Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogy ne legyek ennyire naiv?

Figyelt kérdés

Szóval az a nagy helyzet, hogy az elmúlt időkben szinte folyamatosan vagy kisebb-nagyobb időközönként mindig magam alatt vagyok, mert egy csomót kellett csalódnom; kihasználva és mélységesen egyedül érzem magam. Sokat gondoltam öngyilkosságra is, de tudom, hogy sosem (legalábbis most nem) tudnám megtenni, pedig vannak nagyon mély pontjaim tényleg. De nem is ez a lényeg. Abban szeretném igazából a segítségeteket kérni, hogy hogyan tudnék kevésbé naiv lenni, hogy elkerüljem a csalódást, és hogy kihasználjanak. Tudom, hogy én tehetek róla, ilyenek a fiúk, de megszállottam vágyon egy kis odafigyelésre, törődésre, arra, hogy azt érezzem, szeret valaki, és elfogad olyannak, amilyen vagyok. Mindig elhiszem, hogy komolyak az egyes illetők szándékai de mindig csalódnom kell, és ez nem is az ő hibájuk feltétlenül, csak én vagyok még túl hiszékeny és fiatal, hogy ezt kiszűrjem, és ezáltal hiú reményekbe ringatom magam. Eddig a Tinderen ismerkedtem, de szinte már a két kezemen nem tudnám megszámolni hány ilyen eset történt, tanácstalan vagyok, és tudom, hogy nekem kéne változnom vagy valamit tennem, de nem tudom, hol induljak el. Nem párkapcsolatfüggő vagyok, nem ks feltétlenül szerelmes akarok én lenni, egyszerűen csak szeretném magamat kevésbé egyedül érezni, mint amúgy. Szeretnék valakire én is számítani, mint ahogy rám is számíthatott bárki, aki egy kicsit is közel állt hozzám. Szeretnék én is számítani, érni valamit valakinek. De nem tudom hogyan tudnám ezt elérni egy-egy olyan embernél, aki megfog (és most nem a külsőről, hanem a személyiségről beszélek).

Nagyon örülnék pár jó tanácsnak, amit előre is köszönök!

További szép napot! :)



2019. ápr. 23. 14:28
 1/10 anonim ***** válasza:
Igazából nem is tudom, hogy mi a baj veled azon kívül, hogy te is egyedül vagy. Így az írásod alapján nincs veled semmi baj az égvilágon.
2019. ápr. 23. 14:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
19%

Azon is elgondolkodtál már, hogy ha mindig csak a rosszabbik típust fogod ki, akkor veled is lehet némi probléma?

Hogy te is elronthatsz valamit?

2019. ápr. 23. 15:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
Ezt nem tudjuk, biztosan érzékeny ő is, mint én.
2019. ápr. 23. 15:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
100%
Nagyon szeretetéhes vagy és tényleg naiv. Egy tanacsom lenne a közeljövőre nézvést: ha pasikkal ismerkedsz , ne akard mindenæron csak a jót keresni bennük. A viselkedésüket figyeld& jellemüket. Amelyik csak szexet akar ( és ez pár tali után tökre átjön) azt hajtsd el a fenébe.
2019. ápr. 23. 15:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
85%

Az írásod alapján nekem úgy tűnik, hogy túl görcsösen szeretnél már egy kapcsolatot és sajnos ez a legtöbb férfit taszítja. Persze, nem mind ilyen, de tapasztalataim alapján a férfiak menekülnek az olyan nők elől akiken érzik, hogy egyből tőlük várják el ezt, amiket leírtál.


Sajnos paradox módon meg kéne találnod a módját, hogy jól érezd magad egyedül is. Ha eljutsz idág, akkor egy idő után elhagy majd az a görcsösség amivel másokba kapaszkodnál.


Ha azt látják rajtad, hogy magabiztos vagy, élvezed az életet és megvan a saját dolgod, akkor sokkal hamarabb fogsz magadnak kapcsolatot találni.


Amíg azt látják rajtad, hogy bármit megtennél egy kis figyelemért, addig nem csoda, ha ezt ki is használják. Pont emiatt vernek át, sajnos.

2019. ápr. 23. 15:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
100%
Nagyon jót írsz #5, csak arra kell ilyenkor vigyázni hogy át ne essen a ló túlfelére, hogy hideg legyen mint egy kő a nagy magárautaltságával.
2019. ápr. 23. 15:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
66%
Lehet, hogy nem sok ilyen férfi van, de nekem pont nem lenne szimpatikus az, hogyha látnám egy nőn, hogy élvezi az életet, és marhára magabiztos.
2019. ápr. 23. 15:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
82%

#6 Természetesen nem úgy gondoltam, hogy innentől kezdve viselkedjen úgy, mint egy beképzelt, rideg, megközelíthetetlen nő.

Az sem nyerő dolog.

Meg kell itt találni az egyensúlyt, de én itt azt látom, hogy a kérdezőnek most picit inkább a függetlenedés irányába kéne ellépni.

2019. ápr. 23. 15:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:

"Eddig a Tinderen ismerkedtem"


Akkor mégis mit vártál? Ott az emberek többsége nem komoly párkapcsolatot keres.

2019. ápr. 23. 16:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
A kérdésben leírtakat akár én is írhattam volna, azzal a kivétellel, hogy egy ujjamon meg tudom számolni, hányan áltak velem szóba, vagy egyátalán húztak jobbra a nők közül. A külsőm miatt alapból nincs esélyem. Akik mégis jobbra húztak, azokban mindig csalódnom kellett, de ez a három alkalom nem viselt meg annyira.
2019. ápr. 23. 17:05
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!