Kezelhetetlen gyerekek szulei, hogy erzitek mit rontotatok el? Mit csinalnal maskepp?

Az én kisfiam 20hónapos és nagyon eleven! Székeket borítja fel(nem egyet el is tört) laptopot üti,lecsapja a tetejét,szekrényajtókat csapkodja be (2nek már kitörte az üveget az ajtajából).Hiába próbálom leszoktatni ezekről,nem sikerül semmilyen módszerrel! Annak idején a hajhúzás és a harapás is nagy kedvence volt,de arról hamar sikerült leszoktatni! Mit csinálnék másképp? Szerintem semmit,nem hiszem,hogy elrontottam volna,sosem voltam túl engedékeny vele,nem lett elkényeztetve sem.Talán majd ha nagyobb lesz könnyebb lesz,mert meg tudom vele beszélni,hogy nem szabad. Viasaton volt egy sorozat a szuperdadus,azokat a módszereket is lehet majd alkalmazni,de ehhez még kicsi!

A kérdés nagyon jó, de megválaszolni ezt pár mondatban nem lehet. Túl vagyok egy nagyon nehéz kamaszkort megélt leánygyermekem nevelésén, aki most 24. évében van. A rémálmok tömkelegén vagyunk túl. A fiam 12 éves, és most engem is félem tart sakkban, mert rettegek, nehogy újra át kelljen élnem mindent. Sajnos, mi szülők vagyunk sok mindenért felelősek, mikor egy gyermek nem a normáknak megfelelően cseperedik fel, viselkedik, és renitenskedik akár az iskolában. Nagyon olyan kevés szülővel találkoztam, aki a hibáit beismeri gyermekei rossz nevelése kapcsán, és még változtatni is akart ezen. Kényelmesebb a külvilág felé a jót mutatni, szajkózni, hogy "én mindent megteszek, nem értem miért ilyen a gyermekem", pedig mindenki tudja, mi az amit rosszul csinál, vagy másképp kellene. Én csak azt tudom mondani, ha nem láttam volna be a hibáimat kamaszkorú lányommal kapcsolatban, nem kértem volna szakember segítségét, a mai napon már lányom sem lenne. A gyerek nem tulajdon, nem tárgy, és köszönettel tartozunk, hogy az élettől esélyt kaptunk, hogy felnevelhessük, de ezt felelősségteljesen, szeretettel, megértéssel. Tudomásul kell venni, hogy a gyermek is egy személy, nem mindig marad az a kiszolgáltatott bújós, ránk mászó pici baba, aki azt teszi amit mondunk. El kell tudni akkor is fogadni őket, mikor már bontakozik ki a személyiségük, egyéniségük, és esetleg vannak ellenvéleményeik. Használjunk ki minden percet, amit velük tölthetünk el, legyünk mindig türelmesek, ami nagyon fontos, jó példával járjunk előttük. A következetesség a legfontosabb születésüktől fogva, mert tekintélyünk csak így lehet gyermekeink előtt. Szeresd gyermekedet mindig nagyon, akkor is, ha nem teljesen a te akaratod szerint cselekedik.

10:21es vagyok, na látod, ezt mondom, addig feszegeti a határokat, ameddig engedjük.Nem tudom hogy fogok ráütni majd a fiam fenekére, kezére, mert annyira szeretem, és összeszorul a szívem mikor sír, de talán pont azért fogom megtenni mert szeretem.Mielőtt megszületett többször vigyáztam egy kislányra, aki totál kezelhetetlen volt.Sokat hisztizett, ilyenkor nem vettem róla tudomást.De mikor az utcán elkezdett egyszer csak rohanni, hiába kiabáltam nem akart megállni,úgy kellett utána futnom nehogy az autók elé menjen, na akkor megfogadtam, hogy az én gyerekeim ezt nem fogják csinálni!Ha többszöri, határozott figyelmeztetés ellenére sem csinálja amit kérek, akkor 1 ütés az amúgy még pelenkás fenekére nem fog ártani.Ja és az anyjával is eljátszotta ezt többször.....

Első vagyok! Én hiába próbáltam elvinni onnan,elterelni a figyelmét stb...nem használ,ahogy teheti folytatja a rosszaságot! Ha rászólok,ráütök,csak kiröhög,de ha netán el is sírná magát az sem sírás csak hiszti,és akkor sem törődik azzal amit mondok,mutatok!