Miért legyen minden áron "önálló" egy baba/gyerek?

Én kötődő nevelésben részesültem anno. A férjem nem, sajnos látszik is rajta. Baromi nehezen teremt kapcsolatokat, s nemhogy önálló inkább visszahúzódó, fél a konfliktusoktól, nehezen kezeli.

A lányunkat szintén kötődő neveléssel nevelgetjük, ezt már várandósságom alatt eldöntöttük. Szeretgetjük, babusgatjuk, sőt 14 hónapos koráig ölben ringatva altattuk, velünk aludt. Minden mozgásfunkciója meghaladta a korát, 11 hónaposan nemhogy lépegetett, de szó szerint szaladt az utcán. :)

Abszolút nem volt gond amikor külön szobába került (külső nyomásra, hétvégén azért hajnalban átcuccol hozzánk, közénk) nem volt gond az egyedül alvással, nem volt gond a bilizéssel később a wc-re szoktatással. Én mindig csodálkozva hallgatom a bölcsiben az anyukákat, hogy milyen sztorik vannak a pelusgondokkal, altatásgondokkal stb.

Most 2,5 éves. Önállóan képes enni, inni, öltözni (bizony csak ritkán kell segíteni), mondatokban beszél, rengeteg mondókát-dalt tud. Eljátszik egyedül is, de szívesebben játszik társasjátékkal, mert akkor velünk a szüleivel játszhat. A mai napig bújós, de ha kell akkor bizony cserfes, rendkívül talpraesett kislány. Nemrég volt felmérés, 4 éves szintjén áll!!!!

Szóval ennyit az önállósodásról. :) Nem könyvből, nem a mai világ "követelményei" szerint neveljük, hanem szeretettel és gondoskodással. Minket sokan megszóltak emiatt, de én úgy érzem, hogy ez a bensőséges viszony, a bizalom meg fogja hálálni önmagát.

Én is sokat foglalkoztam a gyerekeimmel, ha úgy tetszik soha nem neveltem önállóságra őket, soha nem játszottak egyedül 6 hónaposan, nem voltak egyedül egy percig sem.

És most odaállítom bárki mellé, mert egyetlen felesleges játékunk sincs, egész nap eljátszik, értelmes játékokat egyedül. Az oviban (és egyébként már itthon is) teljesen önálló, 3 évesen, minicsoportból, mentem érte és mondták az udvaron, nincs ott, most ment be vécére, egyedül. De egyébként is nagyon önálló. 5 évesen megpucolja a krumplit az ebédhez, és felvágja késsel. És sorolhatnám még.

Nagyon beteg és mindig néznek a kórházban, hogy 4 évesen ellátja magát. És elintézi a dolgokat. Elmondja mit kér reggelire, kikíséri a nővért, elkészítteti a szendvicsét, önállóan jár a kórházi konyhába teáért stb.

És mikor éjjel elkezdett bepisilni, én azt hittem lelki problémája van, majd rá pár hétre kiderült cukorbeteg, az orvosom mondta, ha az első éjjel után felhívom, hogy bepisilt a 4 éves kisfiam, megmondta volna, hogy cukorbeteg. Mert annyira magabiztos és lelkileg erős, hogy semmi más, csak egy ilyen súlyos betegség okozhat nála bepisilést. Elképedt, hogy komolyan gondoltam, hogy bármi megingathatná őt lelkileg-Úgyhogy ezért és az egészért, ahogy csinálja a diétát, a vércukormérést napi 8-szor, a 3-szori inzulinozást-megérte és egy percét nem bánom.,

Igaz, ami igaz, nagyon jóindulatú és tiszta lelkű kisfiú. Mondta az óvó néni, sok gondja lesz az életben, és ez biztos, de egyébként mi is ilyenek vagyunk a férjemmel. Mondjuk mára már megkeményedtünk, de nem, mert általában első szóra ugrunk, habár mi nem sok segítséget kapunk.

És ő is ugrik a testvére első szavára, mindenét odaadja neki és mindent megtesz neki. De nekem szimpatikusabb, habár mindketten a gyerekeim ez a viselkedés, mint a testvére önzősége és nem érdekel a másik típusa.

És még annyit, szomszéd néni mondta, mikor az ő gyerekei születtek a 70-es években, nem volt divat a kötődő nevelés, a nagylányát korán önállóságra szoktatta, a kicsit hordozta, az ágya végében aludt még óvódás korában is és mindent megtett amit egy önállóságra nevelő szülő elképedne. és sosem találod ki, 4., melyik gyerek lett önállóbb és találta meg a helyét az életben, és magabiztos, kételyek nélküli ember? Hát, az, amelyiket kötődve nevelte. Mert megkapta azt a biztonságot, amire szüksége volt.