságot tartani.

5: Mit kellene közölnöm a párommal? Azt hiszem egymásba szerettünk az új kolléganőmmel, de Téged ettől még ugyan úgy szeretlek.

Ez kicsit fura lenne szerintem :D mindent megbeszélek Vele, kivétel ezt.

2016. máj. 1. 16:22
 7/15 anonim ***** válasza:

6: Te bocsi de nem telt el legalább néhány hát azóta, hogy megismerted? Mondjuk elsőnek 3 hónappal ezelőtt, amikor jött a munkahelyre, elmesélhetted volna, hoyg új kolleganő jött. azután minden vele kapcsolatos történést, gondolatodat, érzésedet. ;P

Ti mégis minek vagytok egymás mellett, ha nem ezért??

Kivel beszéled meg a dolgaidat, ha nem vele?

Mert akkor AZ az illető a szerelmed, és nem az, akit kihagysz az életedből.

2016. máj. 1. 16:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 anonim ***** válasza:
65%
"egyik, vagy másik, dönts! És cselekedj tisztességesen" Tapló módon viselkedni valakivel, akit szeret szerintetek tisztességes? Nem értem az embereket... még ha a kérdező azt írta volna, hogy a csaj nem hagyja békén, de ilyesmiről itt szó sincs.
2016. máj. 1. 16:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 anonim ***** válasza:

Mert az tisztességes, hogy 2 fele játszik? Mert azt teszi.

Ha nem ért a szép szóból a másik, amit az állítása szerint már próbált, meg magát se tudja kontrollálni, akkor igen, ez a helyes megoldás, el kell hidegülni, mert tönkreteszi a kapcsolatát. Feltéve, ha nem ez a cél.

Alapvetően én sem pártolom az efféle viselkedést, de ha gyenge, akkor valami más megoldás kell, mint a finomkodás. Előbb utóbb elfajul a dolog, nagy balhék lesznek, és valakin csattanni fog a dolog. Akár a munkahelyi légkört is tönkreteheti, az otthoni helyzetről nem is beszélve. Ez, ha logikusan végiggondoljátok, kisebb fájdalommal jár. A kollegina elkönyveli, hogy nem érdemes vele kezdeni, megszűnik a vonzalom, elhidegül, kialszik a láng.

2016. máj. 1. 17:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 anonim ***** válasza:
50%
Hát én a magam részéről soha nem bántanék valakit, akit szeretek. Meglehet beszélni normálisan a dolgokat. El lehet "válni" békében is. De lehet, hogy én vagyok a naiv.
2016. máj. 1. 17:28
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!