Nagy traumát okozok azzal a 3 hónapos babámnak ha hagyom sírni elalvásnál?

Mellette voltál, simogattad, nem hagytad egyedül:). A traumát az okozza ha magára hagyva hagyod ordítani.

Esetleg legközelebb kínáld meg a melleddel, amikor mellé fekszel, hátha úgy nem sírna és hamarabb elaludna. Ez nem mellesleg a tejtermelésednek is nagyon jót tenne:).

Este, és sokszor délután is úgy alszik el a kislányom, hogy cicin van. Én ezt a kezdetektől hagytam neki, részben a tejtermelés miatt is, másrészt azért, mert megnyugtatja, pillanatok alatt elalszik.

Próbáltam, hogy 15-20 percig büfiztetem, abba reggelente még belealszik, de napközben már nem, ez mindig is így volt. Próbáltam, hogy hagyom sírni, majd elalszik, 1-2 alkalmat kivéve ez sem működött, 5 percnél tovább meg nem hagytam, hogy sírjon. Próbáltam ezt úgy is, hogy pocira fordítottam és simiztem a hátát, ez is csak 1-2 alkalommal jött be. Szóval maradt a komfortszopi, ez nem árt egyikünknek sem és hatásos, akkor miért ne? Éjjel akkor teszem vissza a kiságyába, ha mélyen alszik, de sokszor velünk marad. Napközben meg a mi ágyunkon altatom, ha elaludt, pocira fordítom, így nem mindig ébred fel, ha felkelek mellőle. A cicánk meg az ágy végén fekve őrzi, így kiváltja a légzésfigyelőt.

Szerintem picit rosszul szoktattad ezzel a babkocsis módszerrel. Én az együtt alvásnak sem vagyok híve. Mármint az egy ágyban alvásnak. Miért nem jó az, hogy az ágyatok mellett van a kiságya? Nem gondolom, hogy feltétlen egybe kell mosni a határokat. Én megpróbálnám most kendőben elringatni, majd beletenni a saját ágyába. Aztán, ha ez már tökéletes, akkor félálomba beletenni az ágyába, ha sír, akkor pedig kivenni, ringatni, betenni.

Valóban a fáradtság, kimerültség elapaszthatja a tejet, az pedig a babádnak egyáltalán nem jó. Az sem jó, ha van egy kialvatlan és nyűgös mamija.

Én tényleg úgy gondolom, hogy rend a lelke mindennek. (és rendszer) A babkocsi a sétára és a kinti alvásra van, a franciaágy férjé és feleségé, a gyerekágy a babáé.

Én meg azt üzenem, hogy ennyi erővel egy óvodásnak is betaníthatod a Pitagorsz- tételt, hiszen meg kell tanulnia, jobb ha már most tudja. Az mindegy, hogy érett- e rá vagy sem, érti- e a lényeget...

A csecsemő ezzel nem tanulja me, hogy anya és ő nem egyek Arra szépen folyamatosan, az agyi éréssel, a mozgásfejlődés segítségével fogja tapasztalati úton meg"tanulni", nem attól, hogy védtelen, önállótlan csecsemőként magára hagyva hagyod ordítani...

És hogy később évekig tart? Igen, évekig tart(hat) mire az embergyerek megérik dolgokra. Mert emberből van, aki nagyon fejletlenül jön a világra. És mi az a 2- 3 esetleg 4 év az együtt töltött évtizedekből? Amik megalapozása bizony csecsemőkorban történik...

Ez a traumaokozástól való félelem már sok embernél és anyánál túlmegy az ésszerűség határán és azt látom, hogy sokszor egyfajta "divat" is lett belőle. Csak azért, mert elolvastok egy-két pszichológiai témájú könyvet, nem lesztek szakértők a témában. Ennek ellenére egy páran annak gondolják magukat és hoznak falsch következtetéseket dolgokról.

A nagy tértől valóban rosszul érezheti magát a baba, ez kivédhető pl bölcsőben való altatással, vagy pokrócba csavarással. A kiságyba úgy lehet beszoktatni, hogy jó élmények érik őt odabenn. Tehát eleinte akár játékkal, simivel stb. Nálunk ez maximálisan bejött. Most már sokszor maga kérezkedik be az ágyába, ha fáradt, vagy egy kis magányra vágyik. Ez egyfajta bunker neki és nagyon jókat alszik benne. (1 éves most)

A francia ágyunkba reggelenként szoktuk áthozni, amikor felébred és akkor lehet egy jó nagyot hempergőzni még anyáékkal.

Nézd, a Te gyereked, Te nevelésed! Traumatizálódni nem egy kíméletesen végzett átszoktatástól fog, abban biztos lehetsz. Egy fáradt, türelmetlen anya viszont nem fogja tudni úgy megvígasztalni és tükrözni, mint amennyire szüksége van.

Az összes nagycsaládos gyermekei traumatizáltak lennének ennyi erővel, vagy ott, ahol többes ikrek vannak és be kell osztani a szülőknek az időt. Ne haragudj, de a probléma tipikusan az egy gyermekesek problémája.