Két hónapja költözött el a férjem, én egy hónapja beadtam a válópert, egy egy éves babával maradtam egyedül. Meddig tart még ez a lelket hasogató fájdalom?

"Ott a gyönyörű gyermek, az élet egyik nagy értelme"

Pont ez az. Annyira anya leszel, hogy elfelejtesz közben nő lenni. Elfelejted, hogy a férfi másképpen éli meg az apaságot és másképpen a férfi mivoltát. Elfelejted, hogy neki a nőre is szüksége van, akibe szerelmes lett. Elfelejted, hogy a gyermek születésével az édeskettesből "szeretethármas" alakul ki, amelyben a férfi magára maradhat. Nem kapja meg azt a törődést, amit korábban, közben egy csomó, számára terhes dologra kényszerül, amelyben nem leli örömét. A kísértés pedig túlzottan is nagy "odakint", manapság már a nők vadásznak és bizony nem nagyon tisztelik a másik nőt, aki a pasi gyermekével küzködik otthon. Sőt, sokszor csak azért teszik, hogy érezhessék a hatalmukat. Magukra húzzák a hímet, elhúzzák előtte a mézesmadzagot, az meg azt hiszi, ez a szerelem, újra van vki, aki vele törődik nem egy ordító kisbabával. Aztán persze idővel minden ugyanaz lesz: a szeretőből előbb feleség, majd megcsalt feleség lesz. Kb. ennyi, de ez a folyamat sok változatban zajlik. És persze vannak más séma szerinti esetek is.

szia, engem másfél hónapja hagyott el a férjem, 2 éve voltunk házasok, 5 éves kapcsolat, 11 hónapos gyerek. (a kapcsolatunk a terhességem óta nem volt az igazi, pedig nem voltam egy nyafogós kismama, aztán a gyerek is álomgyerek, már 6 hetesen átaludta az éjszakát.) anyámékhoz költöztem.

még a cuccaimat el se hoztam, ő már beköltöztette a lakásba az újdonsült szerelmét. a gyerekemet letagadta a csaj családja előtt.

hétfőn adtam be a válópert. életem legjobb döntése volt.

most szabad vagyok, nem ugráltat senki, nem egyedül birkózom meg a gyerekkel, miközben egy hülye ül a számítógép előtt, és semmi nem érdekli, hanem segítenek a szüleim. én gyakran kimozdulok, új társaságba járok, ahol az lehetek újra, aki valójában vagyok.

azt hiszem, én boldog vagyok. tudom milyen az, amikor szétkattogod az agyad (én is szedtem egy hónapig altatót, mert máshogy nem tudtam aludni), de most, hogy "kiszabadultam" ebből a pokolból, minden percét élvezni fogom. nem érdemli meg, hogy egy percig is bánkódjak miatta. Ha tehetném, soha többé nem akarnám látni. A gyerek miatt viselem el a képét egyedül, de már nem is kommunikálok vele, teljesen felesleges. kár belé a szó. én nagyon sokat tanultam ebből a kapcsolatból, csak 26 éves vagyok, előttem az élet. ő semmit sem tanult. fel sem fogja, mit tett. majd egyszer talán rájön. várom a percet, mert akkor fogom visszaadni mindazt, amit most velünk tett.

09:04

Igazán nem tiszteletlenségből mondom, de mégis miért kéne egy férfi valagát kinyalni? Ki Ő a pasa, hogy mindent megkapjon? Ha terhes neki mindaz, ami a családalapítással jár, akkor éljen egyedül. Az a probléma, hogy sok férfinak minden kéne feleség, gyerek, szabadság. Hát ez sajnos nem megy. Mindenki akkor vállaljon gyereket, ha le tud mondani nagyon-nagyon sok dologról. És ez nem azt jelenti, hogy a nő majd lemond mindenről, a férfi meg élheti ugyanazt az életet, mint a gyerek születése előtt. Ezt tudomásul kell venni. Nem tudom, hogy mit szólnának a férfiak, ha anyucik lelépnének a gyerek és a férj mellől, mert már nem olyan sűrűn járhatnak szoliba, fodrászhoz, kozmetikushoz stb...

Régi már a poszt. De...

Férjem 6 hónapja hagyott itt 3 gyerekkel. Azzal ment el, hogy elege van. Ő egy rab madár, neki el kell mennie.

Én csak ott álltam, mint aki megfagyott. Semmit sem értettem. Kérdeztem tőle :van valakid? Vár valaki? A válasz erre :nem, nincs és egy ideig nem is lesz.

Erre 6 hét múlva beköltözött egy nőhöz, a lakásunktól 300m-re.

Azt hittem nem élem túl. Soha, de soha nem éreztem magam így.

Jelenleg szarik mindenre ami körülöttünk van.

Gyakorlatilag lehetetlen vele beszélni, mert nem mond semmit. Csak ül meredten néz a semmibe, átnéz rajtam... Gyerekeivel nem törődik. 5-6 hetente - ha van valami esemény - eljön melegszik itt 1.5 órát, aztán kész. Egyenlőre 1 petákot nem adott, ház és autó hitel mellett...

Már nem sírok minden nap minden órában, de nagyon nehéz. Aki most vagyok, az nem én vagyok.

Meddig tart ez az érzés? Nem tudom. De én is várom azt a percet, mikor vége lesz ennek a románcnak. Utána nekem mindegy kivel van. De azt a percet, mikor ez megtörténik, ünnepelni fogom. Az a perc, az jár nekem. A hazugságért. A mérhetetlen fájdalomért amit okozott.