Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » A pocakban csuklós babátok...

A pocakban csuklós babátok kint is sokat csuklik?

Figyelt kérdés
Minden evés után, van hogy mikor csak megéhezem csuklik, nagyon érzem kb. 5 percig. 30 hetes vagyok, kb. egy hete nagyon intenzív a dolog :D olvastam, hogy nem baj, érik az idegrendszer, a tüdő, szerintem csak mohó lesz :D mindegy is. Akinek ilyen volt a magzat, annak születés után is nagyon csuklós volt a babája? Sokat bukik is majd tőle? Észrevettem azt is, hogy néha én is de csak egyet "hukkk" és ennyi :D Egyébként nagyon mozgós baba, már elég korán kezdtem érezni a mozgást, és korán lettek erőteljesek is a mozgások, biztos is voltam benne, hogy fiú, mert döngeti "a ház falát" :D Édesem, már úgy várom! Ha mohó lesz, legalább kiélem magam. Az első gyerekem nem szeret enni, mindig próbálkozok, de hiába, pedig aki nálunk eszik, az sosem bánja (vendéglátói technikusként mindent sütök-főzök a legjobb alapanyagokból, és csak annyit, hogy frissen). Azt mondták, hogy majd változik az oviban, ha a többiekkel eszik, de az asztal alatt ült sírva, hogy nem finom. Suliban szóltak írassam ki menzáról, mert ahogy elveszi, úgy vissza is viszi. Cicizni szeretett nagyon, alig bírtam ételre bírni, nem akarta a hozzátáplálást se, pedig még a boltit is megpróbáltam, mondom félre teszek mindent, hátha neki az jön be, de az sem. Nade majd most? :D Tapasztalatok? Csuklás, mohóság, evés, stb. Milyen lett a babó idekint? :D

#mohóság #csuklós magzat
2020. aug. 26. 12:44
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
100%

Nekem, kb. a 28. héttől csuklott nagyon sokat.

Hajnalban mindig a csuklására ébredtem fel. Este, azon aludtam el.


Kint, nem sokat csuklott. Ha ilyen is volt, a szopi mindig segített.


Nagyon jó evő, nem válogatós.

2020. aug. 26. 12:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
79%
Igen, mai napig csuklik, 8 honapos.
2020. aug. 26. 12:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
79%
Rengeteget csuklott bent és kint is, már 3 éves múlt, napi egyszer csuklik már csak, régebben többet, egyébként én is néha csuklok egyet, de nem hiszem, hogy ebben van összefüggés, a csuklástól nem bukott, amúgy viszont sokat bukott, refluxos is volt, másfél éves korától kifejezetten rossz evő lett, soha nem volt mohó.
2020. aug. 26. 13:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
79%
Nekem is sokat csuklik kint is. 8 hónapos.
2020. aug. 26. 13:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
79%
Az enyém is sokat csuklott a pocakban és aztán kint is.
2020. aug. 26. 13:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
79%

Igen, nagyon sokat. Vannak olyan napjai, hogy egész nap.

4.5 éves lány.

2020. aug. 26. 13:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
79%

A fiam pocakban naponta vagy 5x tuti csuklott.

Miután megszületett, 3hónapos volt mikor először csuklott.

2020. aug. 26. 14:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
100%
Fiam is sokat csuklott a pocakban. Most lesz 4 éves, de ha nagyon nevet, úgy igazán jóízűen, akkor még a mai napig csuklik miatta. Amúgy nem jellemző rá máskor. Enni szépen eszik, minimálisan válogat (pl paprika, gomba, tojás nem megy le neki).
2020. aug. 26. 15:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 A kérdező kommentje:
Akkor ez sem általános érvényű :) nem mintha baj lenne, de olyan aggódós típus vagyok, hogy jobb , ha nem csuklik sokat :D Majd megírom én is, hogy hogy alakult a dolog :D
2020. aug. 26. 16:00
 10/11 anonim ***** válasza:
Én babám is sokat csukott pocakban és most kint is
2020. aug. 26. 17:47
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!