Vannak itt olyan anyukák, akiknek csak 1,5 év korkülönbség van a 2 gyermeke között?

1,5 év és két nap a korkülönbség.

A terhességet abból a szempontból könnyebben, hogy nem hagyhattam el magam, mert gondoskodni kellett a "nagyról". Ugyanakkor nehezebb is volt: kb. a 20. hétig hánytam, néha nagyon nehéz volt úgy rókázni, hogy közben a gyerek meg veri a fürdőszoba ajtót, mert nem tudja miért rohantam oda be. Bár nem tudott akkor még beszélni, abszolút megértette, hogy tesó van a pociban, nem tudom mindig/sokáig felvenni. Ölelgette, puszilgatta a pocakomat. Az első szavát akkor mondta ki, amikor hazamentünk a picivel a kórházból: baba :)

Amikor megszültem, onnantól kezdve, mintha mindig is testvérek lettek volna: a nagy teljesen úgy kezelte a kicsit, mintha mindig is velünk lett volna. Nem volt sem testvérféltékenység se semmi. A nagy besegített az ellátásába a kezdetektől fogva, a mai napig együtt fürdenek, egymást mosdatják, nagyon édesek. 6 hetes volt a pici, amikor egy szobába kerültek, azóta is elválaszthatatlanok. Most egy picit nehéz, mert a nagy jár oviba, néha nagyon hiányoznak egymásnak napközben, de így tudok csak a kicsivel is lenni. És szerintem ez is kell.

Most 3,5 és 2 évesek, lányok, én pedig 26 hetes kismama vagyok. Ugyanúgy csinálnak mindent csak most ketten. Vigyáznak a pocakra, szeretgetik, ölelgetik, puszilgatják, ők adtak neki nevet. A különbség annyi, hogy a kicsi nehezen fogja fel és nehezen viseli el, hogy néha nem tudom felvenni, ha elfárad. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lesz, majd ha megszületik.

16 hónap lesz köztük. Mindenki azzal riogat, hogy majd mennyire borzasztó nehéz lesz, meg milyen féltékenyek lesznek egymásra, meg ha majd az egyik sír, akkor a másik is rá fog kezdeni. Szeretem, mikor így árad a jóindulat :)

Jó volt olvasni, hogy nem lehetetlen küldetés, mert igazából én is már várom, hogy meglegyen a pici. Pont azért, mert úgy érzem, könnyebb a két kicsire úgy figyelni, ha már nincs nagy pocak és hányinger, állandó légszomj és gyomorégés és nem ilyen esetlen a mozgásom.

Utolsónak (és persze a többieknek is)

Akkor leírom, amit az előbb kihagytam :)

A kicsi azért került át a nagy szobájába 6 hetesen, mert nem tetszett a nagynak, hogy a tesó nem vele van egy szobában. Felkelt, átjött az éjszaka közepén és nekiállt a tesót nézni, simogatni. Amire természetesen felkelt a kicsi is, ezért nem aludta át az éjszakát. Pár nap után meguntam, áttoltam a kicsi ágyát a nagyhoz és minden megoldódott. Soha nem keltették egymást fel. Jöhet bármilyen betegség, fognövekedés, sírás, a másik alszik, mint a bunda.

Arra azért érdemes figyelni, hogy a nagynak is meglegyen a saját privilégiuma, a saját jól bevett dolgaiban kicsit sérüljön csak. Nem neki kell alkalmazkodnia mindig a kicsihez. Pl. A nagy nálunk mindig ugyanakkor fürdött, méghozzá apa fürdette. Ez annyiban módosult, hogy velem fürdött, de ugyanúgy az ő megszokott idejében, ez volt egyébként az az idő (fél óra-óra), amikor csak és kizárólag rá figyeltem. Ugyanúgy én altattam el, mint azelőtt, ugyanúgy én etettem - ez néha nehéz volt, mert ha a szopatás is akkorra esett, akkor egyik kezemben az egyik gyerek a cicimen, másik kezemben a másik kanala :)

A terhességgel nekem nem volt gondom, szerencsére. A másodikkal még hányingerem sem volt, pedig az első eléggé megkínzott.

A testvérféltékenység ennyi idősen még nem nagyon jön elő, majd 3 éves kor után, állítólag. Legalábbis nálunk nem volt ilyen gond. Na, amikor már elérte a játékait, akkor viszont már kezdődtek a balhék.

Egyébként nem volt könnyű, de a férjem nekem 10-kor járt haza. Ha van segítséged, akkor könnyebb.