Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Válás » Mennyit számít a pszichológiai...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mennyit számít a pszichológiai szakvélemény gyermekelhelyezés során?

Figyelt kérdés
Lassan két éve válok. Férjemmel nem tudunk megegyezni, mivel Ő is szeretné nevelni a két gyermekünket.A kislány 6, a kisfiú 8 éves. A házasságunk elsősorban azért ment tönkre, mert a férjem soha nem hagyott érvényesülni az életben mindig az Ő akaratának kellett teljesülni.Már túl vagyunk a tanúvallomásokon és két szakértői vizsgálaton. Az első szakvélemény egyértelműen engem jelölt meg alkalmasabbnak a gyermekek nevelésére, a férjemet éretlennek tartotta. A második szakvélemény teljesen ellentétes volt az elsővel, engem szó szerint lehordott a sárga földig. Valószínűnek tartom, hogy a nem korrekt eljárás mögött a korrupció gyanúja is felmerül. Most harmadik szakértői vizsgálat előtt állok és már kivagyok idegileg, hogy elveszíthetem a gyermekeim. Ők az életem, még az anyagiakról is lemondanék miattuk.
2009. nov. 17. 13:13
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
84%

"A házasságunk elsősorban azért ment tönkre, mert a férjem soha nem hagyott érvényesülni az életben mindig az Ő akaratának kellett teljesülni"


Ezt a mondatot a pszichológus előtt ne mondd el. Ekkora gyerekeknél (a férjed ismerete nélkül) már meggondolandó lenne olyan valakinek ítélni a gyereket aki csak a férjét hibáztatja, nem ismeri be a hibát, hogy ő választotta ezt az embert a gyerekei apjának és hagyta, hogy "ne hagyják érvényesülni"

Csak megjegyzésképp.


Egyébként nem valószínű, hogy kizárólag az apának ítélnék őket, ahhoz nagyon rossz szakvéleménynek kell készülnie.

2009. nov. 17. 13:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 A kérdező kommentje:

Természetesen én is hibás vagyok, hogy nem álltam ki időben az érdekeimért. Sajnos a fórum nem teszi lehetővé, hogy több oldalban vázoljam a problémámat, így sokkal érthetőbb lenne. Egyébként én szerettem volna elmenni egy házassági tanácsadóba a férjemmel, hogy a közöttünk felmerülő problémákat megoldjuk, de ezet a választ kaptam tőle: "hülye vagy, nem vagyok én bolond, hogy pszichológushoz járjak?"

Természetesen én sem vagyok hibátlan, de én próbálok változtatni, ő viszont úgy érzi, hogy tökéletes! Ez a helyzet!

2009. nov. 17. 13:47
 3/12 anonim ***** válasza:
Szia! Nem tudtok kompromisszumot kötni a férjeddel? Az egyik ismerősömék nagyon szépen megoldották. A gyerekek annyit vannak az apjukkal amennyit akarnak, a nő aláírt egy nyilatkozatot, akkor mennek az apjukhoz a gyerekek, amikor akarnak. A gyerekek heti 3-4 napot mindig az apukájuknál töltenek, a többit pedig otthon, vagy ha ennyire nincs lehetőség, akkor sokszor délután szólnak az apjuknak, ő meg értük megy és elviszi őket. Így külön, de mégis mindketten nevelik a gyerekeket. Ha van rá lehetőségetek kössetek kompromisszumot, mert borzalmas dolog, ha bármelyik szülő csak hétvégente láthatja a gyermekeit. A normális szülőknek a gyermek a legnagyobb boldogság,és ha abba belegondol az ember, hogy egyik napról a másikra egy hétvégi apuka vagy anyuka lesz...hát...elég tisztességtelen megoldás. Szóval ha van lehetőségetek mindenképp ajánlom ezt a megoldást, nektek is sokkal jobb lenne, mert megegyeztek és a gyerekeknek is, hogy nem kell megválniuk egyik szülőtől sem. Sok sikert!
2009. nov. 17. 19:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 A kérdező kommentje:
Szia! Sajnos nem tudunk, ugyanis a férjem nem elsősorban a gyerekeiért küzd hanem hozzám ragaszkodik betegesen.(Persze ez nem azt jelenti, hogy nem szereti őket) Azért szeretné, hogy a gyerekek nála kerüljenek elhelyezésre, mert tudja hogy akkor nem hagyom el. Tisztában van vele, hogy a gyerekek a mindenem. Egyébként én ezt a megoldást felajánlottam neki, de neki így nem jó.
2009. nov. 18. 08:20
 5/12 anonim ***** válasza:
Én elveszítettem a gyermekeim, a volt férjem győzött. Odáig fajult ez, hogy már nem is szólnak hozzám. Gyenge voltam, semmim sem volt, s ez elég volt egy hülye döntéshez. Én átérzem amin most te keresztül mehetsz. Jaj nagyon nehéz, ne add fel, légy erős, mert ezt kihasználják és véged. Én hittem a tisztességes eljárásban, s abban, hogy becsülettel meg lehet oldani ezt a problémát. Alárendeltként semmit sem fogsz elérni.
2009. nov. 19. 14:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:

