Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Vajon a kiéhezettségem, frusztráltságom, másik nemmel szembeni totális sikertelenségem okozza, hogy már szinte minden korombeli csajjal szívesen járnék? Van-e így esélyem valamire? 22F

Figyelt kérdés
Előre leszögezem, hogy soha nem volt még barátnőm, sőt semmilyen kapcsolatom nőkkel. Egy totális bénaság vagyok, esetlen, szerény, félénk, becsületes, gátlásos, szerencsétlen. A kinézetem sem nagy szám, túlságosan magas vagyok - 190 cm, a testalkatom átlagos, az arcom alapján 17-18 évesnek nézek ki. Az emberek vagy észre sem vesznek vagy ha igen, akkor mivel látják rajtam, hogy szerencsétlen és még jóindulatú is vagyok, direkt ki**sznak velem valamilyen módon. Általában ellenszenvesen viselkednek velem szemben az ismeretlenek. Nagyon sokszor már frusztál ez a helyzet, hogy ronda is vagyok, béna is, sikertelen is az élet minden területén. Ennek hatására azt vettem észre, hogy már szinte minden csaj tetszik, korábban pl. a kövérebbeket nem tartottam vonzónak, most már bejönnek ők is.
2017. ápr. 7. 18:43
 1/10 anonim ***** válasza:

Igen, ez okozza, hogy eltűntek az igényeid. Nem sok esélyed lesz, ha így folytatod. A becsületességedet tartsd meg, a gátlásosság se feltétlen probléma, de a többit engedd el bátran.

Arcszőrzettel hogy állsz? A borosta csodákra képes, próbáld ki egy rövidebb frizurával.

2017. ápr. 7. 18:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 A kérdező kommentje:
Nem szeretem az arcszőrzetemet, röhejesen nézek ki vele.
2017. ápr. 7. 18:49
 3/10 anonim ***** válasza:
Így meg egy tinire hasonlítasz. Döntsd el, melyiket szeretnéd.
2017. ápr. 7. 18:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 A kérdező kommentje:
Mindkettő szar.
2017. ápr. 7. 18:58
 5/10 anonim ***** válasza:

A borosta jobb, mint a jókisfiú-ábrázat.

Egyébként milyen közegben vagy most? Tanulsz még? Hol lenne alkalmad ismerkedni?

2017. ápr. 7. 19:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 A kérdező kommentje:
Egyetemre járok.
2017. ápr. 7. 19:10
 7/10 anonim ***** válasza:
Nekem nem tetszik az arcszőrzet egy pasin akármekkora divat ez most. ;)
2017. ápr. 7. 19:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
Mi értelme becsmérelned magad? :(
2017. ápr. 7. 22:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
Azt nem írtad, de szoktál próbálkozni az ismerkedéssel? Élőben, neten stb.
2017. ápr. 7. 22:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:

igen, több mint való az okozza + kisebbségi komplexus, megfelelni akarás, negatív látásmód is befigyel.


Ezek egyike sem csajmágnes! De mindegyike javítható egyedül is.. vagy szakember segítségével.

2017. ápr. 8. 11:56
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!