Aki csak 1 gyereket vállal miért döntött így? Van olyan aki azért mert az első gyereke mellett "szinte levegőt venni" nem lehet?

Sokáig nem aklatma másodikat:

-nem terveztünk még gyereket,becsúszott

-sokat volatm egyedül vele, örekmozgó volt

-nem akaratm soha kis korkülöbséget, évekig otthon lenni

- jó volt dolgozni

Fiamról időközben kiderült, hogy hiperaktív.

Így 9 év lett korkülönbség, mondhatni tökéletes faim si sokat nyugodott, egy tök átlagos 11,5 éves, imőádják egymást a hugával.

az anyagiak miatt.

bár még lehet tesó, de így nem akartunk újabb babát bevállalni eddig, hogy hónap végén kölcsön kell kéregetni, meg ha nem lenne eg.bizt. kártya, nem tudnánk a gyógyszereket sem kiváltani, pláne hó végén.

Pedig dolgozunk mind2en. Csak sok a kiadás többek közt a lakáshitel miatt.

Én. :) Bár még csak 7 és fél hónapos, de nem tudom, le fog-e nyugodni valamikor. Mindent nagyon korán kezdett csinálni mozgásban, 3 hónapos korától nem marad meg kézben (csak nagyon extrém esetben, pl. beütötte valamijét), mert van neki dolga, hagyjuk már békén. 5 hónaposan kezdett kúszni, na azóta meg sem áll.

De mindegy is, mert nemcsak emiatt. Nehezen jött össze, sokat vártunk rá, most még úgy érzem, ő az egyetlen kis királyfi a világon. Nem tudok kistesóra gondolni.

A lányom duracell nyuszi, elég nehéz vele :)

Ráadásul engem már tuti elküldenek a munkahelyemről, és kicsi gyerekkel 000% az esélyem, hogy el tudjak helyezkedni. :( De persze ez a főnökséget nem érdekli, átszervezés, leépítés és a kisgyerekes anyukák az első körben repülnek függetlenül a teljesítményüktől.

Férjemék munkahelyén jövőre leépítés....szóval örülünk, ha nem kell majd a híd alá mennünk.

"Senkit nem hagyunk az út szélén" Na igen, belelökik az árokba!

A rút anyagiak miatt :(

Szerencsére nővérem kislánya alig fél évvel idősebb az enyémtől, így mégsem lesz annyira egyedül.

12 éves a lányom. sokat sírt kisebb korában, hogy neki nincs testvére, a szívem szakadt meg, de a férjem nem akart másik gyereket. Beletörődtem, és ahogy teltek az évek, már nem is vágytam rá. Aztán egy évvel ezelőtt a drága párom gondolt egyet, és azt mondta: vágjunk bele. Belevágtunk: a terhességem 14. hetétől folyamatosan feküdnöm kellett, kétszer voltam kórházban vérzés miatt, azt hittem, elveszítem. A 28. héten sürgősségi császárral megszületett. Négy napig nem is láttam, 6 hetes volt, amikor először a kezembe vehettem. 10 hét kórház után, egy szemműtétet követően hazahozhattuk. Sorozatos légzéskimaradások, hetente 2-3 orvosi kontroll másik városban, egy folyamatosan síró kisbaba, akit úgy éreztem, csak örökbe fogadtam, mert amikor hazajött, már majdnem 3 hónap telt el a szülés óta. Idegi, lelki, fizikai, anyagi összeomlás, a másik gyerekkel és a férjemmel a kapcsolatom majdnem ráment. Ülve elaludtam a kimerültségtől, és egyre mélyebbre süllyedtem a depresszióba, senkit nem akartam látni.

De most: van egy csodás, egészséges, kúszó-mászó, mindig mosolygó kisfiunk, aki utolérte magát minden tekintetben, és naponta boldoggá tesz mindannyiunkat. Olyan jó, hogy ő van, mindent szenvedést megért!:)