Ez már komoly probléma jelen állásában igaz?

Rágörcsöltem a társkeresésre. Elmúltam 30. Nincs társaságom. De próbálkozom. Viszont egyre többször vagyok olyan rossz paszban, hogy rögtön azt gondolom ha meglátok egy lányt, esélyem nincs. Úgyse lenne semmi. És ezt nagyon mélyről érzem. És persze miután kihagytam hogy oda menjek leszólítani, jön az önmarcangolás belül, majd sírás hogy mi lesz így. Sok dühöt érzek is ugyanekkor magamban, szinte törnék össze valamit. És azt is érzem hogy elegem van az egészből, senkihez nem akarok oda menni leszólítani, kedvesnek lenni...utálom az egészet ahogy van.

Úgy röviden ez játszódik le bennem már elég sok ideje.

Nem bírom elfogadni hogy "valakinek nem kellek" vagy csak ha elutasítóan néz a kezdeményezésemre. Egyszerűen nem akarom ezt érezni. Nem értem miért van ez. Tudom hogy ez nem jó így és nem helyes gondolkodás de mégis jön. 4 éve nincs senkim.