Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Társkeresési problémák » Szerintetek egyáltalán nem...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek egyáltalán nem érdeklem őt?

Figyelt kérdés

Egy ideje már nem találkozom egy sráccal (akit egy képzés keretében ismertem meg) és lehet, hogy már a jövőben sem fogok és ez rossz érzéssel tölt el, mert nagyon megtetszett, ezért nehezen tudom elfelejteni. Sokat gondolok rá és hiányzik. Szeretnék felőle hallani, jó lenne tudni, hogy mi történt vele azóta. Nem mondhatni, hogy szoros, inkább olyan hétköznapi, baráti viszonyban voltunk, de a képzés miatt sokat láttuk egymást, ha összefutottunk hát beszélgettünk és ennyi. Titokban reménykedtem benne, hogy ő is szerette a társaságom,mert csak is jó emlékeim vannak róla. Tudtommal akkoriban nem volt kapcsolata neki sem, de azóta már lehet van.... Sajnos mindezek ellenére, mégsem akart tőlem semmit, legalábbis látható jelét nem adta annak idején sem, hogy tetszenék neki. Úgy néz ki, ő könnyen el tudott felejteni, hiszen ha kicsit is szimpatikusnak talált volna, akkor nem szakította volna meg velem a kapcsolatot. Kb. 2 éve ismertem meg és már több mint 2 hónapja annak, hogy nem találkoztunk, semmilyen formában nem beszéltünk, még az interneten keresztül sem keresett meg egyszer sem. Ebből ugye beigazolódni látszik, hogy csak nekem jelentett sokat? Őt egyáltalán nem viselte meg kicsit sem, hogy már többet nem fog látni engem?! :(

Próbálok nem szomorkodni,de sajnos nem sikerül olyan egyszerűen továbblépnem, annyira belezúgtam, hogy én hülye még az utcán is őt látom sok férfiben.

Mondhatjátok azt is, hogy mégis mi az ördögért ragaszkodom ennyire hozzá, ha konkrétan ennyi ideje semmi nem történt közöttünk, de ezt nem tudom megmondani... Szerettem volna jobban megsimerni,de nem úgy alakult, lehetőséget sem adott rá. Visszapörgetném, ha tudnám az időt,de sajnos be kell látnom, hogy ez a vonat már elment.

Nem vagyok rá képes, hogy utólag elmondjam ezt neki.

Már arra is gondoltam, hogy csak túlreagálom az egészet. Biztosan csak hozzászoktam a társaságához és most furcsa hogy már nincs többé a közelemben.

De mégis miért vágyódom egy olyan személy után akinek majdnem biztos, hogy nem kellek? Ettől tényleg jobb lenne egy elutasítás is, de nem tudom hogy közöljem ezt vele...Elképzelhető azért nem sikerül elfelejtenem mert konkrétan nem utasított el? Amúgy nem az első, hogy ilyen történik velem. Mintha el lennék átkozva. Miért nem kellünk annak aki nekünk kell és miért kellünk annak aki nekünk nem? :/ Nem tudom mitévő legyek. Szerintetek mit csináljak?



2018. júl. 16. 22:33
 1/6 anonim ***** válasza:
59%
Minden férfi álma hogy egy nő ilyen mély szerelmet valljon neki. :) Írj neki, biztosan többre mész azzal mint a puszta elmelkedessel. :) Az itteni gyk-s pasik 99%-ka is arra vágyna hogy kapjon egy ehhez hasonló vallomást :D
2018. júl. 16. 22:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
100%
Könnyebb lenne elfelejtened, ha határozottan tudnád, hogy érdekled-e vagy sem. Tapasztalatból mondom. Ha amúgy se beszéltek most, akkor semmit sem veszíthetsz azzal, ha elmondod neki. Ha érdekled, akkor mindenképp jól jársz, drukkolok, hogy így legyen. Ha nem érdekled, akkor pedig nem fogsz azon kattogni, hogy "mi lett volna ha..." és könnyebb lesz a felejtés. Egy próbát megér, de te döntesz.:) Csak egy kis bátorság kell!
2018. júl. 16. 22:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
100%
Dehogy érdekled,már keresett volna.
2018. júl. 17. 01:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim válasza:
Kezdeményez te. A pasik amúgy is félnek kezdeményezni. :) hidd el. Én is ezt tettem és az idén 7 éve hogy vele vagyok. Pl. hívd el egy kávéra.
2018. júl. 21. 12:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
Én a helyedben ráírnék hogy mi újság van vele mostanában, ha pedig hajlik rá, akkor elhívnám valahova. Legalább akkor lenne egy újabb alkalom, mikor látod, és talán jobban megérted az érzéseidet.
2018. júl. 21. 12:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
Mond el neki a frankót bátran. ;) Mit veszíthetsz? Semmit. De, ha bejön, akkor végre bulldog lehetsz. :D F
2018. júl. 21. 12:47
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!