Van itt olyan lány vagy ismertek olyan lányt aki jól néz ki, nem is buta mégsincs barátja mert minden fiút visszautasít aki közeledni akar hozzá?

Hogy ki néz ki jól, azt nem tudhatom. Gyakran dicsérik a külsőmet és tartanak szép lánynak, és sokan közeledtek hozzám, akár ismeretségi körben is, de az utcán, kisebb eseményeken, tulajdonképp bárhol, negatív véleményt meg évek óta nem kaptam. Ebből merek arra következtetni, hogy jól nézek ki.:)

ahhoz viszont más véleménye sem kell, hogy el tudjam dönteni, nem vagyok buta.:) A jegyeim is jók voltak mindig, ösztöndíjas vagyok, emellett pedig igyekszem mindenhez egy kicsit érteni, hogy ne legyek valami szakbarbár. Van rálátásom a világra és úgy gondolom, tudok úgy véleményt formálni az engem is érintő kérdésekben, hogy az kulturált, alaposan átgondolt, észérvekkel alátámasztott legyen.

A magánéletem (a barátaimat és a családomat kivéve) viszont nem létező fogalom évek óta. Egyszerűen nem érzem annyira fontosnak sem, hogy én most akármilyen kapcsolatot bevállaljak, és nagyon megválogatom, milyen intellektusú és modorú embereket engedek közel magamhoz (nem vagyok sznob, csak úgy gondolom, vannak emberek, akikkel csak raboljuk egymás idejét, mert annyira más az értékrendünk és annyira nem tud érdemben beszélgetni velem, ami nekem nagyon fontos). És emellé még az is ott van, hogy gyakran érzem úgy, ha el is hívnak randira, hogy egyszerűen nincs kedvem elmenni. Nem azért, mert nem ismerném meg szívesen a másikat, csak van bennem valami olyan érzés, hogy ez az élet nekem így eredményes, kellemes, elég sok a dolgom és nem tudom, milyen lenne, ha ezt mással élném jelenleg. Egyáltalán, nem tudom, mennyire tudnék figyelni rá, mennyire tudnám kifejezni a szeretetemet iránta, egyáltalán mennyire tudnám szeretni, ha már a randikkal is úgy vagyok, hogy hiába beszélem meg, ímmel-ámmal megyek el rá, hogy tényleg akarom ezt? Tényleg jó nekem most bárkivel próbálkoznom?

Néha nagyon jólesne egy társ, akivel egymást támogathatjuk és húzhatjuk előre, vagy akivel megoszthatjuk a gondolatainkat, érzelmeinket. Illetve elég bújós típus vagyok, nekem is vannak estéim és napjaim, mikor előjön a szeretethiány. Viszont egy olyan kapcsolathoz, ahol az ember így kiteljesedhet, nagyon sok idő és energia szükséges és nagyon kevés embernél érzem úgy, hogy vele akár most is szívesen elkezdeném ezt építeni, mert annyira összhangban vagyunk. A legtöbben még hozzám szólni sem tudnak szépen, csak a felszínes duma megy és a sürgetés... Én meg kicsit belefáradva érzem magam abba, hogy mindenkivel leállok beszélni, vége a felszínes rutintémáknak, és ezzel ki is ürült a dolog, esetleg szexszel folytatni lehetne, de nem akarom. Csak megint elvett belőlem az egész ismerkedés és nem hozzáadott az életemhez (ironikus ezt úgy leírni, hogy nem kerestem párt már évek óta és nem is volt semmilyen kapcsolatom)... És nem úgy mentem haza, hogy alig vártam, hogy még ezt is mondjam neki, meg azt is, meg újra találkozzunk... Nem érzem, hogy egy világ lennénk.

Ezt pedig nagyon kevés ember képes felfogni. Sokan addig látnak, hogy szép csaj, rendes, kedves, okos... Oké, de ez még nem jelenti azt, hogy vele működik egy kapcsolat és megvan az a kémia, ami túlmutat a szexuális vonzalmon és az embertársi szereteten...

21L