Könnyebb lesz itthon lenni a babával, ha amúgy is itthon ülős vagyok?

Ne foglalkozz ezekkel, még számos csodás meglátást, tippet, tanácsot fogsz kapni és igen, legfőképp azoktól akiknek még gyerekük sincs.

Engem egyáltalán nem zavar, hogy otthon vagyok a gyerekkel. Nagyon jól elvagyunk magunknak, pedig én előtte egy percre sem álltam meg. Ez ember függő, sok olyan anyuka ismerősöm van, aki inkább bölcsibe adja a gyereket vagy bébiszittert hív egy héten többször is, csak azért, hogy programozzon a gyerek nélkül is, mert konkrétan bekattanna.

Én is ilyen voltam. Aztán lett 2 gyerekem, akikkel barhova is el tudok menni.

Többet csavargok, az első napoktól kezdve velük, kint elöttük.

Netto baromság, hogy nem lesz életed meg ilyenek.

Nem kell csakazértis belehalni az otthonlétbe :) És igen, szerintem könnyebb így, nyugis személyiségként átvészelni ezt az időszakot. De hangsúly a melléknévragozásban van :D KönnyEBB, és nem könnyŰ. Én is hasonló vagyok, mint te, talán nagyon minimálisan szociálisabb mert olyan negyedévente egyszer összejöttem a társasággal bulizni egyet, de az nekem elég is volt hetekre. De egy év után már nekem is elegem volt az otthonlétből. A gyerekkel kapcsolatos programok nagy része a gyereknek jó, nem a szülőnek. Legalábbis én annyira nem tudok élvezni egy játszóházat vagy egy zenebölcsit, de lehet ez az én hiányosságom. Főleg, ha olyan a helyzet/a gyerek, hogy kb nonstop figyelni kell, nehogy megölje magát valahogy (lásd: mászóka, hinta, csúszda, akármi, amit már akkor használ, amikor már jár, de még nem az igazi a mozgáskoordinációja vagy a figyelme vagy a perifériás látása, és nekirohan dolgoknak, leesik dolgokról, a saját lábában felborul, stb. 1,5 éves a gyerek, nincs olyan pillanat, amikor ne lenne rajta valami friss sérülés, pedig amúgy nagyon figyelünk, de hát bakker, másfél éves, ez elkerülhetetlen). Amikor ébren van, akkor az első pár hónap az végül is laza (gyerekfüggő, ha nem hasfájós és nyugis természetű, akkor az tényleg sétagalopp, alszik-eszik-nézelődik, kb bármit lehet mellette csinálni, én akkor nyelvvizsgáztam pl), de később egyre több figyelmet és energiát igényel. Én is imádok olvasni, találok is rá időt, de közel sem annyit, mint régen vagy mint amennyit szeretnék, és az idő előrehaladtával egyre kevesebbet. Igenis kimerítő, és igenis megterhelő folyamatosan azokkal a monoton és valljuk be, unalmas játékokkal játszani, ami egy ekkora gyereket leköti és fejleszti. Ők még nagyon a repetitív tevékenységek rajongói, 500000x ugyanazt a mesét akarják hallani, 60000000000x ugyanazt a játékot akarják játszani, ami még ha az első ~10 alkalommal nem is vészes, azért a végén már ledobja az agyad az ékszíjat.

Én nagyon türelmes vagyok és nagyon kitartó és nyugodt, de még így is belebuggyantam egy idő után abba, hogy az egész napom, 0-24/7 a gyerekből áll. Hogy hozzá kelek fel éjszaka, hogy vele vagyok egész nap, őt gondozom, ápolom, vigasztalom, szórakoztatom, az összes történés, ami érint, az a gyerekkel kapcsolatos, a férjemmel másról sem tudok beszélni, mert SEMMI más témám nincs, hiszen nem érnek ingerek... Na, hát és nekem, akinek amúgy a békés otthon ücsörgés a kedvence és még most is lusta vagyok tök sokszor kimozdulni, ha nekem ez néha sok, akkor el tudom képzelni, hogy mennyire megterhelő annak, aki pedig folyton pörög és társasági életet él.

