Okozhatok valami lelki gondot a gyerekemnek azzal, ha sokat szeretgetem?

Persze hogy nem baj, de egy fiúnak nagy szüksége van mintára az apjától is. Kérdés vele mennyi időt töltenek együtt.

Most még kicsi, de majd sokat kéne apával is "féfias" dolgokat játszani. /foci, peca, barkács stb./ :)

Köszönöm szépen! Remélem a Fiaim is így gondolják! ❣️

#1.

Szerintem ne támassz ekkora elvárásokat. És ha a fiad egy introvertált személyiség (lesz)? Akkor mit csinálsz, majd erőlteted, csak hogy ne legyen olyan, mint az öcséd? Láttam már ilyet, szegény kislányt lökdöste be az anyja a többi gyerek közé, hogy ,,de menjél játszani a többiekkel!!!", mikor a kislány láthatóan félt, nem akart, rossz volt nézni. Ne legyél ilyen. Vagy ha azt mondjuk, hogy a szeretgetéstől lesz tutyimutyi, akkor mostantól nem ölelgeted, csak hogy olyan legyen felnőttként, amilyet elképzeltél? Ilyet is ismerek, állandóan piszkálják szegény fiút a szülei (főleg az apja), meg mások előtt szapulják, hogy legyen már férfiasabb.

Szeresd a fiadat, ahogy csak tudod, puszilgasd, ölelgesd, és olvasgassál gyermekpszichológia témakörben sokat, hogy kicsit képbe kerüljél, hogy mi az, ami káros a gyermek lelkének.

Épp az ellenkezőjétől lesz tutyi-mutyi.

Ha biztonságérzete van, tudja, hogy szeretve van, nyitottabb lesz a külvilág felé. Magabiztosabb.

Ezzel szemben az a gyerek, aki még az anyja szeretetével kapcsolatban is kétséget érez, sokkal szorongóbb lesz másokkal szemben.

Ezért is javasolják már a kötődő, szeretetet megerősítő nevelést a régi, "hadd sírjon" elvvel szemben.

A gyerek nem egy fehér lap, amit te nevelsz ilyenné vagy olyanná. Ha egy félénk személyiségű gyerekről van szó, akkor bszogathatod az étteremben, hogy szólaljon meg, nem fog. Vagy meg fog, és aztán 3 napig ég a feje otthon, hogy ezt most miért kellett. Azt érdemes felfogni szerintem minden anyának, hogy a gyereke nem az övé. Tudom, hülyén hangzik, de így van. Érkezett egy ember, akinek az élete első néhány évében segítségre van szüksége a túléléshez, de nem a tiéd. Fejlődik és tanul, de van egy személyisége, ami csak rá jellemző és ezt nem te határozod meg, hogy milyen. Lehet ezzel szembe menni és erőltetni azt, ami nem neki való, ami tőle idegen, és lehet így "mássá nevelni", átmenetileg. Aztán felnőttként jönnek a gondok, mert nem olyna életet él, ami tényleg neki való lenne, mert nem az volt a kérdés, hogy ő milyen, hanem az, hogy anya milyennek akarta látni, hogyan kellett az elvárásoknak megfelelően viselkedni.

Ne azt akard látni, hogy a fiad olyan legyen, amilyennek TE eleve elképzelted, hanem azt próbáld meg megismerni, hogy ő milyen valójában! Ezzel segíted neki a legtöbbet!