Volt már olyan, hogy a barátid/ismerőseid le akartak beszélni valakiről mondván, hogy úgysincs esélyed nála, de aztán mégis összejöttél vele?

Olyan volt, hogy szerelmes voltam egy nagyon népszerű és helyes srácba, aki megszerezte a telefonszámomat és felhívott egy olyan átlátszó ürüggyel, hogy majdnem elnevettem magam és a végén rákérdeztem, hogy jó, de akkor most miért is hívott fel, mire elfulladó hangon dadogott valamit. Anyukám megkérdezte, ki keresett, elmondtam neki a boldogságtól repülve, erre elhúzta a száját és azt mondta, nem szabad ennyire ragaszkodónak lenni és ennyire csak egy fiút szeretni. Nem mondta ki, de benne volt, hogy úgy vélte, esélyem sincs egy ilyen pasinál. Nekem akkor a női megérzéseim mást mondtak, de nagyon elkeserített és bezárultam, elkezdtem úgy látni magamat, hogy tényleg semmi esélyem egy ilyen pasinál. Ugyanez a srác korábban elvörösödött tőlem tetőtől talpig. A telefonszámomat egy kolléganőmtől kérte el és valamit a kolléganőm is megérzett, mert megkérdezte tőle, miért nem szerez meg magának engem? Ott volt egy jó ismerősöm, aki mindezt elmesélte nekem, ez a jó ismerősöm is azt gondolta, mint az anyám, hogy képzelődök, egészen addig, akkor azt mondta, volt valami a srácban akkor, amikor a telefonszámomat elkérte, ami miatt neki is gyanús lett.

De csak jobb napjaimon hittem, hogy tudna engem szeretni egy ilyen pasi, több volt a rossz napom, meg ő is olyan volt, mint az időjárás, néha rá volt írva, hogy teljesen megfogtam, aztán elmenekült az egész elől, de ha visszagondolok, én épp így viselkedtem vele. Sose találtunk egymásra, és ebben nagy szerepe volt annak, amit anyám gondolt rólam.