Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Válás » Hogy viseljem el ezt a helyzetet?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogy viseljem el ezt a helyzetet?

Figyelt kérdés
Két hónappal ezelőtt mondták ki a válásunkat. Nekem ítélték a két gyermekünket. A napokban derült ki, hogy a volt férjem megfellebbezte az elsőfokú döntést, hogy milyen indokkal azt még nem tudom. Mivel a vagyoni per még nem történt meg, (úgy gondoltam ezt talán majd közös megegyezéssel megoldjuk) ezért még mindig kénytelen vagyok vele egy lakásban élni. Külön kasszán vagyunk már elég régóta, a rezsit, lakástörlesztést felezzük. Azt terveztem, hogy a jogerős ítélet után elköltözöm a gyerekekkel, mert az együtt élés már rövid távon is elviselhetetlen. A főbb problémám az, hogy hiába vagyunk külön kasszán az általam vásárolt, főzött ételeket megeszi, elvárja, hogy mossak rá (ha nem, akkor napokig szagolhatom a büdös gönceit) én takarítok, mert egy poharat nem mos el maga után. A konyhapulton eszik, állandóan tiszta zsír, ételmaradék minden utána. Rendkívül rendetlen, nem pakol el maga után. Elegem van, hogy még mindig olyan vagyok, mint egy cseléd. A héten 3 nap munka 2 nap szabadnap váltásban dolgozik. Ha otthon van akkor a gyerekeket az anyja látja el, ha leviszem őket a játszótérre munka után, lejön utánunk és elviszi őket máshová. Ott tesz keresztbe ahol tud. A nyári szüneteket is felesbe kellene megoldanunk, de ő cseszik rá. Gyerektartást sem fizet, pedig a határozat szerint ezt fellebbezés ellenére is meg kellene tennie. Nem értem egyszerűen miért fellebbezett. Jön az ítélkezési szünet, úgyhogy még legalább két hónapig el kell viselnem ezt a helyzetet.
2010. júl. 6. 09:02
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem ne főz mikor otthon van és ne takarítsál, figyeld meg rá fog jönni a barom
2010. júl. 6. 09:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
77%
off: 2 gyerek mellett (gondolom picik még) nem lehet nem főzni és nem takarítani.
2010. júl. 6. 09:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
85%
Micsoda egy pitiáner sz@rházi az exed,örülj,hogy elváltatok.Gondolom férjen is egy rakás sz...volt,de apának sem jobb.És még annyi esze sincsen az ilyen alaknak,hogy megutáltatja magát a gyerekeivel ezzel a viselkedéssel.Kicsinyes aljas egoista és bosszúálló.Tojik a gyerekei érdekeire,csak a szánalmas bosszúja fontos neki.Ne főzz rá,ne moss rá,egyáltalán ne lásd el.Ha büdösek a ruhái szórd ki őket.Mindig csak annyi ételt készíts amennyit elfogyasztasz a gyerekekkel.Ne vegyél egyszerűen róla tudomást,ezt a kis időt valahogyan csak kibírjátok,aztán meg sz@rj a fejére.De a gyerektartás miatt azonnal menj a bíróságra,hogy nem fizeti.
2010. júl. 6. 09:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:
100%
Az első vagyok , úgy értetem , hogy neki ne főzz.
2010. júl. 6. 09:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:
100%
Mindig ilyen volt? Lehet, hogy ezzel a viselkedéssel az a célja, hogy elüldözzön Titeket a háztól. Kicsit furán hangozhat, de venned kellene magatoknak egy külön hűtőt, amit be tudsz zárni a szobába. Amikor főzöl valamit, tedd be a saját hűtődbe. A ruháit nem kell kimosni, pakold bele egy nagy dobozba és rakd az ágya mellé, vagy beszélj anyósoddal, hogy főzzön és mosson rá ő.
2010. júl. 6. 09:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:
100%

Detto ez volt a helyzet nálunk is,mintha magamat olvastam volna,komolyan!

Én elköltöztem apuékhoz,mert nem bírtam.Kinder tojáson és Barbi újságon kívül nem vett semmit a kislányunknak.Téged még nem zsarolt meg,nem nevelte ellened a gyerekeket?Én ezt is megkaptam.Költözz!Idegbeteg pi*sának fog beállítani a bíróságon stb...,ami nem is lenne csoda.Én is ki voltam nagyon.Ha nem költöztem volna,szerintem jobban kikészített volna az a sz*rházi.

