Hogy lehetek ennyire sz@r anya? Kérlek! Hogyan kell anyának lenni?
Amikor terhes voltam, alig vártam, hogy megszülessen a lányom. Tervezgettem, elképzeltem az életünket vele, és teljesen, totálisan boldog voltam.
A szülésem nagyon könnyű és gyors volt, nem volt probléma, de már a kórházban is észrevettem magamon, hogy valami nem oké, mert míg mások agyon babusgatták a kicsijüket, én szívesebben lófráltam az épületben, forró csokit ittam és telefonáltam a párommal. A kicsim pedig megtanult egyedül, nélkülem aludni.
Aztán jött a szoptatás, ami eleinte szuperül ment, nagyon ügyes volt a csajszim, de nekem elapadt a tejem, amikor három hetes volt (epekő miatt). Már akkor is sokszor voltam ideges (anyóséknál éltünk), plusz ott volt anyós is, aki mindig kért, hogy vigyem le a földszintre hozzájuk, hadd babázzon, én pedig volt, hogy fél-egy óráig feléjük sem néztem, csináltam a dolgaimat (mosás-főzés).
És az az igazság, hogy sz*rtam/sz*rok a gyerekre. Mármint úgy értve, hogy nekem egyszerűen csak van, ez nem ad semmi pluszt számomra, de még csak új feladatot sem. Felveszem ha sír, megetetem, átpelenkázom, öltöztetem, ezek közben beszélek hozzá ha eszembe jut valami, de a nap nagy része úgy telik, hogy leteszem, körberakom játékokkal, és hagyom, hadd csináljon amit csak akar.
Sosem a nevén emlegetem, hanem "a gyerek", ami olyan rohadtul személytelen.
És ezt utálom. És elegem van.
Annyiszor, de annyiszor próbáltam változtatni, de a babám valahogy nem igényli már, vagy nem tudom... hat hónapos, és ha nem lát két órán keresztül, akkor sem hiányol, mintha nem tudna megkülönböztetni a többi más embertől, akiket nap mint nap lát.
Elköltöztünk anyóséktól, ettől reméltem változást/javulást, de semmi.
A gyerekemnek egyszerűen fingja sincs arról, hogy én vagyok az anyja, mindenkivel tök jól elvan, vadidegenek kezében sem balhézik, totál nyugodt... Nincs olyan momentuma a napnak, amikor igényelne engem, nincs közös "rituálénk", mindegy neki, ki fogja, fürdeti, öltözteti, pelenkázza, altatja...
Miért kezelem ennyire tárgyilagosan a lányom? mi a baj velem? Mit tehetnék, hogy valóban az anyja legyek? És hogy érezzem is, hogy anya vagyok, nem csak egy nő, akinek gyereke van?
Tudom, hogy az első hónapok meghatározóak, és annyira rettegek, hogy már visszafordíthatatlanul elrontottam a dolgokat... Hat hónapos a lányom, és nincsen anyja!
válasza:http://www.gyakorikerdesek.hu/szerelem-szex__parkapcsolatok_..
Ez az a kérdés, amiről írt az egyik válaszadó. Ettől szerintem nincs kamuszaga, és a 2 történet nem üti egymást, ha mindkettő kérdés a tiéd lenne.
válasza:37-es.
Hát valamelyest ne érezd magad egyedül, irok én is valamit. Most van egy két évesem és két nagyobb lányom. És bizony sokszor gondolkodom én is azon, hogy milyen anya vagyok. Szinte alig foglalkozom velük amióta a pici megszületett. Nem érzem azt az erős szeretetet, kötődést mint előtte. Mig az első lányom volt pici ő volt a mindenem, aztán megszületett a másik lányom akkor ő lett, már akkor is ezt éreztem a nagyobbal, most meg itt a kisfiam és ő a mindenem. Nem tudom érted-e mit akarok ezzel mondani. Mintha mindig az aktuális pici lenne az akit szeretni tudok. :( Utálom magam emiatt, gyakran gondolkodom azon, hogy milyen anya vagyok, hogy talán nem szeretem már a nagyobb gyerekeim? Pedig tudom hogy szeretem őket, csak nem értem hogy miért nincs már az az erős érzés ami pici korukban volt. Nehéz ezt megfogalmazni. Ha valahova mennek pár napra akkor nagyon hiányoznak, de akkor miért csak úgy szinte élünk egymás mellett? Én sem beszéltem erről soha senkinek, mert szégyenlem hogy ilyen csak megfordul az eszemben is, de mivel hasonló a történeted igy felbátorodtam, hogy kiirjam magamból.
Kérdező, én is csak azt tudom javasolni, hogy próbálj hozzá beszélni minél többet, ez az ami segithet összehozni benneteket!
válasza:Szia!
Vagy sziasztok:)
Elmesélem akkor én is, én más szempontból vagyok sz@ranya...
Imádom a fiam, elméletben. Imádom, amikor oviban van, szeretem nézni ahogy játszik, eljárunk ide-oda, büszke vagyok rá, imádom este az alatatást, a meseolvasást, szeretek vele beszélgetni.
