Éreztétek úgy, hogy alkalmatlanok vagytok az anyaságra és vissza szeretnétek kapni a régi életeteket?

Nekem is 4-5 hónapos kora körül volt ilyen. Mindennap amikor végre lefeküdt, arra gondoltam, jaj holnap reggel megint kelni kell :(

Nem voltam depressziós, csak annyira fáradt voltam hogy minden napom egy csöppség igényeinek kielégítésére megy el, hogy csak rohantak a napok, pedig nem vagyok egyedül, családtagok mindennap segítettek, barátaimmal is tudtam találkozni, de mégis, amikor otthon voltam egyedül a babával, azt éreztem hogy nem bírom ezt a sírás-pelenka-sírás-etetés-sírás-fürdetés-sírás-altatás kombót.

Most már 13 hónapos, remekül megvagyunk, imádom, kis ördögöcske :)

4 hónaposan még annyira kicsi, hogy nem érzed társnak napközben, csak nézegeti a kezeit, meg forog, mosolyog, sír, eszik és kakil. De amint megnyílik neki a világ, egyre izgalmasabb lesz minden :)

Most alszik, de alig várom hogy felébredjen és játszunk végre :))))))

13 hónapos, első babás anyuka

(26)

Szerencsére nem.

Miért érzed küszködésnek a baba körüli teendőket? Esetleg írd ki magadból, szerintem itt az oldalon is szívesen meghallgatnak az anyukák, tudnak segíteni, kevésbé éreznéd magad egyedül.

Igen, éreztem. Szerintem még nagyon pici, javulni fog a helyzet. Ha nem sokat javul, akkor nálatok lehet, hogy a bölcsi lesz a megoldás. Persze nem amíg ilyen apró, hanem amikor már értelmesebb. Lehet, ha csak félállásba visszamész valahova, akkor már nagyon meg fogsz örülni a babádnak.

Az én fiam 1 éves, és szeretek vele lenni. Ha unatkozom, akkor más babásokkal találkozom, az is feldob.

Igazából társas magány a gyeden lévő idő, de lehet jól csinálni. Ismerkedj meg fórumon hasonló korú babákkal (pl. nlcafé) és néha találkozz velül vagy az orvosi rendelőben szólits le anyukákat.

Nekem ezek segítettek.

Nyugi! Erre mondja az én anyukám, hogy ez még az a kor, amit annyira nem lehet élvezni!:)) Max. annak örülsz,hogy van és kész. De van olyan pillanat, amikor még annak sem tudsz igazán!

Nem minden baba álom. Nem mindegyik eszik, alszik és nyilván kimerítő. Akinek első baba, annak meg pláne. Szerintem ez természetes. Nem mindenki éli meg ugyanúgy. Van, akinek meg sem kottyan, van aki teljesen szétcsúszik. Igen, ilyenkor jön a depi.

A lényeg,hogy mondd el magadnak,hogy nem vagy rossz anya és és az,hogy visszakívánod a régi életed a kimerültségnek, monotonitásnak köszönhető. Jobb lesz majd, látod, ahogy írják,ha nagyobb lesz a pici. Addig is beszélj ezekről. A férjeddel, anyukáddal, barátnőkkel, fórumozókkal,bárkivel. Hidd el nem vagy ufo, nem vagy ezzel egyedül!

Tényleg elmúlik majd. Volt, hogy úgy ébredtem, megint egy monoton nap, ugyanaz a műsor, semmi változatosság, apa megint nincs egy, másfél napig (meló) és totál egyedül vagyok. Én ettől depiztem be. Szerencsére nem a szó szoros értelmében. Úgy éreztem minden napunk egyforma, állandóan csak szoptatok, tisztába teszek. magamra egy percem sincs, mert persze alig aludt a picim. Este/ éjszaka próbáltam bármit is csinálni, de akkor is keltünk néhányszor szopizni. Elmúlt ez is. Már 15 hónapos és mindent élvezek. No a hisztiket nem annyira, de tényleg elmúlik a fásultság, a hulla fáradtság. Pláne, ahogy lesznek végig aludt éjszakák is.

Nincs olyan segítség, aki tudna néhány órát vigyázni rá? mamák, apa, család, barátnő, bébiszitter? Sokat tud segíteni nagyon.

Sajnos én is ebben a cipőben járok,pedig már 10 és fél hónapos a babám.Én azt az időszakot amiben ti vagytok élveztem,még magammal is volt időm akkor foglalkozni.Azóta viszont válófélben vagyunk a férjemmel,még tart a szeparációs szorongás a babámnál,és én is úgy ébredek mostanában reggelente,hogy a gyomrom görcsben van,nem akarok felkelni:(

A szüleim sajnos nem élnek,az égvilágon senkire sem számíthatok,úgy érzem ez akkora felelősség,hogy belerokkanok.És aggódom,mert csak én leszek a gyerekkel ha elköltözik a férjem,ha valamit nem jól csinálok, a kicsim issza majd a levét...