Hány éves korotokban jöttetek rá, hogy soha nem lesz barátnőtök és mi segített rájönni?

@31

Most hány éves vagy és milyen eredményeket értél el?

#23

Több éve próbálok alkalmazkodni és valahogy "előnyt kovácsolni" a hátrányból.

Gyenge-közepes eredménnyel. Valami mindig hiányzik a "jó"-hoz... És úgy érzem én bohóckodhatok, a szorongás nem múlik el, ahogy sok más dolog sem.

Több év után jutottam el most oda, hogy "elég volt". Különösen, hogy szinte minden ismerősöm ezt ajánlotta. De egyelőre úgy tűnik csak egy újabb bukás készítek magamnak.

"Most hány éves vagy és milyen eredményeket értél el?"

29 vagyok, mostanában határoztam el igazán és ténylegesen, hogy változni akarok, de 2-3 éve is voltak már kisebb sikereim. Röviden összefoglalva: jobb külső, erősebb belső (magabiztosság, nehézségekkel való szembenézés, kisugárzás stb.), egészségesebb gondolkodásmód, rengeteg tapasztalat (pozitív és negatív is persze), kavarások buliban (szex is) stb.

Nyilván ha jobban odateszem magam, 1000x többet elérek (rengeteg lehetőséget elcsesztem már a belső bizonytalanságaim miatt), láttam erre is bőven példát a környezetemben (önfejlesztő/PUA körökben mozgok, sok srácot ismerek, aki mélyről indult) és rengeteget kell még fejlődnöm, de sebaj.

"kavarások buliban"

Kételyeim vannak afelől, hogy ez pozitív dolog lenne.

De ez csak egy szubjektív vélemény az "őrült"-től.

#33

És miket próbálsz? Hogyan csinálod a dolgokat?

Jó kis barátaid vannak, mondhatom. Csak negatív sz..rt tudnak neked mondani, de hogy mit javíts, vagy mit csinálj másképpen arra bezzeg nem képesek.

Minek hallgatsz egyáltalán rájuk? Ki élete ez tulajdonképpen, a tiéd, vagy az övék?

Szerintem te nem is akarod igazán a változást, és a gyógyulást, különben foggal-körömmel azon lennél, hogy változtass a helyzeten.

Még ha közepesen is megy, de remélem apránként jutsz fokozatosan előre.

Könnyen feladod a dolgot. Anyukám 12 évig küzdött a daganattal, 14 voltam mikor a családunk szembesült ezzel a ténnyel. Mint kiderült szerintünk azért maradt életben, hogy engem felneveljen, és ne gyerekként keljen azt átélnem, amit most február 2-a óta minden nap átélek. Anyukám ekkor halt meg 56 évesen.

Na, ebből meríts erőt, ha neki ment 12 éven keresztül, akkor te nehogy feladd már mert pár évig próbálkoztál.

#37

Amikor egyedül vagyok akkor jól mennek a dolgok, vagy legalábbis úgy érzem. Én onnantól veszítek, hogy kommunikálni kell. Kivétel nélkül minden gesztusom, mondatom erőltettnek hat, közben pedig végigaggódom, végigkombinálom az egészet.

Változni jó, a változás örök. Régen rosszabb voltam, mint most.

De van olyan irány amerre tényleg nem szeretnék menni. Taszít a táblagépes/partiállat/hipszter/kőbunkógyúrunkvazze világ.

Viszont az olyan gyerekkori "örökségek", mint a kisebbségi érzés, a normális minták hiánya, illetve még pár tucat dolog, ha nem akarom, akkor is velem vannak tudat alatt. Alkalmazkodom hozzá, próbálom úgy intézni a dolgokat, hogy ne induljak hátránnyal, de hiába a tettetett nyugalom, valójában rettegek és csak álca minden.

#38

Amiket ajánlottam könyveket, légyszíves, saját magad miatt, olvasd el. Nagyon sokat fogsz belőlük tanulni.

Ha van hobbid, járj olyan csoportba, ahol hasonló kaliberű emberekkel tudsz találkozni.

A jógát is tudnám ajánlani neked.

Kitartást, ne add fel, előtted az élet.

Tudod, minden csak fokozatosság, akarat, erő, kitartás és a cél előtted. :)

Én mostanában kezdek szembesülni ezzel a ténnyel,hogy valószínű nehezebb dolog lesz a társkeresés az életemben.Az segített,hogy látom a környezetemben,hogy mi kell egy kapcsolathoz és arra jöttem rá,hogy nekem nem igazán való.

A külsőmről azt merem állítani,hogy rendben van,talán még a kommunikáció is oké,de a belsővel vannak bajok. Nem egészen jól tudom megfogalmazni,de megpróbálom.Nem tudom miért van ez,de úgy érzem,hogy ez a habos-babos,rózsaszínfelhős szerelmet nem nekem találták ki.Nem tudom magam elképzelni egy nővel,kézenfogva sétálva,egymást ölelgetve,szerelmes képeket készítve,amit kiteszünk közösségi oldalakra,nem tudom elképzelni a nyálas,szívecskés üzeneteket,kommenteket stb. Nekem ez nem való,olyan mintha a testemtől idegen lenne.

Voltak próbálkozások is részemről ,de mind elhaltak egy idő után,pont a fent említett dolog miatt,folyamatosan azt kérdezgettem magamtól,hogy mi lesz majd ha ez és ez fog történni?hogyan fogok viselkedni?Milyen lesz majd az egész kapcsolat?,végül pedig elbizonytalanodtam és hagytam az egészet.

Emellé pedig eléggé zárkózott,visszahúzódó vagyok.Nehezen barátkozom,ismerkedem.

21/F