Anyukák! Ti hisztek abban, hogy a babák látják a szellemeket?

16-os, ez a sztori hátborzongató!

Én amúgy hiszek is, nem is...nem tudom, személyes tapasztalatom nincs.

A lányom 16 hónapos, még semmi furcsát nem tapasztaltam.

Viszont két barátnőm is nagyon hisz ilyenekben, mivel felnőtt fejjel voltak ilyen tapasztalataik...sőt anyukám is vélte látni egyszer a dédimet. Hát, nem tudom......

Igen. Én is átéltem nem egyszer, így felnőtten is.

A lányom 14 hós most. Mióta apum meghalt (augusztusban), sokszor van olyan, hogy megáll a kislányunk az ajtó előtt, mosolyog, néz egy ideig, aztán mondja, hogy tátá és integet. Utána jön játszani. Ez egy pléda a sok közül.

Bakker, nálunk is volt ilyen sarokba nézős-nagyot nevetős sztori..., szoptatás közben a vállam fölött kukucskálás, stb.

Egyébként a kérdésre a válaszom határozottan IGEN, hiszek benne/bennük.

A férjem az aki mindig is totál szkeptikus volt, amíg együtt meg nem tapasztaltuk, hogy igenis van "valami", amit a mi szemünk nem lát, de érezzük a jelenlétét.

Igen. Én felnőtt vagyok, de sokszor látom még mindig őket, de már nem egyfolytában. Mióta az eszem tudom ez van.

El utaztam barátnőmékhez az akkor 4 hós fiammal. Mondta a barátnőm, hogy a lánya mindig pontban hajnali 1 kor fel kel és beszél , mászkál stb. (2 éves) Beszélgettünk egyik este, a kicsi tényleg fel kelt. Motyogott nem értettük. Aztán fel pattant, hogy ki megy wc-re. Mondta az anyja, hogy megy vele. Mire a kicsi megfordult és jég hideg tekintettel azt mondta, hogy nem. Én meg kérdeztem miért, erre mérgesen rám förmedt, hogy azért mert nem szabad! Az anyja jót nevetett és mondta, hogy vissza jön mert a folyosón sötét van, meg a fürdőben is és fél. Nem jött. Én utána mentem, akkor is motyogott. Kérdeztem, ilyen ügyes vagy, hogy már ki mersz jönni egyedül? Meglepő választ kaptam: Nem egyedül jöttem. Itt köpni nyelni nem tudtunk. Vissza mentünk a szobába. Csak nem hagyott a kíváncsiság. Meg kérdeztem kivel ment ki. Határozottan azt válaszolta: Bécivel. Na ekkor borzasztóan el kezdtünk félni, az anyja sírt. Azt mondta semmilyen ilyen nevű ismerősük nincs és nem is volt. Nem aludtunk este, mondanom se kell. Reggel ahogy ki mentem az udvarra ott volt a járdán 2 döglött kis kacsa. A kicsik még aludtak, így nem mentem be szólni, ki dobtam őket. Majd amikor el indultam szaladt ki a kislány, mögötte barátnőm. Első kérdése az volt, megtaláltad őket? Mondom kiket? Hát a kiskacsákat! Megdöglöttek! Csak bólintani tudtam az anyjának, hogy valóban ez történt. Majd szaladt tovább és el kezedet játszani a kutyájukkal, nevén szólította, simogatta. Csak az a baj, hogy az a kutya másfél éve meghalt. Azonnal haza akartam jönni a nyaralásból, de a barátnőm sírva, könyörgött hogy ne hagyjam ott. A fiam minden ilyen furcsa jelenet előtt visítani kezdett és nem lehetett megnyugtatni. Az összes ruhánk tintás lett. (csak az enyém és a fiamé) A csajszi mindig azt hajtogatta, hogy Bécit le szidta a tanár néni. Kérdeztem Miért? Hát azért. Mutatott a száradó ruhákra. Oda néztem és az összes ruha tiszta tinta volt. Látod, ki borult, mondta. A barátnőm soha nem hitt a szellemekben. (már hisz) Ha ott volt a kis csaj apja, akkor nem csinálta ezt. Estére terveztünk egy kis bulit, bográcsozást. Át jött a szomszéd család. Nem tudom, hogy került szóba, de el kezdtünk beszélni az előző lakókról. A szomszéd hölgy mondta, hogy egy kisfiú fel akasztotta magát a kertben, mert beírást kapott az iskolában és nem merte otthon megmondani. Ugye ki találjátok hogy hívták? Próbáltunk a leányzóval este beszélni (nem létezik, csak te képzeled, ilyen nincs). Igen, próbáltunk gonosz felnőttek lenni, akik el terelik a figyelmét erről. Ez egy éve volt. Azóta mondta az óvó néni, hogy valami baja van, mert beszélget a homokozóban, pedig nincs ott senki, sok mindenre azt mondja nem ő volt. Sok mindent próbáltunk semmi. Azóta is minden hétvégén sír az anyja nekem a telefonban, hogy ő nem bírja ezt tovább. Én pedig szomorú vagyok, mert nem tudok segíteni. Sokat láttam már. De ha ezt nem élem át, nem hittem volna el!