DE. Hat lóval sem tudnának rávenni, h leüljek mellé játszani, ha meg is teszem, két perc után megunom. Egyszerűen nem köt le, h autózzak, fáraszt, h megint én vagyok a rabló, és el kell "lopnom" tőle valamit, vannak társasok is, de max 1-2 menetet tudok vele játszani, mert eszembejut, h valamit sürgősen csinálnom kell.
Szeretek vele lenni, mint írtam beszélgetni, mesét olvasni, én inkább csikizem őt, szeretgetem, babusgatom, mint amikor még kisbaba volt.
3 és fél éves, és ott tartunk, h engem már nem is hív játszani...
Bevallom, imádtam, míg kicsi volt, nagyon sokat volt kézben, fél nap ültem mellette, és néztem őt, "beszélgettünk", gagyogtunk egész nap.
Nagyfiú már, én viszont leragadtam ott, amikor 6 hónapos volt.
Valószínű nekem is szakember segítsége kellene, 3 évesen fogadott anyukám örökbe, aki sajnos meghalt, amikor a kicsi másfél éves volt, anyu kívül nincs is más rokonom, akkor az nagy törés volt. Abban az időszakban tanulta meg a fiam, h próbáljon láthatatlan lenni, csendben játszani, annyira ki voltam borulva, h tényleg 24 órából 20-at bőgtem. A gyerek előtt is.
Persze próbáltam neki megmagyarázni, h nem miatta sírok, h ő jó kisfiú, és imádom őt, de ott valami nálunk is eltört.
Okosságot nem tudok írni, csak gondoltam leírom, h mások is vannak ezzel a dologgal hasonlóan.
Egy válaszadó nagyon jókat írt, neked még pici a gyereked, nem csinálj semmit, csak ülj le mellé, nézd ahogy okosodik, ügyesedik.
Egyébként hidd el, könnyebb lesz később, majd amikor átfogja a nyakad, és mondja, h szeretlek anya, az csodás érzés:)
Utóirat, úgy látom, h sokunknál előjött ez a momentum, én sem tudtam szoptatni...
válasza:27-es vagyok.
Először is én is köszönöm neked kedves kérdező ezt a kérdést, mert eddig ezt én sem mertem sem leírni, sem elmondani senkinek, másrészt - hogy mondjam - talán kicsit könnyebb a lelkemnek, hogy látom más anyuka is szenved hasonló problémáktól :(
Másodszor az utolsó válasz miatt írok megint, mert én is így vagyok ezzel, hogy bármit szívesen csinálok vele, imádok vele csavarogni, van hogy az autómosónál állunk 1 órát, mert imádja nézni a mosást,stb. viszont nem szeretek játszani a kisfiammal :((( borzasztóan untat, az autózás, a szerepjátékozás (ő nyáron lesz 3 éves) És nálunk apa ezt is sokkal jobban bírja mint én. Általában ő játszik vele :((
Szerintetek ezeken a dolgokon lehet még változtatni?
válasza:Megint 1. Még egy dolog eszembe jutott. Popper Péternek volt egy nagyon érdekes előadása: Mesterkurzus - Szülő és gyermek sorsdöntő találkozásai. Abban mondta, hogy a gyereknek a közöny a legrosszabb. Mert azzal nem tud mit kezdeni. Annál még azt is jobban elviseli, hogy ha a szülő nem szereti őt, mert azzal érzi, hogy valamilyen érzelmet ki tud csikarni a szülőből. És sajnos mondta Popper Péter, hogy nem minden szülő szereti, tudja szeretni a gyerekét.
Nézzétek meg, ha tehetitek, nagyon érdekes, bár eléggé szomorú, de úgy néz ki, hogy valamelyest normálisan előforduló érzés.
válasza: válasza:Most komolyan!Miért kellett lepontozni a válaszomat?Erre kíváncsi vagyok!Semmi rosszat nem írtam.
3.voltam
válasza:37-es válaszolónak írom (és persze mindenkinek): nekem 1 éves kislányom van, és engem is néha kihoz annyira a sodromból a hisztije, hogy alig tudok magamon uralkodni. Jó tanulság nekem, amit leírtál... Ami veled történt, örökre benned fog maradni, de ebből is látszik, hogy mennyire szereted a kisfiad. Az jutott eszembe olvasás közben, hogy édesanyám rendszeresen felhozza nekem, ha a bátyámmal kapcsolatban bármilyen problémáról beszélgetünk, hogy nagyon lelkifurdalása van, amiért pici korában jó párszor eljárt a keze - hogy mennyire, nem szokta mondani, biztos idegesen elverte a fenekét, kezére csapott, nem tudom. A bátyám akkor lehetett pont két év körüli, és nagyon hisztis kis akarnok. Én pedig akkoriban születtem, tehát biztos anyukámban is a hormonok is dolgozhattak. Egyébként imádott minket, a mai napig is, és sokat is foglalkozott velünk. De nagyobb koromból emlékszem én is jó pár "fülesre", a fejemet, fenekemet ütötte idegességében - ez akkor rosszul esett nekem, de nyilván megérdemeltem. Ettől független szeretném máshogy csinálni a gyerekeimmel, de tudom előre nagyon sok türelem kell...
Kérdező, próbáld ki, hogy egy ideig egész nap vele foglalkozol, ne hagyd magára. Nevetgéljetek, puszilgasd a kis lábát, stb...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!