Várjak még a társkereséssel, igaz? (picit hosszú)

Jelenleg egyetemista vagyok. 3 évvel ezelőtt evészavaros lettem (bulimiás jellegű), és most jutottam el csak oda terápia, türelem és sok támogatás segítségével, hogy már nem olyan súlyos. Még mindig vannak hullámvölgyeim, hol rosszabb a betegségem, hol jobb, de már mentálisan és egészségben is előrébb vagyok, mint az elején.

Az évek alatt híztam 13 kilót, és ez állandóan jojózott. Valamikor fogytam 8 kilót, de az szépen vissza is jött rám. Emiatt a súlyváltozás meg egyéb miatt az önbizalmam romokban hevert sokáig. Szerencsére egy részét már visszanyertem, de még ma is sokszor rosszul érzem magam a bőrömben. 2 sráccal volt dolgom a 3 év alatt, de mindkettővel csak pár hétig voltunk együtt. Én szakítottam, és mindkettőben az egyik szakítási ok az önbizalomhiányom, és a "jobb nekem egyedül addig, amíg meg nem gyógyulok teljesen" hozzáállásom volt.

Látom magam körül a párokat, mindenkinek van társa, van olyan, aki nekem is tetszik, és igényem is lenne egy tartós és bensőséges párkapcsolatra, de egyszerűen bennem van a kudarc, hogy megint ott hagyok egy srácot és úgyse tetszenék senkinek. Félek a visszautasítástól és egyszerűen nem hiszem, hogy 73 kilósan kellenék bárkinek is, vagy ha igen, akkor eldobna, ha lekerülne rólam a ruha. Még mindig rajtam van az a 13 plusz kiló. Mellette sportolok rendszeresen, amit imádok, tanulok, dolgozom, tehát nem vagyok klinikai eset meg semmi, életem is van... csak egyszerűen még nem gyógyultam meg teljesen. Várjak, amíg sikerül lefogynom és jobban érezni magam a bőrömben, igaz? Mert így úgy érzem, hogy nem tudnék teljes boldogságban ott lenni valaki mellett.