Vigyázz az idegeidre, mert ez probléma lehet a bíróság előtt. Azt írod, teljesen kivagy. Magyarországon még mindig inkább az anyánál helyezik el a gyermekeket, ha nincs az anyánál valami nyomós indok, amiért nem. A higgadt magatartás a bíróság előtt sokat jelent. Ne engedd megfélemlíteni magadat. Ne is keménykedjél. Felelősségteljes viselkedéssel érsz el a legtöbbet. Adj rövid, egyszerű, a férjedet nem ócsároló válaszokat.

Ő is szereti a gyerekeit, ahogyan te, és ő is meg akarja kapni őket. A gyerekeid pedig egy érzelmi csatatér, egy harcmező közepén élnek. Ők szeretik a papát is.

Soha nem tudod a gyerekeidből kivakarni azt az 50 %-nyi gént, ami az apjuktól van. Könnyebb, ha megszereted bennük. Más embereket nem tudunk átformálni. Magunk viszont tudunk változni. Ha te formálódsz, az hatással lesz rátok, a kapcsolat is változik.

Tehát, az egyik véglet a hagyom magamat, mert ő az erősebb, a másik pedig a visszavágok.

Az érett emberek látják, belátják a másik fél érdekeit is, nem csak a saját szempontjaikat. Nem nyerni akarnak egy konfliktusban, hanem együtt gondolkodni, megoldásokat találni.

Bizony igaz, hogy a gyerekeknek te választottad az apjukat. Az is igaz, hogy örökké te leszel az anyjuk, és ő az apjuk, még ha el is váltatok, akkor is. A gyerekek pedig kettőtökből vannak. Ha az apjukat szidod, a gyerek azt érzi, hogy őt szidod, ő nem elég jó, mert hallja, hogy hasonlít. Nem is tud másra hasonlítani, hiszen belőletek származik.

Én javasolom neked, hogy fordulj szakemberhez, aki segít

kívülről látni a dolgaidat. Benne vagy nagyon érzelmekkel, és ezért nem láthatod a fától az erdőt.

Segítséget elfogadni nem gyengeség. A fiam már megtanult úszni, mégis van edzője, mert még jobban akarja tudni, még gyorsabban, hogy versenyeket nyerjen.

Sok erőt kívánok neked, és megbékélést.

2009. dec. 2. 10:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:

Szia!

Az én helyzetem kicsit más "csak" azért írok hogy kitartás,nem vagy egyedül!!

Válófélben vagyok,a feleségem nem hajlandó válni a gyerekekkel fenyeget állandóan,nem számít neki semmi és senki csak az hogy ne menjek el tőle!Én beláttam hogy hibáztam hogy ez a házasság nem működik ő viszont azt hiszi és tényleg azt hiszi hogy ő nem hibázott semmiben és hogy ő tökéletes!!

Megkeseríti az életem,ahol tud keresztbe tesz,az én idegeim is kivannak.

Nagyon sok szép dolgot hozhat még az élet...KITARTÁS!!!!

2009. dec. 3. 00:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:

Szia!

Én azt ajánlom, hogy keménykedjél csak! Mert ha látják hogy nem harcolsz a gyerekekért, akkor el is ítélnek érte. Harcolj mint egy anya tigris. Ne nyugodj bele az igazságtalanságba, ha nem nálad maradnak a gyerekek, akkor se hagyd annyiba. Egy apa soha nem lehet anya. Ezt értsétek már meg apukák!

2010. máj. 26. 15:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:
Ha annyira akarjátok a gyereket, szüljetek magatoknak, vagy csináljatok másnak. Wuahhaah
2010. máj. 26. 15:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim válasza:

A férjed egy önző szemét, ha jól értem.

Nagyon keményen a sarkadra kell állnod, ha nem akarsz alulmaradni. Legyél kegyetlen anyatigris! Gyerekekkel bánj finoman, apjukkal kőkeményen. Értesd meg vele, hogy ha nem hajlandó kompromisszumot kötni veled, soha többé nem lesztek jóban és ő csak egy utolsó, kicsinyes, egoista senki marad a szemedben életetek végéig.

2010. júl. 22. 11:55
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!