Már nem bírom tovább a ringatást, miért nincs valami jó módszer?

Ezzel én is egyetértek,bármilyen szigorúan hangzik is.

Kislányom sem volt hajlandó elaludni..sírt egész éjjel,még akkor is ha magam mellé tettem mert nem tudott máshogy aludni csak a hintába vagy a kezembe ringatva..Aztán 6 hónapos koráig ezt csináltuk éjszakám nem volt és már zombisodtam mikor elhatároztam a védönőm javaslatára,hogy tegyem le este puszi ajtó becsuk.5 perc sírás és bemegyek..első éjszaka 20 perc alatt elaludt.Második nap már végig aludta az éjszakát az addig rossz alvó babám.És azóta is remekül megy ez a módszer,elalszik magától nincs sírás stb..

Megéri,és ppont azért kell 5 percenként odamenni hozzá,hogy tudja nem hagytad el,hogy ott vagy ha kell,és megtanulja,hogy egyedül kell aludni.

Aki kérdezett tőlem:

A lányom "rendszeresebb" gyerek volt, mint az öccse, ő mindig szopival aludt el, illetve ennek hiányában már cumival. Őt nem kellett sose külön altatni, hamar beállt erre magától. Ez mondjuk ennyiben szerencse. :)

A fiam most még csak 3 hónapos, de már ő is 7 kiló fölött jár... Ő eléggé más karakter, mint a nővére, de vele az egész szopit, gondozást is máshogy kezdtem el, mint a lánnyal. Jelenleg van, hogy szopival alszik el, van, hogy rámkötve, kendőben, vagy apán, ringatva. :) Változó, hogy mennyiket alszik, vannak napok, amikor 5x fél órákat, de van, hogy 2-3-at is egyben. Korábban ki kellett böjtölnöm, amíg mélyen elaludt, ez esetenként 45-60 perc is volt, és csak utána tettem le. Mostanság, mivel épp ugrásban van és sokat nézelődik, többet van ébren, de ezért cserébe gyorsan be is ájul, már hamarabb is le tudom tenni.

Anno a lányomnál egy nagy szusszanás jelezte mindig, ha alfába került. A fiamnál több ilyen is van és nem mindegyik mérvadó; nála inkább az vált be, hogy megemelem a karját: ha teljesen ernyedt, akkor mélyen alszik, akkor várhatóan nem ébred vissza, ha lerakom. Most is épp rajtam szunyál mei-taiban, de ilyenkor már csak 1 órát alszik és ülök is vele, úgyhogy nem rakom le.

Szóval, én továbbra is azt gondolom, hogy inkább érdemes megvárni a letétellel, amíg mélyen alszik a gyerkőc, mert így kisebb az esélye, hogy kezdheted elölről. Újszülött korban ez még sok idő, aztán általában egyre kevesebb - de amikor ilyen fejlődési ugrás, változás van, akkor újra megkavarodhat a rendszer. (A Kérdező kisfiánál szerintem többek között a szeparációs szorongás is belejátszik ebbe.) Én 2 gyerek mellett is egyre inkább azt látom, hogy megéri az időt, mert kevesebb gond van az altatással. Mivel én most sem/nem tervezem, hogy egy betonfix rendszert vezetek be a fiamnál (legalábbis nem erőltetve, nem hosszútávra és nem úgy, hogy neki ne feleljen meg), ezért rugalmasnak kell maradnom és mindig az ő jelzéseinek megfelelően altatni. Vagyis az adott életszakaszban az adott igényeinek megfelelően. És igen, ez időnként sok időt vehet igénybe - de engem valahogy mindig megvár a házimunka. :)

Sokan nem szeretik vagy nem merik megpróbálni ennyire rugalmasan vezeti a napot, de nálunk beválik így. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindenkinél megy - de úgy látom, leginkább a szülők elképzelései miatt, mert nekik nem smakkol. Ez is szemlélet és hozzáállás kérdése leginkább.

A lányomat akkor szoktattam át a saját szobájába, ágyába (2 évesen), amikor már nem tudott elaludni a tv miatt (a nappalink a háló is). Így csináltam: először beültünk a kiságy mellé a szopis fotelba és rajtam aludt el, ahogy régen. Nem szoptattam már (közvetlenül alvás előtt), nem ringattam vagy simogattam, hogy ne zavarjam, de átöleltem és hagytam elaludni. Csak akkor tettem az ágyába, amikor teljesen ellazult, beájult. Pár napig így ment. Legközelebb már félálomban került az ágyba; persze rögtön kinyílt a csipája. :) Ezért odaültem mellé a földre és simiztem a hátát, halkan nyugtattam. Ha felült, nem fektettem vissza (ahogy pl. a Suttogó is javasolja), hanem kértem, hogy feküdjön le maga; ha elég álmos volt, úgyis ledőlt magától. Az első napokban kicsit sírdogált is, így amikor már azt éreztem, hogy ez komoly, akkor inkább kivettem és dajkáltam picit, aztán újra visszatettem. De pár nap után már nem kellett kivenni se, elég volt, ha ott bent nyugtattam. Idővel el is aludt már magától, egyre gyorsabban, de a kezemet csak lassan emeltem el fölüle. Utána már nem is simiztem, csak a kezemet raktam a hátára, popójára. Később csak ültem mellette a földön; utána pedig már csak a fotelba ültem le. Ahányszor kérdezett, mindig szóltam, hogy ott vagyok. Nemsokára pedig már meg sem kellett várnom, míg elalszik, ki tudtam jönni korábban is.

Ezzel a módszerrel kb. 2 hét alatt különösebb gond nélkül megszokta a helyét.

Mondjuk azóta voltak idők, amikor újra magunk közé vettük átmenetileg (bölcsis beszokás, fogzás, láz), de utána pár nap alatt mindig újra megszokta a kiságyat.

Jelenleg már rendes ágya van, de mivel az öcsi velem alszik, ezért újabban ő is a nagyágyon szunyál be, úgy visszük át az ágyába. Illetve éjjel rendszerint lemászik az apja mellé, aki egy szobában alszik vele (a fiam elég sokszor kel és hangosan szopizik:). Ezt úgy értelmezem, hogy most neki is szorosabb közelségre van szüksége - de majd ha úgy látjuk, már nem igényli, megint önállóan fog elaludni.

Szerintem, bárhogy is csináljuk az altatást, a lényeg az, hogy a baba/gyerek tempójában haladjunk. Nem kell sietni, semmiről nem késünk le; és ha valamiről egyértelműen azt látjuk, hogy nem szereti, nem jó neki, akkor azt hagyjuk.

Én így látom. :)