Megmenthetetlenül tönkre ment a kapcsolatom a férjemmel. Miért ragaszkodom mégis hozzá és félek lépni? Megszokás volna?

Hogy fogod majd a fejed 28 év múlva, hogy a lányod ugyanazt a hibát követi el, mint te, és te látod, de ő nem!

Anyád hogyan csinálta? Apád milyen ember?

Hogyan kezelik a konfliktusaikat? Ki viseli a nadrágot? Anyádnak miben van szava?

Hogyan mutatják ki az érzelmeiket egymásnak?

Mit tesznek meg egymásért, mi látszik ebből?

Gondolom, hogy szívesen követnéd a példájukat, és lenne olyan szép családod, mint nekik. A furcsa az, hogy mintha nem tudnád, hogy hogyan tedd ezt.

Első kérdés: sikerült téged rendesen elengedniük, utadra bocsátaniuk? Nem vagy még mindig a kislányuk? A testvéreid hogy vannak ezzel?

2.: Tudod, hogy mitől működik jól a szüleid házassága? Te miért nem teszed azt? Vagy ha nem rajtad múlik, akkor miért nem hagyod ott a férjed?

Beszélgettél arról anyáddal, hogy ő hogyan kezelte a helyzeteket apáddal, pl. szülés után, érzelmi hullámvölgyekben, stb.?

Állj fel és nézz bele a tükörbe!Mit látsz?!

Egy megtört,szomorú szemű megvetett asszonyt?!Igen?!Akkor nézz bele jobban a tükörbe!Igen ott bújkál valami...egy szikra,a régi önképedről,amikor még boldog voltál,amikor még küzdöttél,hogy az élet szebb legyen,amikor még fontosak voltak a mindennapok megélése,kiélése,amikor még képes voltál rácsodálkozni a világra mint egy kisgyerek...igen,akkor még boldog voltál,és hitted hogy az élet szép...és most mi van?!Csak állsz és nézed ezt a szomorú arcot,és sajnálod magad,hogy neked miért kell így élned.NEM KELL!Ezt te választod minden egyes nap amikor felkelsz a párod mellett,és te választod minden este amikor lefekszel mellé.Csapj az asztalra és kiabáld ki magadból hogy: NEM AKAROK TOVÁBB ÍGY ÉLNI,BOLDOG AKAROK LENNI,SZERETNI AKAROK,HOGY SZERETNI TUDJANAK!

Anyagilag független vagy?!Igen?!Akkor mi tart vissza,de még az sem kifogás ha nem...mindent meglehet oldani,tudom a mai világban minden egyre nehezebb,de ez ne legyen kifogás.Félsz,hogy mi lesz utána,hogy Ő utána mi lesz?!Mi lenne,mennek tovább a napok,csak azok a napok nyugodtabbak lesznek,szebbek lesznek...és egy idő után mikor felkelsz,és újra belenézel a tükörbe újra azt a nőt fogod látni lángoló szemekkel,aki szeret élni,aki tud mosolyogni,és aki képes újra a boldogságra.

A gyermeked miatt ne aggódj,sok gyermek felnőtt már elvált szülők gyermekeként,mégis kiegyensúlyozott felnőttek váltak belőlük.

Ő nem attól lesz boldogtalan,ha a szülei szétmennek,ő attól lesz boldogtalan,ha olyan környezetben nő fel,ahol a bosszúság,és keserűség levegője terjeng.Ne tedd tönkre a gyermeked lelkét azzal,hogy látnia kell nap mint nap,hogy az a normális ha anya sír,és kiabál apával,apa meg csak mosolyog anyára,és nem csinál semmit.

Szedd össze magad,tedd meg azt a lépést,csak azt az egyet,és miután az megvolt,hidd el a lábad már önmagától fogja a következőket megtenni...és miután az első lépések hatalmas súllyal,nehézségekkel nehezednek majd rád,érezni fogod,hogy minden egyes lépéssel egyre könnyebbnek fogod érezni a lábaidat,amik csak visznek-visznek új életed felé.És akkor ha idáig eljutottál,leülhetsz,és nyugodtan kijelentheted,hogy : IGEN,KÉPES VOLTAM RÁ,ÉS MINT A KISBABÁK A JÁRÁST,ÉN IS MEGTANULOM ÚJRA ÉLVEZNI AZ ÉLETEMET,ÉS MEGTANULOK ÚJRA SZÍVBŐL SZERETNI,HOGY ENGEM SZERETHESSENEK!

Remélem megértetted a mondandómat,próbáltam kicsit mesélősen elmondani,hogy jobban átérezhesd amit mondani akarok Neked!

Sok sikert,és kitartást kívánok,ha szívesen beszélgetnél,priviben megtalálsz.

Ennek örülök!

És lesz munkád is...csak pozitívan állj hozzá a dolgokhoz,és ne hagyd hogy bármi megtántorítson a céltól.

Sok sikert az új életedhez!