Mik lehetnek a mentális következményei a hosszú egyedülállóságnak? Tapasztalatok esetleg?

Ha rendben van saját magával és kiegyensúlyozott személyiség, akkor semmi.

Ha önbizalomhiányos, kisebbségi komplexusos stb. valaki, azon a párkapcsolat sem segít

Ahogy az első két válaszoló írja.

Személyes tapasztalatként annyit tudok hozzátenni, hogy volt időm és energiám magammal foglalkozni (karrierépítés, önismeretszerzés, hobbiban kiteljesedés, baráti kapcsolatok ápolása) ami nagyon sok pozitív dolgot tett a személyiségemhez (leginkább az önismeret része).

Mindenképpen másképp fejlődik tovább a személyiséged mint egy párkapcsolatban élő (esetleg gyerekes) embernek.

Pozitívuma, hogy több időd és pénzed van magadra, ápolt és igényes vagy, foglalkozhatsz a hobbijaiddal, barátaiddal, karriereddel.

Hátránya, hogy idővel ez túlzottan megszokott lesz és nehezebb lesz változtatni. Megszokott életed van, megszokott lakásod, megszokott rend. Egy idegen (akármilyen tökéletes is) biztosan keresztülhúz pár dolgot amit egy 40-50 éves ember másképp tolerál mint egy fiatalabb ember.

3 évig voltam egyedül a nagy szerelem véget érése után, mondhatni az első brutálisan nagy csalódást követően.

Megszoktam a saját dolgaim, a rendszerem, hogy azt csinálok amit akarok és úgy ahogy akarok. Nehezebben alkalmazkodtam és nem tudtam elengedni a magányomat. Megijesztett, ha egy férfi közel került hozzám, mert úgy éreztem, hogy fel kell adnom a függetlenségemet. Ez alap helyzetben nem zavart volna, de ennyi egyedüllét után már igen. A lelkem mélyén komoly kapcsolatra, szerelemre, családra vágytam már, ugyanakkor ha egy férfi az intim szférámba akart férkőzni, akkor legszívesebben elmenekültem volna. Ez komoly lelki viszályokat okozott bennem.