Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Társkeresési problémák » Foglalkozzak én ilyen lánnyal?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Foglalkozzak én ilyen lánnyal?

Figyelt kérdés

Egy társkeresőn elkezdtem írogatni egy lánnyal e hónap 4.-e óta, átbeszéltük a szokásos kedvenc hobbi, film, zene, étel, ital stb. dolgokat, azóta felvetettem neki kétszer is, hogy tudnánk e találkozni, (egy városban lakunk) persze csak szolidan, elsőre vigyázni kellett az anyjára egy hétig, másodjára meg neki volt valami kisebb műtéte ami miatt megint egy hetet kell otthon lennie a pihenés miatt, ami még most is tart.

Innentől kezdve már nem erőltettem a találkozást, csak simán írogattunk tovább, az üzeneteimre továbbra is maradéktalanul válaszolt kivétel nélkül.

Erre most tegnapelőtt pénteken belinkeltem neki az új Star Wars 8 előzetest (nagyon várom már a filmet, de ezt most hagyjuk), és erre azt írta, hogy "Star Wars b*zik mindenhol." Erre én azt írtam, hogy "Köszi", meg, hogy "Ízlések és pofonok", mire ő megkérdezte, hogy megsértődtem, erre azt válaszoltam, hogy nem, erre ő, hogy "Ne is legyél sértődős b*zi." Ezeket röhögő smiley jelekkel írta, hogy ne tűnjenek komolynak ezek a mondatok, de közben felidegelt, hogy az SW miatt is le...-zott, meg, hogy ne legyek amúgy sem sértődős b*zi. Persze ügyeltem, hogy én is minden válaszomba tegyek smyle-t.

Ráadásként utána elköszönt, hogy most már megy aludni, én fent maradtam és utána egy óráig is fent volt még. Direkt figyeltem.

Ugye ez volt pénteken, de se tegnap, se ma nem írtam neki, hogy kapjon már a víztoronyhoz. E két nap alatt többször előfordult, hogy amikor beléptem, a következő két percben kilépett, de ez lehet, hogy csak véletlen.


Dióhéjban adottak ezek a beszólásai, a hazugsága a lefekvésről, és így utólag a "otthon kell maradnom mert..." történetei amikor a tali szóba kerül. Így utólag már az is furcsa nekem.


Szerintetek érdemes foglalkozni ezzel a lánnyal? Vagy csak úgy elírogatott velem? Ti mit gondoltok erről a dologról?



2017. okt. 15. 22:48
1 2 3
 11/29 anonim ***** válasza:
82%
Szia,bocs a nyers kifejezésért de szerintem szard le,nekem a tököm ki van már az ilyen csajokkal és még ők hisztiznek,hogy hülyék a férfiak.Sajna nekem is vannak ilyen tapasztalataim.Van egy haverom őt meg fel is szokták ültetni sajnos.
2017. okt. 15. 23:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/29 anonim ***** válasza:
26%

ma 23:05


Jó vak vagy ,nem a star warsal akart csajozni előtte ki tárgyaltak egy csomó dolgot csak gondolta,talán érdekli a csajt ez a film.És attól,hogy a csajnak nem szimpatikus a star wars még nem kell beszólogatni ennyi erővel ha mondjuk a csajnak bejön pl bridget jones naplója akkor viszont be lehetne szólni neki,de egy intelligens normális ember ilyet nem tesz.

2017. okt. 15. 23:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/29 anonim ***** válasza:

ma 23:17


Vagy csak egy szokásos nagypofájú hangember hülye liba.

2017. okt. 16. 00:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/29 anonim ***** válasza:

tegnap 23:22


Az lehet csak a csajoknál tisztelet a kevés kivételnek nincs meg az őszinteség és ez sokkal rosszabb,mintha meg mondaná a frankót.

2017. okt. 16. 00:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/29 anonim ***** válasza:
Igazi alpári .. ez a csaj,levesbe vele.
2017. okt. 16. 00:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/29 anonim ***** válasza:
100%

Ez beszólás? Ez semmi b..szod! Ez csak sima cinkelés, nekem simán beleférne.


Inkább az a gáz, hogy nem akar találkozni.

2017. okt. 16. 00:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/29 anonim ***** válasza:
100%
Nem ítélkezek a lány felett, mivel nem tudhatom a teljes igazságot. Poénból engem is leköcsögözött már egy lány, akivel ismerkedtem, de vettem a lapot.
2017. okt. 16. 01:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/29 anonim ***** válasza:
Te tudod be jön-e ez a stílus. Nekem nem. Tiltanám a hülye piccsát.
2017. okt. 16. 01:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/29 anonim ***** válasza:
Leszólni más ízlését elsőre telibe nem szép dolog. De ne sajnáld, úgyse lesz belőle semmi, elvégre a csaj megszabadult tőled.
2017. okt. 16. 05:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/29 anonim ***** válasza:
Nem. De add meg elérhetőségét. Lehet, nagy segítségre van szüksége.
2017. okt. 16. 05:50
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!