Anyukák! Ti hisztek abban, hogy a babák látják a szellemeket?

Nekem nem mondogatták, hogy nincsenek szellemek és nem is emlékszem furcsa esetekre, pedig én gyerekkoromban imádtam az ilyen "boszorkányos" dolgokat.

Nem zárkózom el teljesen a dolgoktól, de valahogy amikor csak mással történik minden, velem sosem, elveszítem a hitem. Édesanyám meghalt gyerekkoromban. Sosem "kísértett"...Nem szeretném azt hinni azért, mert nem kíváncsi rám. Később a nagyapám is meghalt. Ott éltünk egy darabig ahol ő, még a ruhái sem lettek kivéve a szekrényből. Sosem jött el ő sem.

Pedig azt észre venném, ha a gyerekem mereven nézné vagy bármi. Leesne valami lehetetlen dolog a polcról.

Sajnos "földhözragadt" lettem...

5-ös vagyok.A lányom 21 hónapos volt amikor a szoba sarkában egy bácsit látott.Régen a a teszveszen volt ilyen topik,a aznap éjszaka visszartottm a pisilést.Mindjárt bemásolom:

Kijelentem, hogy én sosem hittem az ilyen dolgokban. Úgy vallom, hogy hiszem, ha látom. De most már kezdek megijedni és félni. Egyszer egy topikba már leírtam, de most újra megteszem, hogy az elejéről kezdjem.

2 éve kezdődött. Akkor Noémim még csak 3 éves. Egyik este lefektetés után, hallom, hogy Noémi hatalmasakat nevet. Benyitottam a szobájába, hogy megnézzem mit csinál. Ahogy beléptem elhallgatott és becsukta a szemét, mintha aludna. Kijöttem, becsuktam az ajtót. Szinte azonnal elkezdett hangosan kacagni. Újra benyitottam, abbahagyta. Ezt eljátszottuk, vagy 5x-6x egymás után. Majd már csak leskelődtem, hogy ne vegyen észre. Az ágyán feküdt, valami fura, kitekeredett pózban, nézte a szobája egyik sarkát és hatalmasakat nevetett. Azt az igazi, szívből jövőt.

Akkor bepánikoltam és írtam ide, hogy mi lehet ez. Akkor kaptam azt a tanácsot, hogy vegyek elő olyan fényképalbumot, ahol nem élő szeretteim is vannak. Másnap megtettem. Legnagyobb döbbenetemre, mikor anyukámhoz értünk, Noémi kikapta a képet a kezemből, berohant a szobájába és elkezdte a sarkot mutogatni és kiabált hogy néni,néni! Azt hittem összeesek. Este vártam a fejleményeket, de semmi nem történt. Lefeküdt és elaludt. Másnap, harmadnap és nagyon sokáig semmi. Azt hittem ennyi volt. Elkezdtünk oviba járni. Csak azt halottam, hogy induláskor és hazaérkezéskor Noémi motyog valamit, de nem tulajdonítottam túl nagy dolognak. Gondoltam játszik.De egyre tisztábban és érthetőben mondta. Szia néni. Először megijedtem, majd szép lassan megszoktam, hogy köszön. Utánanéztem jópár helyen és mindenhol az volt, hogy ne aggódjak, majd kinövi. Ha tényleg szellemet lát, akkor a biztosan nem akarja bántani, mert Noémi nem fél tőle.

Közben elköltöztünk. Jódarabig megszűnt a köszönés és minden furcsaság. Most karácsonykor nagy vendégség volt nálunk. Nővéremék egész családja itt volt. Beszélgettünk, jól éreztük magunkat. Noémi is játszott. Egyszer csak jön ki a kis kávés kannájával és vizet kért. Én visszakérdeztem, hogy minek. Kávézik a nénivel, volt a válasza. Nőérem viccesen visszakérdezett, hogy a néni, hogy issza a kávét. Két cukorral, habbal, volt a válasza.Csak anyánk itta így a kávét.... Mindannyian tisztán vagy tejjel isszuk. Megdöbbentünk. Figyeltük, de csak egy átlagos, kávézós játékot láttunk. Semmi különleges nem volt benne azon az egy mondaton kívül.

Majd nagyon sokáig megint semmi nem történt.

Múlt héten szerdán, éjjel Noémi kijött, hogy szeretne mellettem aludni. Ez hajnal 1 felé volt. Megkérdezem hogy rosszat álmodott? Nem, szépet. Akkor mi a baj? A néni simogatta és nem tud aludni. Gyorsan lefektettem magam mellé, elaltattam, bementem a szobájába, de semmi.

Szombaton elmentünk ebédelni.Vártuk az ételt. Noémi beszélt, nagyon sokat. Egyszer csak az apja felé fordult és elkezdte neki meséli, hogy a néni vágta a fát, narancssárga fűrészel. Megint döbbenet. Anyum kertes házba lakott és fával fűtött. Én pedig konkrétan emlékszem egy narancssárga fűrészre. Megpróbáltam tovább faggatni,de nem ment. Nem volt hajlandó egy szót sem szólni erről többet. Este lefektettem, mesét olvastam neki. Mikor befejeztem és jött a jóéjt puszi, akkor Noémi megkérdezte. Azért fáj a néni pocija mert pók van benne? Anyum hasnyálmirigy rákban halt meg. Ha eddig nem féltem volna, akkor itt biztos elkezdek félni. De már féltem, így már csak a rémület jött. Elaltattam Noémit, kijöttem és sírva fakadtam. Nem tudom miért,csak jött. Alig tudtam elaludni. Vagy 3 órát sikerült. Felébredtem és gondolkoztam.

Tegnap kimentünk a temetőbe. Mondom Noéminek, hogy itt fekszik a mama. Erre Ő:

Nem, Ő otthon van, az ágyamon ül.

Elnézést, hogy hosszú lett, de teljesen bepánikoltam. Most mit csináljak? Hova vigyem? Vigyem egyáltalán valakihez? Hogy kezeljem ezt? Teljesen tehetetlennek érzem magam és nagyon félek

16-osnak: ne vidd sehová a lánykádat, és ne félj. Látod, ő sem fél attól, akit-amit lát. Szerintem kezeld természetesen, ha róla beszél, de ne bonyolódj bele túlságosan a témába. Van, amit mi, felnőttek már nem érhetünk.

A kérdezőnek: nálunk egyszer volt olyan, amitől a vér meghűlt bennem. Kb. másfél évesek voltak az ikreim, és a szopipárnára hanyatt döntve egy este etettem őket. Ők pedig felfelé néztek, és teljesen egyszerre elkezdtek a mennyezet felé integetni. Na azt nem tudtam mire vélni...