Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Válás » A helyzet nem reménytelen, de...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A helyzet nem reménytelen, de mégis, merre tovább?

Figyelt kérdés

Olvastam, hogy voltak itt akik hasonlóan jártak, ezért kérdezem meg én is

Több mint tíz év együttélés, hivatalos élettársi kapcsolat után megcsalt a párom egy férfival, akitől teherbe is esett. Mivel én a férfi, épp egy munkanélküli támogatott képzésre járok, ami mellé minimálbért kapok, esélyem sem volt megtartani a banki hitellel terhelt közös lakásunkat.

Át, és magára vállalta az egész banki hitelt, amit meg is kapott a banktól, és kifizette az összes ügyvédi, átíratási költségeket is. Ezt azért tehette meg, mert rendelkezet egy örökségből származó pénzösszeggel, és a munkája, munkahelye is stabil.

Számomra megítélték a lakás befizetett önrészének a felét, amit kifizetett a számomra.

Jelenleg, tehát járok a támogatott képzésre és kapom a minimálbért.

A bútorok, és berendezési tárgyak nagy részét elhozhatom a lakásból.

A lakás hitel lekerült a nevemről, tehát nincsen tartozásom. Az önrész fele millió alatti összeg, amit nem szeretnék elherdálni, és azt sem tudom, hogy kell-e még ebből az összegből adóznom, aminek nem örülnék. Plusz, még van egy tízéves autóm.

A lakás tulajdonjogáról való levétel még folyamatban van, de ki kell költöznöm belőle amire az lezárul.

Most úgy érzem, át lettem verve, és kilettem semmizve, és nem tagadom, érzelmileg is megviselt. A barátok, és a rokonok értetlenül álnak az események előtt, és ez mindenkinek érthetetlen.

Szeretnék megoldási ötleteket, javaslatokat kérni.


2009. nov. 14. 14:37
 1/10 anonim ***** válasza:
69%
Nincs megoldás. Közös lónak túrós a háta... Én még akkor se engedtem volna át neki a banki részt, ha leteszi a nagyesküt, hogy sosem hagy el. Az ő meg a Te pénzedből kellett volna a részleteket fizetgetni tovább...tudom nem erre vágysz, de ha valaki besétál egy nagy gödörbe, ne csodálkozzon ha nehezen tud kimászni belőle!
2009. nov. 14. 14:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
81%
Nem igazán értem, mi a problémád. Teljesen korrektül jártak el veled szemben, megkaptál mindent, ami jár. Az érzelmi részét megértem, mindenkit fejbe vág, ha a társa hirtelen lelép. De anyagilag én annyit látok, hogy eddig volt melletted egy nő, aki eltartott, és fedelet biztosított a fejed fölé, most meg gondoskodhatsz magadról. Hát ilyen az élet!
2009. nov. 14. 14:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
100%
3x is elolvastam, és azt kell hogy mondjam, hogy nem tudsz mit tenni. A banki hitelt átvette, innentől az ő nevén van, ennyi.Kifizette a neked járó részt, elviheted a bútorokat,más nem marad, nem is jár .
2009. nov. 14. 14:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 A kérdező kommentje:

Félreérthető voltam?

Nem, nem tartott el, amikor megismerkedtünk semmivel nem keresett többet mint én, és ő sem tudott volna nélkülem lakást venni. Most kihasználta azt, hogy munkanélküli lettem.

De!

A kérdésem arra vonatkozik, hogy most hová menjek, mit csináljak, mert mennem kell valahová a cuccaimmal együtt, és a minimálbéres fizetésből megélni, mert a tanfolyamot be kell fejeznem, hisz nem szeretném annak a költségét visszafizetni.

2009. nov. 14. 14:54
 5/10 anonim ***** válasza:
64%
hova , hova.. hát menj a 3. válaszolóékhoz... vazze, kik vagyunk mi itt hogy tudjuk hogy Te hova tudsz menni? Rokon, haver, exbarátnő...?
2009. nov. 14. 14:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:

Bérelj egy szobát,idős embernél és: Kezd újra Sam!!!

Én kétszer kezdtem újra és még mindig élek, van egy kis házam, autóm, kevés hitelem oszt jó napot!

2009. nov. 14. 15:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
Hol élsz? Vidék? Budapest? Idős szülőkhöz költözni?
2009. nov. 14. 16:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
51%
Miért hagyott ott az élettársad? És miért nem házasodtatok össze?
2009. nov. 14. 16:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:

Nem jartal rosszul, gondolj bele, ha asszonyod ott hagyott volna 2-3 kiskoru gyerekkel, es persze a lakashitellel! Mert ilyen is van am!

Most van megsporolt penzed legalabb (eddig ugysem volt) es most nincs hiteled. Valamint nem kell egy olyan novel egyutt elned, aki nem is szeret mar igazan.

Egyedul vagy, kiberelsz egy szobat, keresel szepen munkat aztan eldegelsz.

Edzodj, az elet nagyon kemeny! Ja, es van munka kulfoldon eppen eleg, nem muszaj Magyarorszagon munkanelkulikent tengetni a napjaidat. Tok felesleges.

2009. nov. 14. 17:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
Ja, a kocsidat is add el inkabb!
2009. nov. 14. 17:44
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!