Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Válás » Van jó megoldás erre a helyzet...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Van jó megoldás erre a helyzetre? Minden követ megmozdítanál, hogy láthasd az örökbefogadott gyermeked, vagy nyugton maradnál?

Figyelt kérdés

13 évig éltünk (jó) házasságban > nem született gyermekünk > ezért örökbefogadtunk > csecsemőként hoztuk el a kórházból és imádtuk > rá fél évre sajnos elhagytam a családomat és elkezdtem olyan szélhámos életet élni, mint a leghitványabb celeb (persze a családomról azért havi 2-3 kilóval addig is gondoskodtam) > aztán kb. 2 év után valahogy kijózanodtam és kitisztultam, > azóta rendezett és példás életet élek (egyedül) > sajnos olyan mértékben tönkretettem, amit 13 év alatt fölépítettem, hogy nem lehetett már helyrehozni - elváltunk > idővel normalizálódott a kapcsolatunk (kölcsönös a tisztelet, méltánylás stb, de kellő távolságból) > volt feleségem azonban nem szeretné, hogy vele vagy örökbefogadott gyermekünkkel találkozzak, amit félig meddig meg is értek > mivel így lenne egy biológiai apukája + egy örökbefogadó (ez lennék én) + egy apuka, aki esetleg volt feleségem következő párja lesz > Tudom, jogilag ki lehetne erőltetni, de nem ez érdekel, hanem az hogy, te mit tennél?

Nyomuljak jobban? vagy vegyem tudomásul, hogy 3 éve kellett volna nem megbolondulni és akkor még mindig lenne családom.


Ja, és még valami – ha a történetem miatt, szeretné valaki a lábát belém törölni és leköpdösni – nyugodtan, szabad a pálya!


2010. nov. 6. 09:56
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
60%

"volt feleségem azonban nem szeretné, hogy vele vagy örökbefogadott gyermekünkkel találkozzak"


De pénzed jó (volt) neki????

2010. nov. 6. 10:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
100%

Igen, a pénze jó volt, mert EGYÜTT vállalták a gyereket és a felelősséget.Az, hogy közben a kérdező kicsit megkavarodott, más kérdés.Ő is elismeri, hogy erkölcstelen és cseppet sem példamutató életet élt.(ami végtelenül korrekt részéről, úgyhogy minden tiszteletem.)

Az asszony a gyerek értékítéletét és nyugalmát féltve óvta tőle a kicsit.


Szerintem bizonyíts tovább és az asszony megenyhül.Légy kitartó és következetes, ha fontos neked.Sok sikert!

2010. nov. 6. 10:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
25%

ma 10:29


Ha én soha az életben nem akarnám többet látni a volt férjemet és a gyerek se találkozzon vele akkor a PÉNZÉT SE FOGADNÁM EL!!!!

2010. nov. 6. 10:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:

10:48 büszkeség és balítélet.Én nem büntetném a gyereket azért, mert büszke vagyok.Kivéve, ha olyanok az anyagi körülményeim, hogy egyedül is biztosíthatom neki a megfelelő életminőséget.

A gyerekvállalás közös anyagi felelőség.Persze erkölcsi is, de ha valamelyik fél kiszáll, az nem jelenti, hogy anyagilag nem marad felelős...

2010. nov. 6. 11:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
Ja...és a gyereknevelés nem cserekereskedelem.Tehát nem a láthatásért fizet gyerektartást a lelépő fél.
2010. nov. 6. 11:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 A kérdező kommentje:

Igen, amit leírtatok igaz, ezen vívódom kb. 1 éve és az a döbbenetes, hogy pl. 10:48-nak és a 11:08-nak is igaza van (szerintem) pedig egymásnak ellentmondó vélemények.

Kár, hogy volt feleségem nem szerette Jane Austent - ellentétben velem (bár nem túl férfias vonás) talán egyszerűbb lett volna zöldágra vergődnünk…

Bár az anyagi részéhez szeretném hozzáfűzni, hogy az elvált férfiak, akikben minden gazemberségük ellenére szorult még egy kis lélek a bűntudatukból eredően kötelességüknek érzik, hogy erejük szerint, vagy néha felett is támogassák volt családjukat, annak ellenére, hogy esetleg semmire sem méltatják őket (úgy érzem, én is ebbe a táborba tartozom)

De a kérdésem - annak ellenére, hogy nagyon-nagyra értékelem az eddigi hozzászólásokat – hogy nyomuljak, vagy húzzam meg magam?

2010. nov. 6. 12:25
 7/11 anonim ***** válasza:
100%
10.29, 11.8, 11.9 Már írtam: nyomulj, de ne erőszakosan.
2010. nov. 6. 18:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
79%
Próbálj finoman közeliteni hívd el a gyereket az anyával együtt sétálni, meny el az iskolai rendezvényekre, szülöikre innen nem tilthat ki, mutasd meg hogy komolyan gondolod és megbízható vagy, ha ez után se enged fordulj bírosághoz.
2010. nov. 6. 23:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:
100%
Csak akkor nyomulj, ha úgy érzed, hosszútávon akarsz a gyermeketek apja lenni. Ha csak múló szeszély, akkor bele se kezdj.
2010. nov. 7. 21:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:

Kedves Kérdező!


Az örökbefogadott gyermek családjogi szempontból - hogy a jogot se mellőzzük az itteni tanácsokból - saját gyermeknek számít.

Jogod van tehát a kapcsolattartáshoz, pontosan ugyanúgy, ahogy egy saját gyermek esetében.

És persze, jogod van tartásdíjat fizetni :)


Ha jól értem az ügyet, a bíróság még nem rendelkezett, sem a bontóperről, sem a gyerekelhelyezésről, sem a kapcsolattartásról, ezt kell először rendezni.


Válóper nélkül is lehetséges: lehet csak a gyermek elhelyezésére, a kapcsolattartásra és a tartásdíjra vonatkozóan is pereskedni.


egy ügyvéd

2010. nov. 14. 13:00
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!