A magad és a gyerekek érdekében költözz el szüleidhez,új baráthoz,ismerőshöz,tök mindegy!Csak onnan el!

Drukkolok neked!Szia!

2010. júl. 6. 11:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 A kérdező kommentje:

ja, az nálunk is megvan. A legdrágább újságok, játékok. Szó szerint minden szar. Amennyi édességet, chipset vesz a gyerekeknek amikor dolgozom, nem is csodálom, hogy nem kell nekik a főtt kaja.

Most jöttem a bírósági panasznapról. Azt mondták, hogy majd 3 hónap múlva jelentsem be, hogy nem fizet gyerektartást, mert a végrehajtó csak akkor kezd el vele foglalkozni. Ja, meg hogy bírjam ki ezt a pár hónapot a másodfokúig. Ne menjek sehova, mert megnehezítem a helyzetem. Jó nem? Tudom, hogy arra megy hogy idegileg kikészítsen, és már elég jól halad. Egész nap remeg a kezem, a gyomromról nem is beszélve...

2010. júl. 6. 12:31
 8/14 anonim ***** válasza:
73%

Én is ebben a helyzetben voltam, míg a válóper zajlott. Már nem bírtam a jelenlétét sem elviselni, kértem itt is tanácsot, de mindenki azt ajánlotta: NEHOGY ELKÖLTÖZZEK A KÖZÖS LAKÁSBÓL! Aki ezt nem élte át, nem tudhatja milyen.

Te, most szépen leírtad, mit kell kiállni annak, akiket már semmi nem köt össze, és a másik csak direkt cukkol minden tettével, hisz nem tudsz ellene tenni semmit sem. Sőt, azt is hozzám vágta ezek után: "amíg egy fedél alatt élünk, nem tudod bizonyítani, hogy nem látom el a gyerekeket", ezért nem is adott gyerektartást, pedig járt volna, ahogy most neked is. Gondolom ő sem akar elmenni, de csak azért, nehogy a tied maradjon a lakás.

Az én sorsom jól alakult, mégis elköltöztem albérletbe, hiába a közös lakás, egyszerűen kikészültem tőle. Később a gyerekekre való tekintettel, én kaptam meg a kizárólagos lakás használatot.

Én azt tanácsolom, költözz el rokonokhoz, vagy albérletbe, erre a kis időre is, és ha nem tudod kifizetni a részét, kérd a kizárólagos lakáshasználatot. A közös használatba akkor se menj bele, ha ő azt mondja elköltözik, mert egyszer csak beállít, akár új nővel, és te kénytelen leszel eltűrni.

A másik, hogy így tutira tudod bizonyítani, hogy nem ad bele a gyereke ellátásba, és kérheted fél évre visszamenőleg a gyerektartást.

Egyébként, nem tudom mért ilyen szemetek ezek a férfiak ilyenkor. Több ilyen esetről olvastam itt az oldalon is.

Mért jó nekik, hogy elüldözik a nemrég szeretett párjukat, és elveszik a fedelet, a gyermekeik feje fölül.

"Csak érdekesség képen megjegyzem, az enyém volt annyira aljas, hogy még ki sem hűlt a helyem, már odaköltöztette az új nőcskéjét. Szerintem erre ment ki az egész, tudta hogy én nem bírom elviselni az ő terrorját." Ma ő nyomorog albérletbe +gyerektartás, én meg élem világom a gyerekekkel a saját lakásomban.


http://www.gyakorikerdesek.hu/csaladi-kapcsolatok__valas__80..

2010. júl. 6. 13:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:
Ne gondolkozz, költözz!!! Még nem bántott? Mert az is előfordulhat...
2010. júl. 8. 12:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:

mintha az én férjemről beszélnél, mi is együtt kényszerülünk még egy darabig, szintén csak a hülyeség megy nála és a keresztbetevés

főzzél kisebb adagokat v rakd el mondjuk a mélyhűtőbe a felét, az ilyenek úgyis lusták keresgélni....

nekem csak a költözés lebeg a szemem előtt, azért tudom elviselni.....de még majd két hónap....:(....kitartás!!!

2010. júl. 8. 19:15
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!