Mi a helyes nevelési módszer? A kényeztetős, vagy a következetes?

Sajnos együtt lakunk anyósékkal még pár hónapig, de később is egy házban leszünk, csak másik lakrészben. Most alakitjuk ki a magunk birodalmát.

7 hetes a kisfiam, nálunk első gyerek. Anyóséknak 3. unoka, de a másik kettő 200 km-re van, így amikor ők picik voltak nem lehettek ott, úgyhogy majdnem olyan, mintha az én pici fiam lenne az első. Ő van itt a közvetlen közelükben.

A problémám a következő: anyós úgy viselkedik a picivel, mintha legalábbis az övé lenne, párszor már meg is jegyezte, hogy ha ránéz, olyan érzése van mintha a férjem lenne amikor pici volt. (nekem már ez nem tetszett, ill. gyanús volt.)

A pici ellátását is szinte kisajátitja magának, kiveszi a kezemből hogyha sír, sokszor elküld hogy melegítsem a picinek a kaját -tápszeres-, aztán kiveszi a kezemből a cumisüeget és megeteti ő. Hozzászoktatta a gyereket hogy egy nyikkanásra fel van véve, hogy kézben aludjon el, hogy a cumi állandóan a szájában legyen, tehát minden olyat, amit én nem díjazok.

Hiába mondom neki, hogy ne csinálja, mert pár hónap mulva, ha külön megyünk, én meg majd szívok vele. Már most ott tartunk, hogy 10 percre nem lehet elszabadulni a kisgy mellől, mert a gyerekem abban a pillanatban fent van, és ordít.

Nem tud magától elaludni, és nagyon ritkán alszik nap közben 30 percnél többet. Idegileg már totál kivagyok. Hiába mondok akármit, az úgy nem jó, nem úgy kell csinálni, mert a férjemnél sem úgy volt. De könyörgöm, nem kopíroztuk a páromat, ennek a gyereknek mért kellene ugyan olyannak lennie?

A másik meg, hogy mivel állandóan kézben tartja, beszélget neki, meg gügyörészik, a gyerek már jobban reagál az ő hangjára, mint az enyémre, sőt, ma az én gyerekem hangos gőgicséléssel köszöntötte az öreganyját amikor meglátta. Életében először csinált ilyet, és nem nekem, ami borzasztóan elkeserített, sajna még a gyerekre is haragszom ezért. Tudom, hogy ez hiba, de nem tehetek róla.

Mit csináljak?

Anyósnak nem nagyon merek szólni, mert szülés után ő tartotta bennem a lelket, mert nagyon rossz lelkiállapotban voltam, a doki már pszichológushoz kart küldeni, így attól félek, hogy majd visszaüt a dolog, és majd megkapom, hogy akkor bezzeg jó volt?

De már ott tartok, hogy a picivel is türelmetlen vagyok, totál kiakadok ha elkezd nálam sírni, mert ettől alaklmatlannak érzem magam az anyaságra,sőt, már szinte megbántam hogy lett,(ne ítéljetek el miatta, nem arra van most szükségem, :((( lécci) mert nagyon úgy néz ki, hogy szültem anyósomnak egy gyereket.

Valaki mondja meg hogy mit csiáljak...