Mikor fogtátok fel, hogy anyák vagytok?

Amikor szülés után a mellkasomra tették... :)

Én eléggé anya típus vagyok, már a terhesség alatt is elöntöttek ezek az érzések de úgy igazán akkor mikor a kezemben tartottam.

Szerintem vannak olyan típusú emberek mint te, de ez nem baj valószínűleg ez változni fog csak lehet még érzelmileg egy kicsit össze vagy zavarodva, hozzá kell szoknod a gondolathoz, hogy ő a tied/tietek.

Ne aggódj változni fog ez szerintem, csak adj időt magadnak!

én is pont így voltam, okoltam is magam eleget érte

aztán, amikor először lett beteg, először ültem az ágya mellett egész éjjel és mértem a lázát, onnantól valami megváltozott, ott fogtam fel, hogy végérvényesen anya lettem

nem bánom, hogy így történt, a kapocslatunk pedig remek, ma már lassan 5 éves, kiegyensúlyozott, nem sínylette meg, hogy ne ma születésétől éreztem, hogy az anyukája vagyok

ne értsd félre, imádtam a kezdetektől fogva, de féltem a felelősségtől, én is gyereknek tartottam még magam, pedig szintén 29 éves voltam

aztán lebetegedett és igazán szüksége lett rám, én pedig egy éjszaka alatt felnőttem, aggódtam érte, mai eszemmel és két gyerekkel a hátam mögött egy enyhe torokgyulladás okozta az anyává válásomat

Én is megzakkantam anno a hormonoktól. Most benned is tombolnak a hormonok, és ilyenkor az ember elmélkedik, filózik, kételkedik és aggódik...

Figyelj, anyává válni kell, és ahogy nő a gyermeked, úgy fejlődsz te is. Te tanítod, ő tanít. Ez egy út. S jó hosszú! :)

Én sem voltam sose gügyörészős, elolvadós, de a gyermekem más. Ahogy nő, úgy leszel szerintem egyre "anyább". S mikor már meglesz köztetek a kommunikáció, és amikor nagy szemekkel tőled várja majd a válaszokat, mikor miatta kell intézkedned és cselekedned, sokkal inkább anyává válsz. Amikor tudatosan hozzád bújik védelemért, megnyugvásárt, akkor érezni fogod, hogy te vagy az, aki a legnagyobb felelősséget vállalja ezért a kis csöppségért.

Megérik rá az ember (a legtöbb esetben), és felnő a feladathoz.

De neked is sokat kell tanulnod, mint ahogy a gyermekednek is.

Jó anya pedig a szereteteddel és törődéseddel lehetsz. Ha a nehézségek mellett is kitartasz, ha támogatod. S nem baj, ha hibázol, addig míg belátod. Nem kell a külvilágnak tökéletesnek lenned, csak a gyermekednek kell megadod a lehető legtöbbet, ami tőled telik.

Egy igazán rossz anya, nem foglalkozik ilyen kérdésekkel, eszébe sem jut aggódni és még gondolkozni sem, tehát már jó úton haladsz. :)

Hát nekem már három van.

És néha csak nézem őket bambán, hogy "ezek meg honnan jöttek, és mikor?"

:D

Szerintem anya vagy Te a javából, csak túl sokat "agyalsz".

Keresel valami "érzést", amiről azt gondolod hogy lennie kéne.

Viszont ez az egész, amellett hogy valóban szinte már-már misztikus valami, egy egészen egyszerű és természetes dolog.

Attól vagy anya, hogy "csinálod a dolgod".

Szereted, neveled.

Nincsenek ilyen "kritériumok", hogy az anya, aki gügyög megfelelően meg stb.

Nem vagyunk egyformák, ne másoktól látott képekhez akarj hasonlítani, hanem keresd azt az állapotot, ahogyan Te és a babád jól érzitek magatokat. Az érzések meg jönnek-mennek, mint ahogy a szép és könnyű napok váltakoznak a nehéz és elviselhetetlenekkel...

Minden rendben van: anyuka! :o)