Milyen érzés, ha valaki "annyira közel van és mégis annyira távol"? Ti éreztétek már ezt?

Sokszor hallani ezt a frázist. Vannak itt olyanok, akik érezték már ezt párkapcsolatban? Ez lehet egy elhidegült kapcsolatban élő ember alap-lelkiállapota? Hogy valakivel együtt él, elvileg szerelemben(?), de nincs meg a másikhoz tartozás érzése, a "mi", hogy együtt haladnak egy közös cél felé?

Vagy ha a másik előtt tikolóznom kell, el kell nyomnom magamban a gondjaimat, mert tudom, hogy úgysem hallgatna meg a párom? Elhiszem, hogy ez felőrölheti az embert...

Van köztetek, aki érzett már így? Mi idézte elő? Hogy lehet az ilyen állapoton felülkerekedni, győzedelmeskedni rajta, megoldást találni rá?