Mennyire normális és elfogadható hozzáállás részemről, hogy büszke vagyok a szüzességemre, vagyis inkább a szerencsétlenségemre?

Gyakorlatilag minden olyan tulajdonsággal rendelkezek, ami miatt egy megkeseredett és életunt huszonévessé váltam. Alacsony és sovány vagyok, kicsi a péniszem, gyerekes a viselkedésem, nem tudok normálisan kommunikálni és még ismerőseim sincsenek, azaz nulla szociális életem van. Azt érzem, hogy jól van ez így és semmi értelme, hogy azért küzdjek, hogy később a fentiek miatt megaláztatás és csalódás érjen a nők jóvoltából. Főleg a péniszméretem és a magasságom ami miatt borzasztó komplexusos vagyok. A legdurvább mégis az, hogy állandóan fásult vagyok és a libidóm is egy nagy nulla illetve az impotencia nagyon halvány jelei is mutatkoznak (már nem olyan kemény, mint régen, de még természetesen feláll).