Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Csak én érzem azt, hogy selejt pasiként jobb lett volna inkább nőnek születnem?

Figyelt kérdés
Nem kellene a magasságomon, testalkatomon aggódni. A pici és magas csajok egyaránt vonzóak a pasiknak, a testükre pedig csak annyit kell figyelniük, hogy mozogjanak egy keveset, amit én genetikailag nyikhaj pasiként is megteszek nulla eredménnyel. Nem kellene a péniszméretem miatt görcsölnöm, ami a csajok túlnyomó többségének alapvető fontosságú. A mellel szokták párhuzamba vonni, ami szintén baromság, lévén, hogy a kismellű csajok talán vonzóbbak is a legtöbb pasi szemében. Nem kellene az arcom miatt aggódnom, ellentétben a csajokkal, akik átlagos arcvonásokkal is kifejezetten dekoratívak és vonzóak (a sminket nem is említve) még az átlag feletti pasik ízlése szerint is. Nem kellene az egyetemi tanulmányaim miatt görcsölnöm, mert tudnám, hogy lesz egy pasi, aki egzisztenciális stabilitást fog nyújtani, amíg én elvégzek egy műkörmös/gyógymasszőr képzést. Végső soron jobb lett volna, ha ilyen adottságokkal (170cm/52kg) a női változatomat hozza létre az a rohadt genetika/szerencse/Jóisten vagy tudom is én mi zajlott le annak idején anyám méhében.

2018. dec. 30. 21:22
1 2 3
 21/27 anonim ***** válasza:
71%
Egyik nemnek sem könnyű és egyik sincs meg a másik nélkül.
2018. dec. 30. 22:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/27 anonim ***** válasza:
22%

"Férfiaknak minden sokkal jobb legyen az szex (nekik mindig van orgazmusok )"


Ezt mond el a sok GYK-s szűzfiúnak, akik 25+ évesen még nem láttak nőt, és a mindig elért orgazmusukat maximum a bal kezüknek köszönhetik.



A társadalom elnézőbb? A munkahelyemen a hölgyekkel sokkal elnézőbbek, amint jól néznek ki. Van aki a munkát is megcsinálja helyettük egy kis networkingért cseébe.

2018. dec. 30. 22:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/27 anonim ***** válasza:
63%

"Mesélj!"


Mit meséljek?

2018. dec. 30. 23:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/27 anonim ***** válasza:
79%

Csak egyszer éreznéd át milyen nőnek lenni. Húzná össze a görcs a heréidet 12szer egy évben egy hétig, miközben vérzik a farkad, na meg egy kétszer préselj ki egy mandarint rajta, és akkor még nem voltam gonosz, hogy csecsemőt írjak. Aztán éld át azt is, hogy miközben ugyanúgy dolgozol te is, meló után bemész boltba, cipeled haza a nagy táskákat egyedül, otthon még mosol, teregetsz, órákat állsz a konyhában mert főzöl, mosogatsz, amíg a csajod tesped a tévé előtt, és közben nem érti mi a faxtól vagy hulla fáradt. Aztán még játssz, tanulj a gyerekeddel. És persze nap végén még elégítsd ki a csajod, nehogy félrelépjen, de ha megteszi is te leszel a hibás. Aztán éjjel ne aludj, mert a gyereked felkel, sír, beteg, pisilnie kell, szomjas, vagy épp már tini és azt se tudod hol van, aggódsz érte, miközben a csajod az igazak álmát alussza.

A nők 80%ának élete ilyen. Mert selejtes pasi van mellettük. Nem attól selejtes egy pasi, hogy ronda vagy kicsi a farka, hanem attól, hogy elfelejt embernek maradni egy kapcsolatban.

2018. dec. 31. 09:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/27 anonim ***** válasza:
67%

Látom 24-és, hogy igazán jó pasit választottál gyermeked apjának, és most a választásod miatt minden férfi szemet lett.



Tudod, az én köreikben (nem prolik között), az apa ugyanígy részt vesz a gyerek nevelésében és gondozásában. Az, hogy neked nem sikerült ilyen férfit választani a gyárból nem a férfiak hibája.

2018. dec. 31. 09:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/27 anonim ***** válasza:
Igen, valóban sokszor rosszul választottam, bár az első években mind tündibündi pasi volt. Először mindegyik az, csak valahogy elkényelmesednek, vagy a nők kényeztetik el őket, lehet erről vitatkozni napestig. Hosszú hosszú idő kellett mire találtam egy normális férfit, nincs sok.
2018. dec. 31. 14:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/27 anonim ***** válasza:
67%

Nőként parázhatnál azért, hogy ne legyél túl okos a partneredhez képest, vagy ne keress túl sokat, ne legyél túl magas, túl sovány, túl dagadt, vállalja a gyereket ha egyszer felcsinál, közben ne dugjon félre, majd kívánja a tested továbbra is, ne akarjon túl sok szexet, képes legyen kielégíteni és ha nem jó ahogy csinálja ne sértődjön be ha megmondod neki. Folyamatosan szépnek, vidámnak, pozitívnak, szórakoztatónak kellene lenned az elvárás szerint. Ez csak egy kis szelete a dolgoknak.

Férfiként könnyebb. Ha egy fokkal szebb vagy mint az ördög, kapsz esélyt. Max több nőt kell megkörnyékezni, de úgyis csak azt az egyet kell megtalálnod.

Növessz izmokat egészséges kereteken belül, legyél klasszikus úriember egy kis rámenősséggel. Megfelelő öltözködés, szellemesség és a jó fizu bárkiből adoniszt csinál, mert jó vele lenni, kérkedni és stabilitást ad.

2019. jan. 6. 14:53
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!