Szerintetek is egy ingerszegény anya vagyok?

Először is, ha együtt élsz anyóssal, akkor költözzetek el.

Másodszor pedig teljesen megértelek, én is zárkózott típus vagyok, nem szórakoztatom napestig a gyereket, nyilván próbálok játszani vele, de nekem is kicsit nehéz. De szeretgetni szeretgetem egész nap. Az ilyen invazív nagyszülő, mint a te anyósod is, pedig nagyon káros. Jobban tennétek, ha külön mennétek tőle, mert ez csak rosszabb lesz. Férjeddel pedig beszéld meg ezt is és azt is normálisan, hogy neki is ki kell vennie a részét a gyereknevelésben. Pont az apa feladata lenne a bohóckodós játék...

A legfontosabb pedig, hogy elhidd jó anya vagy, a gyerekednek a legjobb.

"Szerinte [anyós szerint] tolni kell neki a bohóckodást egész nap így tud csak nyugodt maradni és nem fog hisztizni."

Ez mindenképp baromság, sőt, inkább az ellenkezője az igaz.

"Mindig mondja [anyós] nem érdekli hogy fájni fog ez nekem de akkor is a szemembe mondja az igazat amit lát."

Egyszer vegyél egy mély lélegzetet, és mondd meg neki, nem érdekel, hogy fájni fog ez neki, de mostantól te nem engeded be a lakásotokba, nem mész el hozzá vendégségbe, nem hívod fel telefonon, és kinyomod a telefont, ha ő hív.

Utána egy sokkal békésebb időszak fog kezdődni az életedben, mert nem fog állandóan lehúzni, megalázni.

Férjed tud arról, hogy így viselkedik az anyja? Ha igen, mit szól hozzá?

Ja, utána olvastam végig, hogy együtt éltek.

Tudom, nem könnyű egy lakás árát összeszedni, de képtelen vagyok megérteni, miért gondolja ennyi fiatal pár (vagy csak a gyakorisok????), hogy jó megoldás valamelyikük szüleivel összeköltözni. Még ha extra toleráns minden felnőtt, akkor is nehéz. Ahol meg van egy ilyen beszólogatós, másikat megalázó anyós, hozzá egy nemtörődöm férj, ott meg pláne rossz megoldás.

Így előző válaszomat módosítanám.

Ülj le a férjeddel kettesben beszélni arról, hogy két választás van: vagy elköltöztök anyósodéktól, vagy mész egyedül, tehát elváltok.

Ha ott maradsz, idegileg tönkre fogsz menni, ÉS AZ TÉNYLEG ROSSZ HATÁSSAL LESZ A GYEREKEDRE IS!

Egyébként viszont az szerintem nagyon fontos hogy egy szülő szeretgesse a gyerekét amennyit csak lehet és igenis merje kimutatni az érzéseit.

Anyum szülei nagyon konzervatív, szigorú emberek voltak, nem mutattak érzelmeket, ami anyámon teljesen meglátszik. 1 alkalomra sem emlékszem hogy anyám szeretgetett volna engem, nem emlékszem arra, mikor mondta azt bármikor is, hogy szeretlek, sosem láttam hogy szeretgetett volna bárkit is.... Apámat vagy bárkit... Senkit. Tettekben megmutatta, hogy szeret. Segített, támogatott, de az érzelmi rész nagyon minimális volt. Nem emlékszem arra, hogy adott volna puszit. 28 éves vagyok, ha bármikor találkozunk és puszit kell adnom neki üdvözléskor vagy megölelem borzasztóan kellemetlenül érzem magam mert nem vagyok hozzá szokva.

Nem szeretem ha az emberek megpuszilnak, vagy hozzám érnek, nem szeretek a párommal csókolózni stb és ez egy borzasztóan rossz dolog. 8 hónapos terhes vagyok, és már most tudom hogy igyekszem mindent megtenni azért, hogy változnom kell mert félek a gyerekem is olyan lesz mint én vagy az anyám, hogy nem tudja kifejezni az érzelmeket és nem tudja a helyén kezelni a dolgokat.

Jesszusom, dehogy vagy ingerszegény

Neked sajnos az önbizalmaddal van a legfőbb problémád, ugyanis nincs :(

És ebben a környezetben egyre mélyebbre fogsz kerülni. Úgy tűnik a házasságodban sem igazán van beleszólásod a dolgokba :(

Nem tudom, milyen tanácsot adhatnék, talán első lépésként kezdj el önismereti témában olvasni, amennyit csak tudsz. Pszichológust javasolnék, de ilyen közegben nyilván nem teheted meg. Marad az önismeret saját úton.

És kérlek, NE SZÜLJ TÖBBET (egyelőre, és főleg nem a férjed kedvéért)