Miért olyan gyakori, hogy a kismamák többesszám első személyben beszélnek gyerekükről?

Ezt helyénvalóbbnak érzem:

"Ha valaki két-három gyermeket hoz a világra, akik közt eltelik egy pár év, könnyen úgy alakulhat, hogy a kisgyermekes anyuka kilenc vagy még több évet otthon tölt. Ezzel nincs baj, ha valóban kielégíti őt, azonban igen kevesen vannak, akik ép ésszel és jó közérzettel, elégedetten bírják ezt az életmódot – legalábbis, ha valóban nem szerepel más benne, mint a gyermeknevelés. Az egyik veszély, hogy az anya egészen összemosódik gyermekével: észre sem veszi, de úgy telnek el napok, hogy semmilyen gyermektől független tevékenységet nem végez, szinte egyáltalán nem kommunikál felnőtt emberekkel.

Intő jel, ha valaki elkezd többes szám első személyben beszélni a gyermekről: ma reggel jól ettünk, kakiltunk is, aztán délután kicsit nyűgösek voltunk, sírdogáltunk is. Meglehetősen gyakori jelenség ez, és elég pontosan mutatja a határok összemosódását."

[link]