Hogy bírjátok az okoskodást?

A férjem mindig kiáll mellettünk, ezzel nincs gond. Igazából őt sajnálom a legjobban a helyzetben. Az anyukája nagyon idős, kimondva kimondatlanul is tudjuk, hogy 5-6 évnél nincs több közös idejük már és az is "áldás". Szellemileg nem teljesen ép, képzeleg, olyan mintha két személyisége lenne és eszméletlen haragtartó. A férjem próbál lavírozni, hogy megértse, majd mi megoldjuk az életünket, nem kell "hasznos" tanácsokat osztogatni, de mégse haragudjon meg annyira, hogy egyedül maradjon az utolsó éveire. Ha erélyesebben szól vissza a férjem, vagy én akkor ő az áldozat, aki csak jót akar és ne haragudjunk már, de azért még 16-szor elmonjda a véleményét... Képes annyira belelovalni magát, hogy rosszul lesz, levihetetlenül felmegy a vérnyomása és mentőt kell hívni hozzá. Amire persze valamelyest szintén rájátszik szerintem, de ezt már nem az én tisztem megítélni. 6 éve alkotunk egy párt, anyósom azóta ilyen, így ismertem meg. Én megszoktam, leharapom a nyelvem, ha kell, mert semmi értelme veszekedni vele. Lesz*rom mit magyaráz félig a hátam mögött , okosabbnak tartom magam annál, hogy leálljak vele parttalan vitázni, de

amikor már a kisfiamnak mondogatja, hogy ne hisztizzen már és "veszekszik vele" hogy miért nem alszik, amikor éppen fogzik és szegénynek minden baja van, akkor igen, engem is egy hajszál választ el attól, hogy megmutassam az ajtót neki, de inkább csak megfogtam a kisfiam és elhoztam onnan. Pihenünk együtt órák óta. Oldja meg a férjem az anyját. Nem egyszerű. Eddig úgy voltam vele, hogy félévente pár napot kibírok, de így nem! Már hányingerem van, ha ki kell dugnom a szobából az orrom.

A férjem szereti az anyját. Én meg szeretem a férjem. Ő ezzel a csomaggal jött. Akármilyen is a kedves mama, amíg ez így van és a férjem rendezgeti a vitákat mellém állva, addig én tűrök, elvonulok, elengedem a fülem mellett. Egy darabig jól is megy, de pár nap alatt csordultig leszek.

Azért nem mi mentünk, mert a babánk ordít az autóban és nem vagyok hajlandó 2,5 órát ezt hallgatni. A mama elvárta volna, de mi úgy döntöttünk, hogy idén jöjjön hozzánk az, aki látni akar minket. A szüleim is voltak nálunk, nem fogom azt mondani, hogy a férjem anyukája nem jöhet, ha egyszer ő szeretne vele időt tölteni. Mondjuk a szüleim jóval könnyebb esetek, nekem nem sok dolgom van a kisfiunkkal, ha itt vannak.

Egyébként eddig is kettőből egyszer mentem max haza a férjemmel az anyjához, ez nem fog érdemben változni.

A helyzetet úgy lehetne megoldani, ha megszakítunk minden kapcsolatot. Ő nem fogja megérteni mi a gond a stílusával és úgylátom akik hasonló helyzetben vannak, értik, hogy teljesen felesleges vitát indítani egy ilyen személyiséggel. Nem várhatom el a férjemtől, hogy ezt megszakítsa a kapcsolatot vele, én sem fordítanék hátat anyunak, bármilyen stílust is venne fel, ahogy öregszik. Szeretem. Ha a gyereket fogja szóban bántani, azt viszont biztosan nem fogom eltűrni. Mi sem mondjuk neki, hogy ne hisztizzen amiért fáj a dereka és nem tud aludni. Volt erről ma este egy beszélgetésünk. Az lett a vége, hogy valószínű holnap hazamegy.

Ne haragudj, de azon kívül, hogy kirúgjuk és megszakítjuk vele a kapcsolatot, milyen megoldási javaslatra nem vagyok nyitott? Valaki írta, hogy menjünk mi, vagy menjen csak a férjem. Így lesz, ha a gyerek már nem ordít majd egy 5 perces úton is. Néha majd megyünk mi is, máskor nem. Ha már tudunk mi menni, anyósmnak esze ágában sem lesz buszra ülni, mi meg max a gyerekkel itthon maradunk.

Egyébként azt is írtam, hogy tudom, hogy nincs erre jó tanács, ezért voltam inkább személyes történetekre kíváncsi ki hogy viseli az ilyeneket.

A "saját házamban" duma meg... te máshol eltűröd, hohy sz*rba se vegyenek, csak a saját házadban nem? :)