Hogyan zártad le magadban, hogy nem lesz több kisbabád?

Mi még nagyban benne vagyunk, nekem az első után egyébként a terhesség maga is hiányzott, mert nagyon élveztem.

Viszont amikor néha eszembe jut, hogy milyen gyorsan felnőnek és visszatekerném picit az időt, amikor az első még csak mászni tanult, kimondta az első szavait… azzal szoktam vigasztalni magam, hogy kis szerencsével nekik is lesznek gyerekeik és akkor az unokákkal valamilyen formában átélhetem ezt megint.

Ez nagyon nehéz dolog számomra is. Én most várom a harmadikat, de legbelül szomorú vagyok, mert tudom,hogy ő az utolsó. Anyagilag ő fér bele és ez lesz a 3. császárom, nem merek többet bevállalni és 36 éves vagyok.

Nekem a gyerekek az életem, óvónő vagyok, a sajátjaimért egyenest rajongok. Mindig nagy családot terveztünk, még nagyobbat is, de beláttuk ennyire vagyunk képesek. Ha megtehetném én egész életemben nevelném a gyerekeim sorba. De sajnos nem tehetem meg. Szóval még nem tudom hogyan,de valahogyan el kell ezt fogadnom.

Minden percét próbálom kiélvezni, szeretnék vele végig itthon lenni míg lehet. Aztán ha visszamegyek dolgozni majd találok új célokat, lehet megint tanulok, képzem magam. Aki nem érez így, az ezt nem értheti még,de én abszolút megértelek.

Ésszerűen gondolkozom.

1 éve még nagyon fájt a szívem a tudattól, hogy nem lesz több 3 után.

Ma már ritkán jut eszembe, gyorsan el is hesegetem.

Nem csak a saját egészségem miatt engedtem el, de minden más szempontból is elég a 3 gyermek.

Van 3 egynemű gyermekünk, igen vágyom egy ellenkező neműre, de semmi garancia nincs rá. Csak azért meg, hátha más nemű lesz, végképp nem szülnék. Amellett 3-ból 2 sni-s gyermekünk van, nem hiszem, hogy az idegrendszerem képes lenne ennél többet bírni.

Mondjuk a babaholmikat még nem tudtam elengedni 😅🤪 de igyekszem 🙈

Most összeszorult a torkom. Istenem.. bárcsak lehetne még egy kisbabám akit tisztességesen felnevelhetünk... Csak az a baj h gondok vannak párommal meg a családjával, nem neki kellett volna szüljek. De én csak a babát néztem, és ha nem tőle lenne, akkor nem Ő lenne az.. ❤️ az meg hogy újból férjhez menjek és gyerekem legyen lehet visszás lenne.. meg lehet el sem venne senki.

Itt szuszog mellettem az egyetlen kisbabám és igen van h arra gondolok mi van ha nem lesz több mert csak ő. Plusz én is császáros vagyok. Annyira gyorsan telik az idő, ha lehetne megállítanám. Nagyon szeretem a kicsi babámat.

Ugye ha nagyobb lesz akkor is ugyanilyen a szeretet? Vagy akkor még nagyobb??!?!! 😱

Én mindig 3 szerettem volna férj kettőt. Anyagiak miatt 2 is volt jó sokáig, lett nagyobb ház, jobb anyagi helyzet, de 37 éves lettem(anyukám ennyi idősen szült engem) úgy gondoltam már késő.

A kolléganőm 42 évesen esett teherbe, na itt vérszemet kaptam. Gondoltam ha 40 ig sikerül akkor jó lenne.

A férjem nem volt elragadtattva az ötlettől,de beadta a derekát. 39 évesen megszületett a fiúnk.

41 évesen ismét terhes lettem, de sajnos down baba lett volna.

Azóta úgy gondolom, hogy négy gyerekkel lennék igazán boldog, de sajnos már 44 leszek, így álom marad a 4.gyerek.

Ez az unokás dolog valahogy engem nem érdekel,pedig a 2 nagynak már lehetne is gyereke.

Nagyon-nagyon nehezen és lassan. Évekbe telt,nagyon fájt, de nem lehet több.

Az első beteg lett, ismeretlen betegség. Nem merünk többet vállalni.

Vagyis a férjem nem mer,fogalmazzunk úgy. Én majdnem belepusztultam,hogy nem lesz testvére..

De évek alatt elfogadtam,hogy lehet, a testvére is betegen születne,mivel 7 év alatt se tudták kideríteni,mi baja van a lányomnak.

Úgyhogy lassanként elfogadtam. Nagyjából.