Persze. Mi is "otthonülősek" vagyunk, a covid az összes "maradjotthon", karantén...stb. vacakjával se változtatta meg az életünket, semmiről se kellett lemondanunk, mivel semmi olyan nem lett tilos, amit szeretünk. Természetjárás, kirándulás.

Nagyon könnyű volt ilyen téren mindkét gyerekkel az itthonlét (covid előtt és alatt is). Olyannyira, hogy egyben nyomtam le 6,5 évet (közben csak home office dolgoztam). Tökéletes volt.

19 éves voltam amikor a fiammal lettem terhes.Mindenki ismert,tudták hogy nem vagyok egy össsze-vissza mászkálós típus.Mégis megkaptam ugyan ezeket.Vége a bulizásnak (esküszöm egy buliban nem jártam még,de nem is hiányzik..),vége az ivásnak (..ja,mert amúgy ittam,vödör számra..Energia italt,talán az az egyetlen káros szenvedélyem de azt sem ittam sem terhesség sem szoptatás alatt),le leszek kötve,sehova nem mehetek majd,minden időm nagy része elmegy a babára (ez baj..? Nem ezért tartottam meg? :D),szóval ilyen kis "kedves" figyelmeztetések jöttek.

Párommal együtt ugyan úgy megyünk ha van kedvünk valahová,csak babával.Nyaralni is voltunk ugyan úgy.Van hordozó kendő,babakocsi,tricikli,annyi közlekedési forma,hogy ha esetleg nem akarsz otthon ülni is ugyan úgy mehetsz ahová akarsz.

Második gyermekünk most fog születni,ugyan úgy nem érzem tehernek,hogy fiatalon szültem és ugyan úgy nem érzem tehernek vagy akadálynak a gyerekeket sem.

De persze otthon ülni is jó,én többnyire el sorozatozok ameddig alszik a fiam délben.Közben néha elmosogatok,neki állok főzni,ha már ébren van fél szemmel kaméleon üzemmódban azt lesem mit rosszalodik..

Nem egy katasztrófa ez,csak sok a mártír,és aki szeret riogatni.Miután megszületik az lesz a természetes neked is,hogy van és azt fogod furcsálni,ha valaki azt mondja nélküle kellene tervezned akár egy boltba menetelt.

Segítségem ugyan van ha éppen szükségem van rá,de különösebben nem okoz gondot egyedül semmit megoldani.Ezzel is jönni fognak,hogy segítség nélkül el leszel veszve..

Egyedül ami nálunk tényleg problémás lesz és anyukám fog kelleni segítségnek az a szülésem és az utána következő pár nap.De kérni sem kellett kb,tudta hogy övé az a pár nap és olyan boldog volt mint akinek 2 karácsonya is van idén :D

Mas az, amikor nem akarsz elmenni valahova, mint amikor nem tudsz....

De amúgy igen, nagy eséllyel könnyebb lesz mint annak, aki mindig menne.

Nekem sem volt nyüzsgő életem.

Reggel meló, bolt (ahol agyvérzést kaptam minden alkalommal az emberektől) azt haza. Szívesebben szépítgettem a kertet, vagy olvastam, vagy csináltam bármit, mint hogy csavarogjak.

Kb havi 1x taliztam barátnőimmel és ennyi.

Meglett a fiam, onnan kicsit többet császkáltam, de nem sokkal.

Majd mikor úgy 2 éves lett, na ott ütött be nálam valami (akkor már terhes voltam a kicsivel). Szabályosan meg akartam fulladni az itthonlétbe. Fizikailag is rosszul voltam, csak had menjek valahova.

Aztán meglett a kicsi elmúlt ez az érzés. De már 5 hónapos, most hogy voltak ezek a jóidők újra feljött bennem, hogy be vagyok zárva, mennem kell.

Egyébként sosem volt olyan dolog, amit ne tudtam volna gyerekkel megoldani. 1 programot nem mondtam le, mert van egy csecsemőm