Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Szerintetek érdemes, szükséges...

Szerintetek érdemes, szükséges még babakocsit vásárolnunk?

Figyelt kérdés

18 hónapos a fiam. Két használt babakocsit is kaptunk, egyiket amikor megszületett, a másikat idén januárban. Na de! Mindkettő agyon használt, elnyűtt volt már akkor is, igazából a párom azóta is bosszankodik, mert tényleg nagyon lelakott állapotban kerültek ide. Mi nem vettünk, mert ugye be voltak ígérve ezek, és nem számítottunk arra, hogy néhány hónap után használhatatlanná válnak, illetve eleve hiányosak. Így inkább más babaholmikra költöttük el a babakocsi árát akkor.

A kisfiam koraszülött volt, ne lepődjetek meg, de önállóan még nem jár (6 hónapra született), bár kapaszkodva már elég ügyesen. Azt gondolom, amikor megteszi majd az első önálló lépéseit, nagyon sok idő kell még, hogy mi akár csak a közeli boltba is gyalog menjünk vele. Van biciklim és gyerekülés, de szerintem ha bejön majd a rossz idő, azt már nem fogjuk tudni használni.

Csak annyira fura nekem, hogy egy másfél éves gyereknek kell most babakocsit vennem... De lehet, hogy még simán használni fogjuk legalább 1 évig, ugye? Akkor talán nem pénzkidobás... Ti mit gondoltok erről? Meddig használtátok a babakocsit?

Előre is köszönöm azoknak, akik írnak!


2012. júl. 12. 15:07
 1/7 anonim ***** válasza:
100%

én 10.000.-ért vettem egy könnyű esernyős babakocsit, ez már kicsit extrás, 4.000.-ért is van újonnan.

ilyet mindenféleképpen kéne vennetek, ha el is indul, sokára fog odaáig eljutni, hogy tud többet gyalogolni és akar is! mert az elején nem az van, hogy sétál a boltig, hanem minden kavicsnál, fűszálnál megáll, majd elfárad, cipelteti magát... :)


enyém 1 évesen indult el, 15 hónapos korában cseréltük le a babakocsinkat erre az esernyősre, 2 éves koráig használtuk, most 2,5 éves, ha kirándulni megyünk, állatkertbe, vadasparkba, stb. akkor visszük magunkkkal.

2012. júl. 12. 15:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
100%
Nyugodtan vennék egy olcsóbb sportkocsit, amit téliesíthetek. A többitől meg szabadulj meg. Szerintem még ki tudod használni a kisfiaddal, és ha nem megy teljesen tönkre (de miért is menne?), el is tudod adni.
2012. júl. 12. 15:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
100%

1,5 évesen vettem a lányomnak egy dönthető esernyő babakocsit, mert a nagy kocsit amihez volt Mózes hordozó sport rész, sok helyet foglalt a kocsiban, mikor mentünk nyaralni!

Ilyet vettünk csak rózsaszínben:


[link]


Nagyon szuper kocsi, van hozzá esővédő, ha esik az eső ősszel, vagy télen a hó nem ázik el.

Kicsire csukható, könnyű!

Ha koszos csak berakom a kádba, tussal leveretem, köröm kefével mosószerrel megsikálom, megint leveretem tussal, másnapra megszárad!

Teljesen dönhető, több fokozatban ültethető, jó kis kupolája van, bevásárló háló.

Mi is bőven használtuk még mikor tudott járni , mert hamar elfáradt a sétávban.

Most 3,5 éves a lányunk, de még elő elő kerül, ha megyek vele strandra, vagy ha messzebb megyünk, mert nemmbírom cipelni ha elfárad, meg tud benne aludni ha nemmel érünk haza alvásidőben...

Használtan vettem, 2 éve megvan, de semmi baja!


Ezt csak ajánlani tudom, és az ára is szuper!


Ujjonan is lehet kapni a teszveszen, vaterán, úgy kb. 12-14 ezer Ft.

2012. júl. 12. 15:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
100%

Mi 10 hónapig használtuk, utána nem ült meg benne. Később sem, mert miután elindult, menni akart. :)

Nekünk így nem érte volna meg egy fillért sem költeni bármilyen babakocsira, de mondjuk mi meg is tudtuk nélküle oldani, pl. nem kellett egyedül bevásárolnom egy rohangáló gyerekkel.

Unokaöcsém most 25 hónapos, most adták el a babakocsiját, mert már ő sem ül meg benne, de eddig használták, úgyhogy alapvetően még bőven ki tudjátok használni, ha veszel.

2012. júl. 12. 15:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
100%
Touragoo Leda babakocsi a Brendonban nagyon olcsó, mi azt vettük, de nekünk csak arra kell, hogy meg tudjon pihenni a lányunk, ha elfárad (21 hósan kapta). Nagyon alap, semmit nem tud, lehet, hogy nektek egy kicsit extrásabb kell, de szerintem mindenképpen megéri venni valami olcsóbb esernyőre csukhatót, mert valóban nem tud majd még egy ideig önállóan hosszabb utat megtenni. A lényeg, hogy akkor is boldogulj a babakocsival, ha épp jönni akar melletted a babád, szóval ne egy dögnehéz kocsit válassz.
2012. júl. 12. 16:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
100%

Érdemes venni, enyém jár, de sosem arra megy, amerre szeretnénk :), úgyhogy ha valahova megyünk, nem csak sétálgatunk, akkor nem lehet még gyalogolnia. :)

3 éves korig simán használni lehet szerintem, és 10-15ezerért lehet újat enni, pl Milly Mally, ami erre pont jó

2012. júl. 12. 16:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
100%
én is vennék.új sport babakocsikba is van olyan ami jó és nem drága.például ez [link]
2012. júl. 12. 21:12
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!