30-asok. Szerintetek jobb egyedül lenni ebben a korban, tanulni (egyetemre járni), több munkát vállalni, sokat sportolni, kiélni agát az embernek hobbiban és nem gondolni a másik nemre? Mert úgyis vagy válás, elhidegülés, megcsalás, stb.

Sokaknak kell az, hogy vagy egy jó kapcsolattal, vagy teljes lemondással lezárják ezt a párkeresés témát... De én együtt tudok élni azzal a bizonytalansággal, hogy nyitva hagyom ezt a kérdést.

Én minden másra koncentrálok, mert azt kifizetődőbbnek érzem, mint a másik nem tökéletesen hozzám illő tagját hajszolni. Ezt kortól függetlenül így érezném. Épp emiatt, mivel alapvetően hatékonynak és boldognak érzem magam így is az életemben, nyitott vagyok ugyan kapcsolatra, de több türelmem van arra, hogy alaposan kiismerjem a másikat, ha úgy adódik, és felmérjem, hogy alkalmas-e arra, hogy foglalkozzak vele komolyabban. Soha nem volt és soha nem is lesz a párkeresés első helyen az életemben. Ha jön olyan, akiben tudok bízni és akivel akarok tervezni, az ajtó nyitva. Ha nem, akkor meg addig sem keseregtem minden más örömforrást mellőzve és elhanyagolva mindazt, aminek még érdemes élni.

Szerintem nem. Amit írsz, az alapján ez inkább menekülés, de lehet kiélésnek is mondani, vagy felkészülésnek. Úgy tünik elkeseredett vagy kérdező...

Mások kapcsolata azért olyan amilyen, mert nem szeretik, nem becsülik meg egymást.

Én is úgy érzem, h az ember társas lény, ha átmenetileg nem akarsz az vagy vmitől félelem, vagy kalandozni tapasztalatszerzést akarsz. Aza baj, h negatív kapcsolatokra fókuszálsz, és általánosítasz. Ott vágod át magad, h azt hiszed van tökéletes kapcsolat. -nincs, mindehol vannak viták, nem egyet értések, megbántások, csak ahol sok helyen ezek regenerálódnak lelkileg, nehézségek is mindig adódnak, kockázat is mindig lehet h talák jobbat, megcsalhat. Ha ezt nem vállalod be, akkor nem is lesz normális kapcsolatod.

Pozitív hitrendszerrel állj hozzá, h majd úgy irányítjátok a kapcsolatot, h az mindig megújuljon.