Belőlem miért hiányzik a romantika?

Én is ilyen vagyok és a barátnőim is.

Nem is értem miért dívik még az a sztereotípia, hogy a nők csak romkomokat szeretik, stb.

Én is ilyen vagyok, úgy érzem semmi romantika nem szorult belém, mert túl pragmatikus vagyok hozzá, csak azzal a különbséggel, hogy én még nőiesen sem öltözködöm.. :) Ráadásul független típus vagyok, határozott (nem törtető, de tudom mit akarok és keményen meg is dolgozom érte), rengeteg mindent értem el önerőből és alapból addig nem is kérek segítséget, amíg nincs más választásom, a babusgatást sem tudom elviselni, nem vagyok aranyos, bújós vagy különösebben gondoskodó. Figyelmes igen, de eszemben sem lenne anyáskodni valaki felett.

Úgyhogy mindig én voltam a srácok között a "havercsaj", akivel bármit lehet csinálni, bármit meg lehet beszélni, rengeteget lehet nevetni, csipkelődni, hülyülni, meg még jól is néz ki, de barátnőnek nem kell, mert "nem nőies". De tudod mit? Nem zavart, sokat foglalkoztam önismerettel, szeretem és elfoadom magam és nem szeretnék változni vagy olyanná válni, mint a sztereotip "igazi nő" - az nem én vagyok, sose leszek, nem is akarok, szóval még szerencse, hogy nincs bennem megfelelési kényszer senki felé.

25 éves koromig sokkal boldogabb voltam egyedül, mint az addigi 3 párkapcsolatom (amiből egy gimis szerelem volt) közül bármelyikben. Aztán akkor történt az, hogy teljesen véletlenül megismertem valakit, akinek pont így vagyok tökéletes és semmit nem akar bennem megváltoztatni, akinek mindazok a tulajdonságaim imponálnak, amit a legtöbben túl férfiasnak tartottak. Ha ismered, szereted és elfogadod magad, akkor ne változz senki kedvéért, hosszútávon nem éri meg, nem lehet egy életet hazugságban leélni.. vagyis hát lehet, de az az élet olyan is lesz.