Mik azok a kérdések amiktől falnak mész? Anyukaként és kismamaként?

Sztem nekem van a legdurvább,legidegesítőbb sztorim!!!

Amikor 2 hetes volt a babánk,elmentünk sétálni,találkoztunk egy ismerőssel,beszélgettünk,erre tök komolyan megkérdezi(sajnos rengeteget híztam és olyan maradt a hasam,mint egy 6 hónaposnak..)MÁRIS JÖN A KÖVETKEZŐ????

azt hittem lecsavarok egyet neki!!!!(sötét állat)

na mind1

"Jó élmény volt a szülés?"

-én ettől kaptam sokkot. Főleg attól a barátnőmtől, aki azt válaszolta, h minden percét élvezte. Ne hazudjon senki, utálok szülni, utálom a fájdalmat, és így visszanézve is borzasztó volt, viszont megérte, és bármikor ismét szülnék, viszont nem tartom jó élménynek a kínlódást. Az utána lévőket imádom, és a női agy úgy működik, hogy gyorsan felejt. Felejthetetlen az érzés, mikor a gyermekem sír mellettem.:)De ezt a kérdést... Brrr

Jaaaaaaj, ez a három gyerek dolog engem is kikészít... Amikor még csak kettő volt, egy lány, egy fiú, mindenki készpénznek vette, hogy nem lesz harmadik, mert hát van ez is, az is... Amikor mondtam, hogy de lesz, akkor csak néztek rám hülyén, hogy biztos elment az eszem.:-(

A hab a tortán: megyek a városban (pl. bevásárlás) a két gyerekemmel (másfél és három és fél évesek) meg a nagy pocakommal és még a vadidegenek is szánakozó pillantásokat vetnek rám. Az ismerősök meg sajnálkoznak. Valahogy senkinek nem jut eszébe, hogy mi AKARTUK ezeket a gyerekekek, ilyen kis korkülönbséggel akartuk, egyik sem besikerült baba, de még ha az lenne, sem lenne hozzá köze senkinek szerintem.

Aztán vannak olyanok, akik - elhiszem, hogy jó szándékkal, hogy valami pozitívat is mondjanak - azt nyögik be, hogy na igen, legalább gyorsan letudjuk a pelenkázós korszakot és összenőnek a gyerekek, nem kell újra babázni. Már nem is nagyon merem mondani, hogy de igen, ha a Jóisten is segít és minden rendben lesz velünk egészségileg is és anyagilag is, akkor bizony nálunk lesz negyedik babó is. Ezen már végképp kiakad mindenki... Nem értem, hogyan jönnek ahhoz az emberek, hogy más életében ilyen szinten vájkáljanak. Ha valaki egy gyereket szeretne, akkor annyit szül, az ő döntése, aki kettőt az kettőt, aki többet, az többet, nem? Vélhetőleg mindenki átgondolja (nem bizonyos etnikai csoportokra gondolok) hogy mi fér bele, hány gyereknek tudja megadni, ami kell. Ez valakinél egy, másoknál öt, ugyan kinek mi köze hozzá?

Anyósom állandóan feltett kérdésétől kihullik az összes hajam. "Szokott sírni?" És ezt minden egyes telefonhívásnál megkérdezi a férjemtől, van hogy egy nap többször is. Könyörgöm 3 hónapos, de egyáltalán nem sírós. Abból szűrte le, hogy havonta látogatja és épp bömbölt nála múltkor, mert fél tőle. Múltkor rávágtam, hogy igen szokott, kisbaba ez a dolga. :)

A másik kedvencem, amikor azt kérdezi szintén állandó jelleggel: "Hagy titeket aludni éjjel?" -Igen, amikor épp nem szopizik akkor igen. Látnátok ilyenkor a fejét, nem érti miért nem aluszza át az éjszakát.

Nekem nem mondanak ilyeneket,h falnak mennék tőle.Az h megkérdezik a gyereket h hány hónapos vagy,hány fogad van,ez aranyos,nem idegesít.

1x történt,még jó 5 éve,apósom vitt valahova,a kicsi aludt,óriási,fekete szempillái voltak(vannak),lecsukott szemmel még feltűnőbb.Erre megkérdezi (halál komomolyan gondolta!!!),hogy,de ugye nem festettem ki neki spirállal???Ő mondott még egyet,folyton megkérdezte,h ugye nem hagyom a gyereket a kocsiban míg beszaladok a boltba,stb.Milliószor elmondtam h ne nézzen komplett idiótának,de nem fogta,ezt rendre megkérdezte.

óóó igen! Nagymamám is megkérdezte mikor felhívott és mondtam neki hogy vásárolni voltunk, hogy: de ugye őt is bevittétek?

Mintha kinthagytam volna a babakocsiba a bolt előtt...jézus...:S És nem érti hogy min húzom fel magamat. Meg lent a garázsban van a babakocsi. Erre: nem nehéz minden alkalommal a másodikra felcipelni? Mikor tudja hogy lent van...hát kiderült hogy úgy gondolta, hogy én előbb belcipelem a másodikra a babakocsit gyerekestül. kiveszem belőle aztán leviszem a garázsba...tudom, hogy nem akar rosszat de amikor olyan butaságokat kérdez egymás után 20x...így nem sok kedvem van beszélgetni.(66 éves)

Engem az hogy jó élmény volt-e a szülés kérdés az azért nem fusztrál, mert én nagyon pozitívnak éltem meg.

Számomra hiába elvileg jobban kellett volna fájnia a fájásaimnak mint álltalában szokás mivel éppen akkor a még csak félig nyitott méhszájamon passzírozta át magát a picur és mindent átszakított és repesztett (ebből lett szülés után másfél óra összevarrás amit hüvelyi úton kellett megoldani...rengeteg ér is elszakadt...stb)

Ennek ellenére én annyira féltem és izgultam, hogy idegességemben csak mosolyogtam és 5 percenként kérdeztem, hogy fog-e ennél jobban fájni közben beszélgettem és viccelődtem a szülészemmel, hogy a figyelmemet eltereljem. A szülésznőm egyszer csak megkérdezte.Nem-e érzek nyomó késztetést. Én meg mondtam, hogy érzek valamit, de nem érzem, hoyg ezt kéne kiabálnom.(hát már ott volt a feje amikor megnézte) A fájások csak annyiból látszottak rajtam hogy olyankor libabőrös lettem az érzéstől. De én azt hittem rosszabb lesz. Maga a kitolási szakaszt is rosszabbnak hittem. Így én a sok adrenalin miatt is nem fogtam fel igazán a fájdalmat. Gázt sem kértem. Minden egyes percben örültem, hogy már ennyit letudtam és alig vártam, hogy megnézhessem hogy mit alkottunk a párommal:) Végig vagy mosolyogtam és dumáltam vagy nyomtam:D Egy nagy sikerélmény volt az egész számomra. Nyilván az én esetemhez hasonló szülési történetek miatt kérdezik meg, hogy sikerélmény volt-e. Én mikor elmúlt egy fájás beszéltem a pocakomhoz hogy na gyerünk fájjon még jobban, mert tudtam hogy minden egyes fájdalomtól közelebb kerülök a babámhoz.

Aztán igen..az utcán egy idős bácsi a piroslámpánál megkérdezte mikor álldogáltunk a rózsaszín babakocsival, hogy kifiú, kislány???:D Mi párommal mondtuk hogy lány. De nem borultunk ki. Szegény bácsika lehet nem is látta igazán a rózsaszín színt...

Na meg mikor már látszott a pocakom és távoli ismerősök kiszúrtak...gratuláltak aztán megkérdezték, hogy terveztük-e:D