A nők miért tagadják le, hogy rendszeresen próbálkoznak náluk férfiak, csak elutasítják őket?

Azt hagy tudjam már jobban, hogy nálam ki és hányszor próbálkozik.

Másrészt miért NE utasítsak el minden közeledést, ha férjnél vagyok?

De majd jön a szokásos három fős siratókórus, mindenkit lepontoztok, aki nem a ti tévképzeteiteket szajkózza, és jól megmondjátok, milyen nőként élni.

Lassan már menstruálni is fogtok.

Nem tudom, hogy miért tagadják le egyesek. Talán azért, amiért az emberek nem szeretik azt mondani, hogy minden oké, inkább siránkoznak.

Van, aki bizonyos dolgokat nem tart próbálkozásnak, vagy megalázónak érzi (és most ne a normális randikérésre gondolj). Van, aki elfelejti és van, aki simán csak sajnáltatja magát.

Embere válogatja.

Én nem tagadom. Rendszeresen próbálkoznak nálam férfiak, de a legtöbbet unalmasnak vagy butának találom, és elutasítom őket.

Azt utasítok el, akit akarok, de hadd döntsem már el én, kivel mit akarok megosztani a magánéletemből.

Ha van, aki nem akarja mások orrára kötni az ismerkedési szokásait, akkor azt tiszteletben kell tartani.

Ja és azt hiszem kifelejtettem, hogy sokan nem is veszik észre, hogy próbálkoznak náluk.

Plusz nem mindenki tagadja le. Van, akinél tényleg nem próbálkoznak.

Egyébként miért zavar, hogy van, aki letagadja?

Az is lehet, hogy túlságosan privát információnak érzi.

Én annyit vallok be, amennyi a valóság, de itt egyeseknek nagyon szésőséges tévképzetei vannak, hogy mi szerintük a valóság.

Az utánam fütyülő alkoholistát az aluljáróban nem fogom próbálkozónak tekinteni, ahogy azt sem, aki telepatikus úton próbálja felkelteni a figyelmem.

Akivel meg nem illek össze, azt elutasítom, nem értem, ez nektek miért fáj. Van, aki megköszöni, hogy őszinte vagyok és nem húzom az idejét, volt, aki minden szó nélkül lelépett, és volt, aki besértődött, és elvárta volna, hogy megpróbáljuk. Bocsánat, hogy ismerem magamat...