Milyen volt az első pár hónapotok a babával? Nagyon kimerítő/a depresszió is rátesz az egészre?

Azt hiszem szerencsés vagyok, az én kislány egy alvó-evő-mosolygó baba volt. Nekem az első pár hónap volt, mint most, 6 hósan, amikor a kis idegrendszere dolgozik a mozgásfejlődésen, nyugtalan, jön a foga stb.

Az elején én sokat tudtam pihenni, a férjem is itthon volt egy hónapot, rengeteget segített.

Nekünk az első 3 hónap volt a legrosszabb, ha csak ezt a részét mutatják meg, akkor lehet azt mondom nem kell gyerek.

Most csak azért nem könnyű mert anyás a fiam, és ha elmerek menni wcre jön utánam és kopog meg szólongat. Pedig már nem kicsi.

Imádtam az első hónapokat is. Nem aludtam semmit, szoptattam hordoztam de istenien éreztem magam, imadnivalo volt a baba és állandóan babusgattam, közben elvegeztem mindent amit kellett. Utána er volt rossz, csak nehézségek mindig vannak, de kozel sem annyi, hogy bearnyekolja ezt a fantasztikus eletszakaszt.

Utalom mikor azt mondják túl kell élni, pl a dackorszakot is. Nem túl élni kell hanem megélni mindent, fejlődve, segítően, nem lazadozva, hanem elfogadva, humorral. 3 éve nem golt ataludt éjszakám, még mindig szopik, rengeteget vittem ölben, volt jó kis dacos időszak de annyira nem érdekel ez ahhoz képest, hogy mennyire okos, értelmes, beszédes, érdeklődő és egyutt csinalunk mindent szóval imádom az egészet, az a jó, hogy van benne kihivas, így mimdig látom az erofeszoteseim eredményét.

Nekem mind a 2 gyerekkel nagyon könnyű volt az eleje.

Nekem most nehéz. Fiam 3.5éves, dackorszak. Visszabeszél, nem fogad szót, mindenen nyavajog. Lányom 1 éves. Szepa. Nem alszik éjjel, nappal se nagyon.

Ketten együtt nincsenek el. Ha az egyikkel foglalkozok, a másik szenved

A lányomnál nagyon nehéz volt az első pár hónap. Masszívan depressziós voltam, ráadásul ezt senki nem vette komolyan. Sokat sírt, folyamatosan meg akartam felelni mindenkinek, aztán szar anyának éreztem magam, ha nem sikerült.

A fiam teljesen más habitusú. Evett,aludt, nézelődött. Most 7 hónapos, egy tünemény. Szinte sosem sír, ritkán van rossz napja, és még a rossz napok is teljesen elviselhetőek vele. Eleinte kicsit a magam ellensége voltam, mert nap közben nem pihentem. Olyankor álltam neki takarítani, főzni, mosogatni, hogy mindig minden rendben legyen. Aztán rájöttem, hogy ez így nem jó. Azóta minden nap csinálok valamit mellette, amíg játszik. Délelőtt általában nagyon jól elvan magában, néha kicsit odaülök mellé, játszunk, aztán megint csinálok valamit. Amikor elalszik, akkor pihenek én is. Sokkal nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb vagyok, mint q lányomnál.

Nekem az első év pokoli volt, nem szépítem. Hasfájás, többemberes, fejlesztésekre szoruló, 30 percnél többet nem alvó, 0-24ben mindenért lila fejjel üvöltő volt a fiam. Sokszor gondolkoztam rajta, hogy világgá megyek, biztos, hogy beütött a depresszió is. Férjemmel csak túléltünk, semmiről nem szólt az életünk. Sajnos szörnyű volt.

Egy éves korában nagyot fordult minden, elképesztően gyorsan fejlődött, behozta a lemaradásait, aludni is kezdett többé kevésbé és nem sírt már mindenért. Nekünk onnan kezdődött a jó rész. Engem a dackorszak meg ilyenek már nem fárasztanak, minden más, ami most történik az kezelhető. Az első év az nem ilyen volt, ott nem hatott semmi.

Testvérre emiatt nem nagyon szánom rá magam, eredetileg tervben volt, de ha megint ez lenne, lehet tényleg kifutnék a világból.