Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Társkeresési problémák » Foglalkozzak én ilyen lánnyal?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Foglalkozzak én ilyen lánnyal?

Figyelt kérdés

Egy társkeresőn elkezdtem írogatni egy lánnyal e hónap 4.-e óta, átbeszéltük a szokásos kedvenc hobbi, film, zene, étel, ital stb. dolgokat, azóta felvetettem neki kétszer is, hogy tudnánk e találkozni, (egy városban lakunk) persze csak szolidan, elsőre vigyázni kellett az anyjára egy hétig, másodjára meg neki volt valami kisebb műtéte ami miatt megint egy hetet kell otthon lennie a pihenés miatt, ami még most is tart.

Innentől kezdve már nem erőltettem a találkozást, csak simán írogattunk tovább, az üzeneteimre továbbra is maradéktalanul válaszolt kivétel nélkül.

Erre most tegnapelőtt pénteken belinkeltem neki az új Star Wars 8 előzetest (nagyon várom már a filmet, de ezt most hagyjuk), és erre azt írta, hogy "Star Wars b*zik mindenhol." Erre én azt írtam, hogy "Köszi", meg, hogy "Ízlések és pofonok", mire ő megkérdezte, hogy megsértődtem, erre azt válaszoltam, hogy nem, erre ő, hogy "Ne is legyél sértődős b*zi." Ezeket röhögő smiley jelekkel írta, hogy ne tűnjenek komolynak ezek a mondatok, de közben felidegelt, hogy az SW miatt is le...-zott, meg, hogy ne legyek amúgy sem sértődős b*zi. Persze ügyeltem, hogy én is minden válaszomba tegyek smyle-t.

Ráadásként utána elköszönt, hogy most már megy aludni, én fent maradtam és utána egy óráig is fent volt még. Direkt figyeltem.

Ugye ez volt pénteken, de se tegnap, se ma nem írtam neki, hogy kapjon már a víztoronyhoz. E két nap alatt többször előfordult, hogy amikor beléptem, a következő két percben kilépett, de ez lehet, hogy csak véletlen.


Dióhéjban adottak ezek a beszólásai, a hazugsága a lefekvésről, és így utólag a "otthon kell maradnom mert..." történetei amikor a tali szóba kerül. Így utólag már az is furcsa nekem.


Szerintetek érdemes foglalkozni ezzel a lánnyal? Vagy csak úgy elírogatott velem? Ti mit gondoltok erről a dologról?



2017. okt. 15. 22:48
1 2 3
 21/29 anonim ***** válasza:
Nem szeretem, ha egy lány csúnyán beszél, de csúnyán túlreagálod ezt a beszólást, amivel pont megerősíted a szavait. Ez az időhúzás meg csak kamu a lány részéről. Neki szerintem elég, ha chatelget néhány palival.. Bár ez nem tudom, hogy miért jó neki, vagy a többi ilyennek.
2017. okt. 16. 08:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/29 anonim ***** válasza:
40%

De érdekes, itt megy a ne nézzük le a másikat, máshol meg csak Black Mirror-t meg az Amerikai szépséget lehet nézni és ennyi.


Én nő vagyok és Star Wars b.u.zi. Igaz, az új filmeket betiltanám, JJ Abrams-t meg megbüntetném, amiért feltámasztotta az egészet, de én már a Natalie Portman-eseket is betiltottam volna. De hát mindig van valami kapzsi kis hollywoodi ember, akinek kell az arany vécéülőke.

2017. okt. 16. 10:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/29 anonim ***** válasza:
Amikor unatkozik akkor téged hülyit amúgy meg mássokkal dug. Majd ha végképp senki nem lesz a pályán és nagyon viszket neki a p-nája akkor mejd elkap a kalapból téged. Egyébként semmibe nem néz.
2017. okt. 16. 10:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/29 anonim ***** válasza:
Én a helyedben még egyszer elhívnám randira, ha benne van, akkor adnék neki egy esélyt, ha az se lenne jó valamiért, akkor meg hagynám a fenébe.
2017. okt. 16. 15:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/29 anonim ***** válasza:

Egyenlőre komolytalan, találkozni kéne vele vagy legalábbis szintet lépni és telefonon is beszélni nem szabad leragadni az írogatásnál, mert komolytalanná válik az egész.

A stílusa nem a legjobb plusz itt van ez a kamuzásosdi is de ennyire az elején végül is nem kéne meghasson ez teszt is lehet hogy milyen vagy.

Azt javaslom hívd fel

Add csak meg neki a számod meg kérd el az övét.

Ha hezitálgat akkor nem tűnik komolynak a szándék vagy már döntött más/ok mellett..

Ha megadja lehet tovább építeni a vonzslmat.

2017. okt. 16. 18:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/29 anonim ***** válasza:

ma 01:20


Elég fura ember lehetsz ha poénból is engeded magad le köcsögözni,az meg a lányt minősíti ,hogy ilyennel poénkodik mert értelmes ember nem tesz ilyet.

2017. okt. 16. 20:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/29 anonim ***** válasza:

ma 08:08


Mert a társadalom meghülyült

2017. okt. 16. 20:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/29 anonim ***** válasza:

ma 10:47


Nekem az utolsó 3 rész tetszik ami az első három rész a régi időkből,de a többi egyáltalán nem :)

2017. okt. 16. 20:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/29 anonim ***** válasza:

ma 10:51


Ha dug,mert az ilyesmi csajok csak hang emberek

2017. okt. 16. 20:49
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!