Nagyon dühös vagyok, de nem tudom érdemes-e szóvá tennem?

Kicsit zavaros a történet, de megpróbálom átláthatóan leírni - a terjedelemért elnézést.

Férjem előző házasságából van egy 17 éves lánya. Az exfelesége agresszív, arrogáns, manipuláló. A lánya többször hívta fel sírva, hogy éppen valamilyen mondvacsinált indokkal üvölt vele az anyja, vagy éppen korlátozza, mindenféle következetesség nélkül. (Egy értelmes, jól tanuló lányról van szó.)

A férjemmel is ahol tud, kitol, a gyereket pajzsként tartva maga elé. Visszavágni nem tud, mert úgy alakítja a helyzetet, hogy a gyereken csattanna, nem rajta.

Férjem többször jött haza fújtatva, hogy szíve szerint megfojtaná, utálja, stb.

Többször javasoltam, hogy ha törvényes kereteken belül akar maradni, akkor egyszerűen legyen következtes és ne hagyja, hogy a ex irányíthassa. Olyan egyszerű dolgokra gondolok, mint ahárom lépés távolság megtartása. Nincs közös "üzletelés", nincs haverkodás, amikor két szemétkedés között éppen mézesmázos stílusban adja elő magát.

Azért, mert ezzel azt az üzenetet közvetíti felé, hogy "bármit megcsinálhatsz, ajándékokkal és nyalizással jóvá teheted".

Nem fogadunk egy tőle semmit, nem teszünk neki szívességet - ezt megtartjuk azoknak az embereknek, akikkel valóban jó viszonyban vagyunk és kölcsönös is a dolog. Nem kell vele bunkón viselkedni, csak megszabni a határt. Diplomatikusan, kissé hűvösen, távolságtartóan viselkedni.

Engem is többször támadott, de pont a fenti viselkedéssel elértem, hogy már vagy egy éve nem mer belém kötni. Nem vettem fel a kesztyűt, nem fogadtam el a "lekenyerező ajándékokat", nem lágyultam el, ha egy lek*rvázás után hirtelen nyalizásra váltott.

No meg a lányának is jót tenne ezzel, mert kevesebb lehetősége lenne az exnek őt használni bábuként a játszmáihoz. (Lelki terror)

Néhány napja, mikor ismét fújtatva jött haza, mondtam, hogy ugye karácsonykor nem fogadsz el tőle semmit, mert az ismét baráti gesztus lenne. Ami a jelenlegi helyzetben nem helyénvaló. Légy udvarias, küldj egy sms-t, ennyi. Igen, igazam van, tényleg nekem működik, persze.

Ezek az előzmények, most a konkrét dolog, amin kiakadtam: betegség miatt itthon kell maradnom (ágyban fekvés orvosi utasításra). Ma a lányával átmentek az ő lakásában, 24-én hozza vissza. Feljöttek, kérdeztem, hogy meddig maradnak lent. 24-én jönnek, de az exnél marad pár órát, mert haza kell vinnie a lányát, utána vesznek fel engem és megyünk a családjához gyerekestül, majd utazunk el az én szüleimhez.

Fennakadt a szemöldököm, hogy miért is kell ott maradni az exnél? Mert kérte, hogy várja meg a lányát.

Könyörgöm, tíz percre lakunk onnan, miért nem lehet hazajönni? Miért kell átmenni kutyába és ismét lehetőséget adni az exnek, hogy a legközelebbi alkalommal, megint úgy kelljen táncolni, ahogy ő fütyül?

Kiemelném, hogy nem a lánya kérése volt. Ő ugyanúgy szenved az anyja hülyeségei miatt, pszichológushoz is jár, sőt, nem szereti, ha egy légtérben van a két szülő, mert 5 perc és veszekedés van. Velem jól kijön, ha az anyja ócsárol, el is mondja, pedig előtte sose hozom szóba a témát - de amikor elmondja, engem próbál védeni.

Mit csináljak? Szívem szerint megmondanám a férjemnek, hogy tegye zsebre a tökeit, mert úgysincs rájuk szüksége, az egyetlen esélyét dobja kútba, hogy ellen tudjon állni a zsarolásoknak.

Ha normális lenne az ex, semmi kifogásom nem lenne a dolog ellen, hiszen mindketten a szülei. De a viselkedése miatt nem tartom jó ötletnek a haverkodást, hiszen évek óta megy a zsarolás, terrorizálás. Férjem szenved. Gyerek szenved. Én meg hallgatom a panaszkodását (mármint a férjemét, a gyereknek nincs lehetősége tenni az anyja ellen). Többször mondtam, hogy vagy húzza meg a határokat, vagy ha hagyja pórázon vezetni magát, akkor ne panaszkodjon, egye meg, amit főzött.

Mit tegyek?